Főkép A kardozós-barbáros fantasy atyjának, Robert E. Howard-nak (1906–1936) hatása felbecsülhetetlen értékű. Jó példaként említhetném, hogy George R. R. Martin Trónok harca/A tűz és jég dala ciklusa nem olyan lenne, amilyen, ha nincs Howard és az ő Conanja, aki a történelem előtti korokban kalandozott. Howard ilyetén jelentőségét felismerve a Delta Vision a MesterMűvek / klasszikusok sorozatán belül külön szériát indított Conan testvérei címmel, amelyben az író kevésbé ismert írásai, hősei szerepelnek. Ez már a harmadik kötet.
 
Cormac Mac Art nevét a nemzedékemből sokan ismerik azok közük, akik a `80-as évek végén, 90-es évek elején találtak rá a fantasy-re. Ekkoriban ilyen könyveket még alig lehetett magyarul olvasni, épp csak kezdett nyílni a piac: A tenger tigrisei című kis kötet 1990-ben jelent meg, benne Howard nem Conanról szóló történetei. A Conan sztorik addigra már napvilágot láttak, meg ott volt a két Schwarzenegger-es film, de máig tisztán emlékszem arra az érzésre, arra az izgalomra, amit ez a kis könyv jelentett. Akkor még senki sem gondolta volna, hogy mi mindennek kell történnie a magyar fantasy könyvkiadásban, mire újra előkerül Cormac Mac Art neve. Erről is regényt lehetne írni (s mennyi horrorisztikus elem volna benne…), de a fő, hogy most, a Nevergreen zenekar veretes soraival élve, „újra nyergeli lovát a barbár”, és a Kornya Zsolt szerkesztésében készülő sorozat újabb elfeledett gyöngyszemeket tár elénk.
 
Az eddigi két kötetben (Kull király és az ősök, Bran Mak Morn és a piktek) is voltak töredékek, hiszen Howard rövidke élete alatt hihetetlen mennyiségű történetet írt, jellemzően különféle novellás magazinokba, bár sokukat sosem fejezte be. Saját kora mostohán bánt vele – de ugyanez igaz az utókorra is, csak másként. Mint Kornya megjegyzéseiből kiderül, Howard halála után a csonkán maradt írások egy része a legkülönfélébb szerkesztők illetve továbbgondolók kezébe került, akik aztán jobbára borzasztó dolgokat műveltek velük. (Ahogy amúgy az elsőt kivéve az összes Conan mozifilm, illetve a tévésorozat is szörnyű.) De hogy ez pontosan mit jelent, arra ebben a kötetben találunk először példát, ide bekerült ugyanis több olyan befejezés is, amit már nem Howard írt. És ordító a különbség, még akkor is, amikor az adott író egyébként színvonalasan űzi a mesterségét. Howard írásainak, történeteinek olyan hangulata, sodrása van, amit nem lehet reprodukálni. Akármennyire is tufa ponyva fantasy ez, olyan tartása, szikár, megzabolázhatatlan ereje van, amilyet csak ez a hányatott sorsú ember tudott megalkotni (és ez még akkor is igaz, ha rengeteget tanult és nyúlt pályatárs barátjától, a természetfeletti horror nagymesterétől, H. P. Lovecrafttól).
 
Cormac Mac Art egy kelta harcos és kalóz, aki dán vikingekkel szövetkezve rabolja végig a Róma bukása utáni idők tengerpartjait. Howardtól nem szabad történelmi hűséget elvárni, aki a különféle tudományágak mai állásának megfelelő viking sztorikat akar olvasni, annak inkább ajánlom Robert Low-tól a Felesküdöttek sagát, ám aki kiontott vérben, csatákban, hősiességben és könyörtelenségben gazdag, jobbára kő egyszerű, de annál inkább ütős fantasy-t akar olvasni, az csak jól járhat Howarddal. Mai szemmel számos dologba bele lehet kötni, viszont az ő nyílt, őszinte stílusa olyasmi, amihez foghatót nem sok más írónál találunk meg.
 
Cormac és zorkó viking társai remek figurák, bár messze nem olyan árnyaltak, mint Conan, és azt sem lehet tagadni, hogy címszereplőnk számos közös vonást mutat a többi jelentős howardi főhőssel, mint amilyenek a korábbi kötetek címében szerepeltek. Mégsem lehet megunni, mert van valami ősi, vad szépség ezekben a sztorikban.
 
A kötetben találunk néhány történetet James Allison életeiből is. Howard Jack London Kóbor csillag című regényéből merítette hozzá az ötletet, mely szerint a jelen életében nyomorék Allison valami furcsa módon képes visszanézni korábbi életeit, melyekben jellemzően a szokásos howardi hősként élt. Viszont itt megkapjuk a kerettörténetet is, a magyarázatot. Emellett néhány vers kapott még helyet a könyvben, melyek mint költemények nem kiemelkedők a magas irodalom felől közelítve, viszont annak, amik, nagyon is jók.