Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Lee Child: Killing Floor

A napokban kerül a mozikba egy új Tom Cruise film, melyben emberünk játssza Jack Reachert, az angolszász thriller-irodalom egyik legemlékezetesebb és legsikeresebb alakját. A film a One Shot című regényen alapul, mely a kilencedik volt a Lee Child által írt sorozatban. Jómagam csak a Killing Floort olvastam, de az alapján is úgy sejtem, hogy a film egyszerűen nem lehet jó. Tom Cruise soha nem lesz képes hiteles Jack Reacher lenni, és ezt nem rosszból mondom.
 
Nem vagyok krimi illetve thriller rajongó. Kimondottan hidegen hagy ez a műfaj, annak ellenére, hogy szeretek izgalmas meg rejtélyes történeteket olvasni, és számos nagy kedvencemben van krimi/thriller szál. De alapból valahogy nem vonz ez a zsáner. Nem érdekelnek a zsaruk, a piti bűnözők meg a nagykutyák, hogy ki hogy öl meg kit, meg ilyenek. Persze, tisztában vagyok vele, hogy számos krimiben ennél sokkal több van, de azzal is, hogy ha nekem valami bejön, akkor hajlamos vagyok mindent, vagy legalábbis minél többet elolvasni az adott témában vagy műfajban, és sem az időbeli, sem az anyagi kapacitásom, sem pedig a könyvespolcom nem bírná, ha rákattannék a krimire. Mégis elolvastam Lee Child első Jack Reacher-regényét, méghozzá angolul (magyarul Elvarázsolt dollárok címmel jelent meg ’99-ben a General Press-nél). Egy, mondjuk így, igen jó ismerősöm tukmálta rám, nem hagyott élni, hogy ezt el kell olvasnom, és eredetiben, mert úgy az igazi. És nagyon durván bejött…
 
Lee Child (eredeti nevén Jim Grant) a Granada nevű angol tévétársaságnál dolgozott 40 éves koráig, amikor is átszervezések miatt kirúgták a cégtől. Hamarosan megírta a Killing Floor-t, ami ’97-ben jelent meg, s nyomban nagy siker lett, olyan, amire építeni lehet - a Jack Reacher-ről szóló regényeinek száma mostanra már eléri a tizenhetet. A 10. résztől mindegyik listavezető lett, Child pedig sztárszerző. Ehhez képest soha korábban nem hallottam róla, ami a thrillerekhez való viszonyomat nézve nem meglepő, de az igen, hogy például a moly.hu könyves közösségében is alig néhányan olvasták. Pedig biztosan megéri a magyar kiadónak megjelentetnie Lee köteteit, hiszen csak eggyel vannak lemaradva az angol kiadásokhoz képest. Ezzel együtt Lee semmiképp nem akkora név nálunk, mint odakinn.
 
Egyébként Lee Child nem csinált semmi újat. Legalábbis a Killing Floor-ban nem találok semmit, amit más ne írt volna meg korábban. Adott egy volt katonai nyomozó, az épp 36 éves Jack Reacher, aki fél évvel a hadseregtől való elbocsátása után Amerikát járva egy Georgia állambeli kisvárosba vetődik. Úgy tudja, kedvenc blues gitárosát, Blind Blake-et ott, Margrave-ben ölték meg, kíváncsi hát a helyre, de ott nyomban letartóztatják, emberölés vádjával. Reacher igyekszik tisztázni magát, és mielőbb lelépni, mert nem akar semmibe belekeveredni, ám hamarosan mégis személyesen is érintetté válik. Márpedig egy valamit mindenkinek tudnia kell Reacherről: nem érdemes vele szórakozni. Ahogy egyre sűrűsödik a cselekmény, és egyre inkább fény derül az említett gyilkosság okaira, úgy nyílik egyre több lehetősége Reachernek megmutatni, milyen fából faragták, és az a helyzet, hogy gyémántkeményből. A katonaságban kapott kiképzés illetve az ott szerzett tapasztalatok alapján Reacherből rendkívül okos, agyafúrt gyilkológép lett, aki nem szívesen öl, de ha bántják őt vagy a neki fontosakat, akkor bizony megteszi a megfelelő lépéseket a sérelmek megszüntetésére, és ha szükséges, megbosszulására.
 
