Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Terry Pratchett: Az ötödik elefánt

A fantasztikus irodalom néha hajlamos túl komolyan venni magát, ezért olykor nem árt, ha azt az oldalát is szemügyre vesszük, amitől hangosan nevetve fuldoklunk, egyúttal eszméletlenül jól szórakozunk. Míg a science fiction humoros zsánerének legnagyobb alakjának Douglas Adams-et tekinthetjük, addig a fantasy berkein belül Terry Pratchett, az idősödő angol lovag emelkedik ki leginkább. Nem véletlenül, regényei nemcsak hogy hihetetlenül viccesek, de egy kevés mélyebb gondolat sem hiányozhat belőlük. A Korongvilág történetek a magyar megjelenéssel sem állnak rosszul, Az ötödik elefánt a huszonnegyedik a sorban, egyúttal az Őrség-alsorozat ötödik kötete, ám egy kicsit sem csökkent a humor és a jókedv mennyisége, sőt, talán részről részre egyre jobb lesz.
 
Vinkó Szilárdra, az ankh-morporki városi őrség rettenthetetlen (de legalább furmányos logikával és hatalmas szerencsével rendelkező) parancsnokára, valamint a város hercegére (ami leginkább szédítően visszataszító ruhakollekciókban mutatkozik meg) újabb küldetés vár. Az ásványkincsekben (köztük hájban) gazdag Überwaldba érkezik, mint Ankh-Morpork nagykövete, de a látszólag békés koronázás mögött komoly rejtélyek lapulnak – amelyeknek a felderítését természetesen nem kerülheti el. Überwaldot ugyanis az embereken kívül három közösség uralja: legnagyobbrészt a föld alatti barlangokban élő törpék, akik éppen királyválasztási problémákkal küszködnek, mely meg fogja határozni a modern időkhöz való viszonyukat; továbbá vérfarkasok, akik értelemszerűen leginkább a (minél emberibb vadra történő) vadászatban lelik a legnagyobb örömüket; végül pedig vámpírok, akik mintha kezdenének túljutni a létükkel együtt járó vérszomjon.
 
Vinkónak meggyűlik a baja az überwaldi intrikákkal, a nem kifejezetten diplomáciai érzékéről híres parancsnok mégis elindul az ármányok és cselszövések útvesztőjében, melynek látszólag középpontjában egy legendás törpe relikvia ellopása áll. A Hatalom Veknije (mivelhogy ez az ereklye egy törpekenyér) ugyanis nélkülözhetetlen a koronázáshoz, de vajon mi lehet a tettes indítéka? Ráadásul Ankh-Morporkban gyilkosság is történik, amivel a hátramaradó városi őrök (vezetőjük nem kisebb személy, mint Bendő Frédi) nem biztos, hogy meg tudnak birkózni (hiszen már az sem biztos, túljutnak azon a sokkon, amit Frédi kinevezése okozott). Eközben a mindig udvarias, előzékeny és megértő Karott kapitány (s vele egy Gaszpód nevezetű beszélő eb) is útnak ered, hogy megtalálja a vérfarkas rokonaihoz induló Anguát – s akkor még nem is szóltam Igorról (vagy Igorról?), aki egy überwaldi nemesi családnál szolgál (csak úgy, mint számtalan Igor nevű rokona).
 
De vajon mi köze lehet mindehhez az ötödik elefántnak?
 
Az Őrség-regényekben két tényezőt tartok igazán kiemelkedőnek, amelyek miatt nem tudom megunni ezeket a történeteket. Az egyik a krimi, hiszen a művek alapjait egy egyszerű, bár kiválóan felépített rejtély adja, melyet a (nem éppen szokásos) nyomozónak fel kell derítenie. Vinkó logikája megingathatatlan, utánajár a bűneseteknek, még ha ezúttal a kissé idegen környezetben nem is érzi éppen otthon magát. Nem is lesz a krimi-szál olyan hangsúlyos, mint mondjuk az Agyaglábakban, ám attól még jelen van, és sokat tesz hozzá a kellemes szórakozáshoz. A másik meghatározó összetevő pedig a karakterek népes serege, akik már jelenlétükkel és apró megjegyzéseikkel is állandó kacagásra késztetnek. A városi őrség sokszínű tagjainak (csak felsorolásszerűen: troll, vízköpő, törpe nő(!), vérfarkas, gólem, zombi, hittérítő) esetében mindez hatványozottan érvényesül, állandó humorforrások a közel ötszáz oldal folyamán.
 
Hiszen Pratchett esetében ez a legfontosabb, a vicc, a humor – olykor döbbenetesen abszurd, máskor inkább egyszerű ötletek alapján, néha utalások formájában, megint máskor pedig szóviccként (Járdán Csaba fordítása szintén remek), de a lényeg, hogy oldalanként (sőt, bekezdésekként) felnevessünk, míg végül már nem bírjuk erővel. Ez pedig most sem marad el, úgyhogy szinte hibátlanul szórakoztam. Ami egyedül kis hiányérzetet hagyott bennem, az a komolyabb mondanivaló, amiből nem kaptam annyit, mint vártam volna – de ez már csak apróság. Aki eddig is figyelemmel követte a Korongvilág sorozatot, ezt se hagyja ki, aki pedig netalán még egyet sem olvasott, sürgősen kezdjen hozzá, megéri.

 

A szerző életrajza


Szabó Dominik - 2013. január 18.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!