Kondor Vilmos: Magda, a bestiális Népszínház utcai mindenes

Gordon Zsigmond ismét nyomoz! Sok olvasó régi vágya teljesült, amikor Kondor Vilmos közreadta új történeteit megunhatatlan hőséről, és a megismerhetetlen, mert mindig felfedezésre váró régi Budapestről. A Magda, a bestiális Népszínház utcai mindenes minden szempontból meglepetés a szerzőtől: ez az első rövidpróza-gyűjteménye az öt nagyregény után, benne minden eddiginél nagyobb emléket állít a két világháború közötti időszak bűnügyi újságíróinak, a gyűjteményben teljesen új történetek is olvashatók a már folyóiratban, antológiában, e-könyvben megjelent novellák mellett, ráadásul zárásképpen a szerző vallomását is megismerhetjük az utószóból.
 
A Gordon Zsigmond-sorozatot a kezdetektől vettem, olvastam, gyűjtöttem. A szerző, Kondor Vilmos a magyar könyvkiadás nagy rejtélye, mivel talán nem is létezik. Persze, azt mindenki tudja, hogy „jelenleg egy nyugat-magyarországi városban tanít matematikát és fizikát középiskolás diákoknak” – ahogy a könyvek fülén írják, de szerintem nincs már olyan tízlelkes település, középiskolai tantestület vagy ikerlányokat nevelő család Nyugat-Magyarországon, ahol ne kutattak volna újságírók a rejtélyes író után – de még mindig nem találták meg... Interjút csak e-mailben ad, összesen három képet ismerni róla – minden adott tehát egy igazi, hamisítatlan legendához. Ám jóval izgalmasabb, ahogyan első regénye, a Budapest noir megalkotta a magyar kemény krimit, újrarajzolta a korabeli (1936-os) Budapestet és Magyarországot, és megvetette az alapját egy remeknek ígérkező, igazi, magyar, és teljes mértékben olvasható bűnügyi sorozatnak. A további négy kötetet is bonyolult rejtélyekkel dolgozó, a bel- és külpolitikai összefüggéseket remekül láttató, remek korfestő írta, mind a miénk és rólunk szól, s segít felfedezni magunkat, szőnyeg alá söpört történelmünket. Ennél több nem is kellene.
 
Ám a rajongás természete már csak olyan, hogy mindig többet akarunk. Befejezve a Budapest novemberbent, azonnal Gordon Zsigmond újabb kalandjaira vágytam, holott az író nyilvánvalóvá tette: nem fér bele több nyomozás a zsurnaliszta életébe. A jelen novelláskötet viszont új dimenziókat nyit a Gordon- és Budapest-kedvelők előtt. Az újságíró, akinek személye szinte már összenőtt a csodálatos fővárossal, a könyvben számos különböző ügyben vesz részt kínos sajtópertől egy lezárt gyilkossági eset újra-felgöngyölítéséig, amelyek mind kiegészítik valamivel jellemzését, személyiségképét. Találkozhatunk vele kezdő újságíróként Amerikában, és már sokat látott, gyakorlott hazai hírfürkészként, aki tisztában van a sajtó felelősségével. Megismerkedhetünk korai szerelmeivel, barátaival és az ismerős szereplők, Krisztina, doktor Pazár vagy Gellért Vladimir mellé is új, emlékezetes alakok sorakoznak fel (én mindössze Gordon nagyapját hiányoltam a befőttjeivel, akit csak megemlítettek).
 
A kezdő novella, az „Ifjú Mariska hétköznapi halála” mindennapi tragédiát mond el. Szól közönyről, előítéletről, magányról, s külön érdekessége, hogy amerikai magyarok között játszódik a húszas évek elején. A címadó elbeszélés, a „Magda, a bestiális Népszínház utcai mindenes”egyetlenizgalmas tárgyalótermi jelenet, ám tisztelgés is Nádas Sándor és más kiváló, magyar bűnügyi újságírók előtt. A benne szereplő dráma ismét kiábrándító, fölöttébb noiros, a történet többlete azonban a korabeli, kiábrándító magyar valóságról, az emberi butaságról, a félreértelmezett női emancipációról, a sajtó hatalmáról és feladatáról is képet rajzol, s azt is megmutatja, hogyan férkőzik oda mindenhez a politika, s hogyan mocskol be mindent. A rövid, mégis mesteri „Wallenstein Ödön gyengéje” lenyűgöző Budapest-ismeretről tanúskodik (csak azt nem értettem, miért lett a Rumbach Sebestyén utcából Rombach utca, vagy talán létezett egy ilyen is?), anekdotikus története pedig megdöbbentően végződik: az elbeszélés tisztességes és merész témaválasztása ismét történelmi szembenézésre kényszeríti olvasóját. A már korábban is nagy sikert aratott, szinte rejtői, mégis valóságos alakokat felsorakoztató „A Nyavalya tudja” megismertet az első magyar kemény krimis besúgóval, aki egyszerre szánalomra és tiszteletre méltó. A záró kisregény, a „Pernahajder volt-e Shock Jenő?”pedig egyszerre detektív-, politikai és korfestő történet, amely már átvezet a korábban megjelent könyvek világába. Számomra azonban a kötet legmeghatározóbb olvasmánya a „Négyen voltak” című rövid novella. Főszereplőit lehetetlen elfelejteni, lélek- és jellemábrázolása tökéletes, a megfejtendő bűnügy titokzatos, a novella pedig épp addig tart, ameddig kell. Ha valakinek csak beleolvasni van ideje a kötetbe, mindenképpen ezt az írást ajánlom!
 
Aki pedig szívesen kalandozna ismét a régi Budapest utcáin, szürke és szomorú bűnesetek után nyomozva Gordon Zsigmonddal, olvassa végig a novelláskönyvet. Érdemes!

Részlet a könyvből