Lee Child két ponton is tökéletes találatot visz be. Az egyik, hogy sokan szeretik a magányos farkas típusú hősöket. Hova tovább a westernek egyedül dolgozó mesterlövészét teremti újra, azt, aki belovagol a városba, ott belekötnek, ő meg rendet tesz, majd továbbáll. Unalomig ismert sémát alkalmaz. Olyan karaktert tesz meg főszereplőnek, amilyenből millió van, és nem, hogy igazán emlékezeteset, de jót sem nagyon lehet már kitalálni az efféléből. Ő mégis ilyet csinált. Reacher ugyanis maga a megtestesült férfiasság, de a macsó tahóságok nélkül, függetlenül attól, hogy ha öl, akkor azt olyan precizitással, ügyességgel és kíméletlenséggel teszi, ami már-már nem emberi kategória. De ugyanez a Reacher imádja a régi blues zenéket, magában énekelgeti a kedvenc dalait (akár azért is, hogy ne menjen az agyára a várakozás a börtönben), sőt, képes könnyekre is. Magyarán emberi. Ettől olyan hihető és szerethető.
 
A másik meg, amire Child rátapintott, az az ősi emberi vágy, hogy ha sérelem ér minket, akkor azért elégtételt vegyünk. A szemet szemért, fogat fogért ősi törvénye, amit jelen civilizációnk, kultúránk, társadalmunk visszaszorított, és holmi megfoghatatlan, jobbára rosszul működő, központosított igazságszolgáltatással helyettesít. Nem mondom, hogy Reachernek mindig igaza van, vagy hogy ölésre ölés a helyes válasz, ez nem erről szól. Hanem arról, hogy Child képes volt megalkotni egy olyan öntörvényű figurát, aki úgymond helyettünk is odavág a rosszfiúknak. Egészen finoman és enyhén van csak jelen a könyvben pl. a rasszizmus, az ilyen-olyan megkülönböztetés, ám Reacher, tényleg mintegy mellesleg, még ilyen dolgokban is igazságot szolgáltat, de mindezt anélkül, hogy Child egyszer is leírna ilyet, hogy szegény feketék, vagy hol vannak az emberi jogok, vagy bármi. Sőt, másutt keményen bírálja a liberális kormányzatot, politikai felhangok nélkül, merőben a józan paraszti ész érvei alapján.
 
Mindazonáltal a Killing Flor-ban az izgalmakon, a cselekményen van a hangsúly. Sok és jobbára érdekes háttérinformációt kapunk számos dologról a különféle fegyverektől kezdve a blues-on át a dollárig (ha már a magyar cím ennyit elárul), bár párszor túlzásnak érzem az alaposságot. Igaz, Reacher gondolkodását közvetíti, mikor leírja, pontosan ki hol áll, mi merre van és mekkora, stb. Az ő szemével szemlélve a világot valóban fontos részletek ezek, hiszen életek múlhatnak rajtuk. Szóval a társadalomkritika (ami elsősorban maga Reacher, akinek nincs állandó lakcíme, mobilja, bankkártyája, semmi egyebe, amivel a hivatalok le tudnák nyomozni), a különféle plusz ismeretek épp csak annyira vannak jelen, hogy a sztorinak alapot adjanak és azt hitelesebbé tegyék. A hangsúly az akción van, ami viszont messze több és jobb, mint az átlag akciófilmek meg krimik esetében, méghozzá az összetettsége miatt. De Child-ot nem a mindenáron való csavarás, az olvasó szivatása mozgatja, hanem az, hogy minden apró részlet a helyén legyen, és azokból egy óriásit ütő történet álljon össze. És ez már ebben az első részben is sikerült neki.


Uzseka Norbert - 2013. január 19.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!