Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

John le Carré: Egy tökéletes kém

A bécsi diplomaták egy szokványos hétköznapi vacsorapartija alkalmával Magnus Pym, a középszintű diplomata, valójában a brit hírszerzés embere, telefonhívást kap Londonból. Apja, a híres-hírhedt szélhámos, meghalt. Az információ, melynek semmilyen hatással nem kéne lennie Pym életére – lévén hogy kapcsolatuk évtizedek óta legfeljebb formális – váratlanul felforgatja a kém és családja életét. Magnus Pym Angliába utazik a temetésre, ahonnan nem tér vissza. Felesége, az előkelő, gazdag és szintén hírszerzőmúlttal rendelkező Mary kétségbeesetten kerestetné férjét, a brit titkosszolgálat árulásra gyanakszik, a bécsi diplomatakörök egy emberként fenekednek az „eltűnt” kém ellen.
 
Eközben Magnus Pym békében tölti napjait egy eldugott faluban a walesi tengerparton. Álnéven, egy szem aktatáskával érkezett, társasága csupán házinénije, Miss D és annak macskája, Toby. Tudja, hogy keresik, hogyne tudná, ahogy azt is, hogy előbb-utóbb megtalálják. Ám feltett szándéka addig megírni élete regényét, a könyvet, melyre mindig vágyott, mely elmondja az igazságot róla, Magnus Pymről, apjáról, a nagystílű szélhámosról, a pótanyák végeérhetetlen soráról, az oxfordi diákévekről, beszervezéséről, és mindenekelőtt arról, amit soha, senkinek nem mesélhetett el: barátságáról egy cseh ügynökkel.
 
Mely barátság a berni diákévek alatt kezdődött, a korai ausztriai hírszerzőévek alatt teljesedett ki, és folytatódott, bárhova vetette őket a sors. A hidegháború közepette, a világ két ellenséges pólusán állva, a legmélyebb kötődés, ami élete során jutott neki, az „ellenséghez” fűzte. Hogy lett Magnus Pymből áruló? Egyáltalán áruló-e és ha igen, kit árult el kiért? Tán kiderül önéletrajzából…
 
John le Carré rendkívül cselesen szerkesztett regényéből mi is megtudunk ezt-azt. Párhuzamosan olvashatjuk a Pym eltűnése utáni fejvesztett keresést-kapkodást, a titkosszolgálat tehetetlenségét, a régi barát és kiképző Jack Brotherhood nyomozását, és a feleség lassú talajvesztését egyfelől; Pym készülő regényének fejezeteit másfelől. Magnus Pym visszaemlékezéseiből, regénye készülő fejezeteiből pedig kibomlik előttünk a kém élettörténete, gyermekkora, amit meghatározott a szélhámos apát körülvevő „szépek” egyike, az egyetlen pótanya, akihez valaha kötődött, a furcsa körülmények közt elhunyt Lippsie. A nő emléke – melyet folyamatosan átszínez a vélt árulás – még évtizedek múltán is meghatározó jelentőséggel bír Pym számára. S ki tudja, tán ez a korai emlék, és a legkedvesebbre vetült árnyék is szerepet játszik abban, hogy milyen utakat választ.
 
A gyermekkor után megismerjük az apától való mindenáron való menekülés stációit – melynek utolsó állomása a titkosszolgálat, mint az egyetlen, ahol tán elrejtőzhet; a svájci diákéveket, a kiképzést, a korai bécsi feladatokat és a felívelő pálya megannyi állomását. Állomáshelyek, felettesek, feleségek jönnek-mennek, egy van, aki mindenhol hősünkkel marad, aki állandó: Pavel őrnagy, kit számtalan néven illetnek a könyvben, hogy melyik az „igazi”, azt nem írom le, hadd maradjon legalább némi rejtély a könyvben (ha már a fülszöveg és az első oldalon elhelyezett méltatások is lelövik a poént). A regény, bár Magnus Pym életrajzának indul, igazából egy barátság krónikája. Egy barátságé, mely túlél harcokat, árulásokat, hidegháborút – egy kötődésé, mely viszonylagossá tesz minden mást. És felveti a kérdést, hogy mi a fontosabb: a hazánk vagy az, akihez évtizedek óta kötődünk? Melyik a súlyosabb árulás, ha elárulunk egy hazát – mely „haza” tulajdonképpen puszta konstrukció – vagy ha elárulunk egy barátot, akinek ezért elképzelhetetlen kínokat kell kiállnia?
 
„[Pavelnek] beszélni kivizsgálásról? Ellenem? Kinek juthatna eszébe, hogy a Cég jámbor ügyvédeinek éjszakai majomkodása egy sussexi rejtekházban bármilyen értelemben összehasonlítható a verésekkel, elektrosokkokkal és nélkülözéssel, ami két évtizeden át volt az ő sorsa? A mai napig belepirulok, hogy egyáltalán kimondtam előtte ezt a szót.”
 
Pavel őrnagy ügyesen játszik: felismeri a magányos, szeretetéhes, apja árnyéka elől menekülő fiút, és mindig azt a szerepet veszi fel, amivel a legjobban tud rá hatni. Így lesz ő, a közönséges cseh ügynök Pym világának központja, az egyetlen, akihez Lippsie halála óta valóban kötődik. És ketten együtt meghódítják a nemzetközi kémvilágot, információkkal és dezinformációkkal látják el feletteseiket, eljutnak a csillagos égig… Azonban mindig jön a zuhanás lefelé. Melynek a vége egy magányos ház Walesben, és egy emlékirat.
 
Nem véletlenül tartják az Egy tökéletes kémet John le Carré mesterművének – ugyan jómagam nem olvastam minden művét (sőt…), ez megdöbbentő élmény volt. Megdöbbentő és megrázó, olyan regény, ami sokáig az olvasóval marad, ami után kérdések özöne lepi el az agyunkat, ami nem hagy nyugodni. Nem tartom kémregénynek, hiába a műfaji besorolás, szerintem ez közelebb áll a szépirodalomhoz, mint bármilyen zsánerhez. Amellett, hogy elképesztő erős tartalommal bír, formailag sem egyszerű: a több szálon, több idősíkon futó cselekmény, a folyamatos visszaemlékezések és nézőpontváltások, Pym regényének részleteivel tarkítva – mely regénybe egyébként sokszor észrevétlen, egy mondaton belül csúszunk át a „valóságból” – már-már posztmodern felhanggal ajándékozzák meg a művet.
 
Ami mindenekelőtt mégiscsak egy lélektani regény: szól kötődésekről, azok viszonylagosságáról, apákról és fiúkról, barátokról, szerelmekről, hazáról és hazátlanságról. Tán a rengeteg önéletrajzi elemnek is köszönhető, hogy ennyire megrázó és nehezen emészthető lett. Persze azért megvan benne a kémregények legfőbb összetevője, az izgalom is: aki csupán azért venné le a polcról, hogy egy jó kis hidegháborús-hírszerzős krimit olvasson, nem fog csalódni. Aki pedig arra kíváncsi, vajon rejt-e valami mást, valami mélyebbet, valami még sötétebbet egy kémregény, ad absurdum, felveheti-e a versenyt a kortárs szépirodalom alkotásaival, nyugodtan tegyen próbát le Carré regényével - hatalmas meglepetések érhetik.


Kovács Tímea - 2012. november 5.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!