Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Georges Simenon: Maigret és a gengszterek

Egy Maigret-regény, amelyben nyüzsögnek a hamisítatlan amerikai gengszterek: kőkemény bokszolók, elszánt bérgyilkosok és gyanús bártulajdonosok. Egy kötet, amiben állandóan leitatnak, leütnek, összevernek, lelőnek, autóból dobnak ki, szállodai szobájukból rabolnak el embereket. Egy olyan krimi, ami a felsoroltak ellenére békés, majdnem békebeli hangulatú, amelyet kellemes izgalommal olvasunk, s talán a felügyelő sáljára és a spagettievésre vagy a calvadoskortyolgatásra fogunk belőle leginkább emlékezni, ha eltelt pár nap a befejezése óta. Ez az Ageve Kiadó Maigret-sorozatának legújabb darabja, a Maigret és a gengszterek.

 

A kötet kalandosan kezdődik: Lognon felügyelő, a Balfácán, a Maigret-univerzum legszánalomraméltóbb és (talán) legidegesítőbb főalakja ismét bajba keveredik. A felesége keresi meg Maigret-t telefonon, a rémisztő hölgy, akinek fixa ideája, hogy magatehetetlen beteg, tehát a férjének kell ellátnia. Madame Lognon fel van háborodva, mivel Balfácán felügyelő már napok óta csak telefonon ad hírt magáról, nem tér haza, nem visel gondot élete párjára, ráadásul gyanús külsejű külföldiek keresték meg a hölgyet a lakásán – nyilván férje és a francia rendőrség hibájából.

 

Miután Maigret végighallgatja az asszony sirámait, nekiindul felderíteni, most épp milyen külön játszmát folytat a kis felügyelő, akinek tudvalevőleg az a rögeszméje, hogy nemsokára elbocsátják a rendőrség kötelékéből, hacsak nem szolgál egy igazán nagy, grandiózus fogással, ami híressé és megbecsültté teszi… Lognonról már a magyar olvasó is tudhatja, hogy mindig megjárja, egyszer például hasba lőtték egyik nagyon titkos magánnyomozása közben (igaz, ezt a Maigret és a fantom című regényt Simenon később írta, 1963-ban, mint az 1951-es Maigret és a gengsztereket). Nem meglepő, hogy most is emberrablás (kidnapping, mondja nagyon amerikaiasan Maigret) és fejbe verés lesz a Lognon-féle eszeveszett magánakció vége. Maigret viszont rátalál a nyomra, amely egy meglőtt és kocsiból kidobott hulla (sebesült?) feltűnéséhez, majd eltűnéséhez, két dörzsölt amerikai bérgyilkos Franciaországba érkezéséhez, óriási bekerítő akcióhoz, (kis híján) halálos lövöldözéshez, a párizsi lóversenypályákhoz és az amerikai disctrict attorney intézményéhez vezet.

 

A kötetben Maigret sajátos helyzetben nyomoz: idegen számára a terep, az angolszász igazságszolgáltatás és amerikai szervezett bűnözés világa. Mindig is az volt, tanú rá a Maigret New Yorkban (1946) és a Maigret és a vizsgálóbíró (1949) című regény is. Ám ezekben – ahogy a jelen kötetben is – végül felülemelkedik előítéletein, és rájön a megoldásra. Leginkább azért, mert nem hagyja magát, nem tudná elviselni, hogy létezzen olyan bűnöző, akit nem képes elkapni. „Ne ártsa bele magát ebbe, Maigret. Nem magának való ügy ez.” – sugallja a Maigret és a gengszterek főszereplőinek magatartása: a felügyelő bosszúságára az ügy kezdetén még a minden hájjal megkent csirkefogók is lesajnálják. Valóban igaz lenne, hogy minden francia bűnöző pitiáner hülye az amerikaiakhoz mérve, s Maigret zsenialitása csak addig tart, míg néhány tengerentúli nehézfiúval nem kerül szembe, akiket odaát még csak elítélni sem tudtak? A válasz természetesen nem: Maigret a tőle már megszokott komótossággal, türelemmel és látszólagos közönnyel nyomozza végig az ügyet, míg olyan csapdába sikerül szorítania a gonoszokat, ami már ízig-vérig francia – és elkerülhetetlen.

 

Eközben azonban a kötet mindenféle olvasói örömöket okoz nyelvével és képeivel („a tálalóablakon át be lehetett látni a konyhába, ahonnan sülő szalonna illata szállt”, „elvörösödött és egyelőre visszatuszkolta a keblét a pongyolájába”, „csak üldögélt tovább az előszobában, s közben úgy szivárgott belőle az esővíz, mint egy ócska esernyőből”), elképzelhető, jellegzetes szereplőivel (amilyen például a bölcs és kétszínű türelemjátékos, az olasz-amerikai bártulajdonos Pozzo) és váratlan fordulataival.

 

Nagyon különös Maigret: mozgalmasabb a megszokottnál, mégis nyugalmasabb, mint amit a címe sejtetne. Jó olvasmány, különösen a nyári, forró napokra: még úgy is, hogy benne folyamatosan szitál a nyirkos, hideg eső...

 

Részlet a regényből

 

A szerző életrajza


Baranyi Katalin - 2013. augusztus 22.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!