Főkép

Benedek Szabolcs trilógiájának első darabja, A vérgróf az idei tavasz egyik legkellemesebb meglepetése volt: a divatot meglovagoló, tipikus vámpíros regényre számítottam, ehelyett egy igazán eredeti, a vámpírmítosz előtt tisztelgő, ugyanakkor azt kifigurázó, a századelős Pest életét tapinthatóan-hangulatosan megelevenítő kalandregényt kaptam. Amit nagy élvezettel olvastam – nem csoda hát, hogy tűkön ülve vártam a folytatást. Sajnos, az élmény ezúttal nem maradéktalan – noha jól szórakoztam, az örömbe némi üröm is vegyült.
 
Hat évvel járunk A vérgróf eseményei után: Szállási Titusz immáron hat éve nem látta Saint Germain grófját, azonban nem tud szabadulni a gróf emlékétől és attól a borzalomtól, ami elől barátja egy pillanatra fellebbentette a függönyt. Emlékeit nem oszthatja meg senkivel – hisz ki hinne neki? A nőkkel sincs szerencséje, csupán egy röpke boldog időszak adatik neki régi nagy szerelme, Tarnóczay Etelka oldalán, aminek csúnya szakítás vet véget. Titusz jobb híján visszatér ahhoz, amihez a legjobban ért, az újságíráshoz. Ismét beleveti magát a nyüzsgő Pest éjszakai életébe, kávéházakban tölti napjait, vadássza a slágertémákat és igyekszik felejteni. Hogy hogyan tovább, maga sem tudja.
 
A sors azonban nem sok gondolkodási időt hagy: kitör az első világháború, és Titusz, mint minden valamire való újságíró, a románok által fenyegetett Erdélybe utazik haditudósítónak. Kolozsváron, majd Brassóban az élet látszólag nem sokban különbözik a pestitől: a java itt is kávéházakban zajlik, a háborús fenyegetés és a menekültáradat csak lassan lepi el a városokat. A házak közt azonban folyamatosan ott bujkálnak azok a démoni lények, melyek ősidők óta ismertek az erdélyiek körében, és túlságosan is emlékeztetnek a Pesten néhány éve látottakra. Mikor aztán cselédek, focisták és tanácsosok esnek áldozatul valami megfoghatatlan gyilkosnak, Titusz kénytelen szembenézni a démonaival.
 
Megismerkedik a titokzatos Ágnessel, kinek családjában évszázadok óta öröklődik a vámpírvadászat hivatása – és akinek legfőbb célja végezni magával Drakulával. Omladozó várkastélyok és falusi legendák közepette ismét találkozunk Saint Germain grófjának szolgájával, Miklóssal is, aki óva inti hőseinket a nyomozástól. Hát persze hogy nem hallgatnak rá. Időközben meghal a császár, bonyolódik tovább a háború, színre lép a már többször magára hagyott Tarnóczay Etelka, a szálak pedig visszavezetnek Budapestre – ahol még a királykoronázásnál is nagyobb szabású és súlyosabb események készülődnek.
 
Ami most is nagyon a helyén van, az a hangulat és a korszellem megelevenítése – a háborús események hatása a köznépre, a várakozás, a hitetlenkedés, a tragédiák feletti élvezettel elegy szörnyülködés és a kétségbeesés lassú térnyerése rendkívül érzékletes. Ahogy Ferenc József halála fogadtatásának leírása is: a bénult, gyermeki „elárvultság” érzése, mely a változás lehetőségével, a csodavárással és az új korszak ígéretével keveredik. Mindez áthatja a regényt, és legalább olyan markánsan rányomja bélyegét, mint az első részre a budapesti éjszakai élet leírása. A szereplőkkel együtt gyászoljuk Ferenc Józsefet és hatódunk meg az új király, IV. Károly koronázásán – még ha tudjuk is, mi lett a vége.
 
Sajnos azonban a történet meg sem közelíti az első részét. Valahogy hiányzik az összetartó erő, ami ott a pesti gyilkosságsorozat és az utána való nyomozás volt. A vérgrófnő szétesik, a szereplők sodródnak egyik helyről a másikra, itt is, ott is felcsippentenek egy-két információmorzsát, aztán látszólag esetlegesen mennek tovább. Ráadásul hiányzik az első kötet egynémely szereplője – Szállási Titusz önmagában nem olyan markáns főszereplő, aki képes lenne egy trilógiát elvinni a hátán. Olykor a legjelentéktelenebb mellékszereplő is karakteresebbnek tűnik, mint ő.
 
Ám mindezek eltörpülnek amellett, hogy a szerző behozott egy olyan szerelmi szálat, aminek egész egyszerűen nincs helye a történetben – legalábbis abban a történetben, amire az első rész engedett következtetni. Azzal, hogy egy „démoni szerelem” is kulcsszerepet kapott a trilógiában, ez az eredetinek induló vámpírmítosz-megidézés a legsablonosabb vámpírregények szintjére került. Sajnos. Ezek után nem igazán tudom, mit várjak a jövőre boltokba kerülő befejező résztől – nagyon remélem, hogy ez az inkriminált szerelmi szál csupán egy kitérő, és visszatérünk az első kötet szellemiségéhez.