Max Brooks: World War Z - Zombiháború

Valószínűleg az emberek világvége hangulata miatt mostanában nagy keletje van a zombikról szóló könyveknek, filmeknek és képregényeknek is. Kíváncsiak vagyunk, mi történne, ha feltámadnának a halottaink, aminek latolgatására a fiktív történetek kiváló lehetőséget kínálnak, hiszen általuk megtudhatjuk, mit tehetünk azért, hogy ne egy újabb faj legyünk a kihaltak igencsak hosszú listáján. Max Brooks regénye, a World War Z (magyar címén Zombiháború) kiemelkedő alkotás az ilyen témájú művek özönében.

A történet szerint egy új vírus ütötte fel a fejét a Földön, veszélyeztetve ezzel az emberek életét és kialakított világát, hiszen a vírus zombivá (Z-vé, vagy Zackké) változtatja a gyanútlan áldozatokat. A könyv több történeten keresztül mutatja be a háború kezdetét, lefolyását és a háttérben lejátszódó folyamatokat. Igazából nem tudunk meg sokat a járvány kialakulásáról, csak annyit, hogy egy búvárkodás közbeni lábharapással indult Kínából, viszont a közvélemény kezdetben afrikai veszettségnek nevezte, valószínűleg azért, mert onnan tudósítottak először a járványról. És hogy mikor kezdődött a tényleges harc? Ezt sem tudni pontosan, mert az emberiség csak lassan tér magához a sokkból, fokozatosan kapcsolódtak be az országok a háborúba, ám ekkorra az élőhalottak száma óriási.

A hadászatot, háborús történeteket kedvelők számára kedvenc lehet a regény, már csak azért is, mert az élőhalottak ebben az esetben egy olyan ellenséget képviselnek, amihez mindenképpen alkalmazkodni kell, ha sikerrel akarunk ellenük küzdeni, hiszen ők nem esznek, nem isznak, nem alszanak, nincsenek olyan szükségleteik, mint az élőknek, ráadásul nem szervezettek, ösztönlényként cselekszenek, és nagyon-nagyon sokan vannak. Az, hogy a számuk ennyire megnőtt, teljes mértékben az emberek hibája, hiszen az első hírek idején nem vették komolyan a fenyegetést, aztán amikor már megtörtént a baj, későn eszméltek, így esélyük sem volt a megelőzés taktikájának alkalmazására, maradt a megfékezés, ami viszont sokkal nehezebb. Arról nem is beszélve, hogy túl sokan élünk a bolygón, így sokkal gyorsabban elterjedhetett a vírus, ezzel pedig úgy érzem, a túlnépesedés ellen is próbál érvelni a szerző, erre pedig mi sem lenne alkalmasabb terep, mint Kína.

,,A föld legnépesebb országaként a történelem során először kellett szembenéznünk a végzetes elnéptelenedés rémével.”

A háború alatt az egyes országok különféle intézkedéseket próbálnak tenni: valaki a föld alá menekül, valaki meg karantént rendel el. Sokféle módszer van, sokféle kimenetellel, de a lényeg a túlélők személye, akik elmesélik, hogyan zajlott a totális háború. Ez adja a regény többközpontúságát is: a sok ember, aki mesél, miközben az egyes országok teljesen eltérően gondolkodnak. Az író tanulmányozta a nemzetek jellemzőit, és igencsak alapos kutatómunkát végzett, hiszen az általa festett kép hitelesnek tűnik. Sajnos Magyarország csak említés szintjén van benne (a várakról szóló résznél), de legalább benne van!

A kisebb egységeket az ENSZ Háborús Vizsgálóbizottsága által kiküldött tudósító (vagyis maga Max Brooks) személye kapcsolja össze, aki kérdéseivel terelgeti a beszélgetést, ennek köszönhetően a könyv néha az interjúk jellegzetes formáját veszi fel, változatos szempontok szerinti csoportosításban, így például van „Kezdődik” című fejezet, mint ahogy „Felelősség” című is. A különféle országokból a különféle helyzetek kapcsán sok ember szólal meg, ami az eltérő nézőpontok miatt érdekessé, izgalmassá teszi a történetet, így viszont képtelenség unatkozni olvasás közben. Minden kis történet csattanóval zárul, ami nem egyszer a totális döbbenet, a gyász vagy a remény érzetét hozza magával.

,,Sokan csak akkor hiszik el, hogy valami megtörténhet, ha tényleg megtörténik. Ez nem ostobaság vagy gyengeség, egyszerűen csak ilyen az emberi természet.”

Találkoztam már néhány zombis történettel, de ilyen összeszedettel még nem, ami részben abban nyilvánul meg, hogy a kis egységek végül egy nagy, kerek egészet alkotnak, amiből kiderül, hogy Brooks szerint egy ilyen mértékű katasztrófa hogyan érintené a világot, mi lenne a ma létező konfliktusokkal, a gazdasággal és a politikával – országokon belül és a nemzetek között egyaránt. Brooks az egész folyamatot tanulmányozza, teóriákat állít, melyik ország hogyan viselkedne, hogyan lépne, és ehhez a társadalmunkat veszi alapul, abból építkezik, egyfajta tükröt is állít elénk, vagyis társadalomkritika ez a javából. Meg annak bizonyítéka is, hogy a háborúban nem csak hősök vannak, és hogy a tömeg, legyen bármekkora is, könnyen reményvesztetté válik, ezért cél és remény kell nekik. Ami viszont nem több manipulációnál.

Meglepő módon Max Brooks könyvének hangulata Cormac McCarthy Az út című alkotásra emlékeztetett, hiszen pontosan olyan félelem munkálkodott bennem, mint akkor, amikor azt a regényt olvastam, és pont azért, mert hihető a történet – a dokumentarista jelleg és az interjúforma is ezt támasztja alá. A könyvből egyébként nagysikerű film készült Marc Forster rendezésében, azt is érdemes megtekinteni.