Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Joe Abercrombie: Miután felkötötték őket

Joe Abercrombie Az Első Törvény trilógiájának első kötete nagyszerű nyitánynak bizonyult egy olyan trilógiához, amely nem hajlandó követni a fantasy zsánerének közhelyeit, helyette inkább konzekvensen felülírja, kiforgatja és nevetségessé teszi az olvasó elképzeléseit. Ugyan a kezdő regényben nem történt túl sok jelentős esemény, inkább csak elindította a főbb konfliktusokat, a folytatás már ezt is kiküszöböli és egy izgalmakban és fordulatokban gazdag, érdekes karaktereket bemutató, kissé gúnyos hangvételű második részt vehetünk kézbe. A cselekmény ezúttal három szálon zajlik, mely gyakorlatilag a fantasy három alapvető történetsablonjával egyezik meg.
 
A penge magában egymásra talált szereplők – Logen, az északi véreskezű barbár; Jezal, az Unió önző és arrogáns katonája; Ferro, a kimért és rosszindulatú rabszolganő, kiegészülve a legendás mágussal és inasával, valamint egy nagyszájú navigátorral – útnak indulnak a Világ Végére, ám veszélyes küldetésük célját egyedül a varázsló ismeri, aki viszont előszeretettel titkolózik. Mindeközben északon barbár hordák háborút indítanak az Unió ellen, s csak kevesen látják be, hogy a látszólag primitív törzsek összefogva hatalmas pusztításra lehetnek képesek. West őrnagy is az északra induló hadsereggel tart, de szerencsétlenségére a koronaherceg alá osztják be, aki történetesen egyáltalán nem ért a küzdelmekhez. Segítségére nem várt északföldiek, Logen egykori társai érkeznek, de talán még velük együtt is lehetetlen győzni.
 
A harmadik történetszál főszereplője a félig nyomorék Glokta inkvizítor, akit délre küldenek egy ostrom alatt álló kereskedőváros megmentésére, illetve kideríteni, hogy mi történt a nyomtalanul eltűnt korábbi elöljáróval. A három különböző eseménysor mindig tartogat meglepetéseket, a nagyobb cél érdekében küldetést teljesítő csapat, a háborúba készülő sereg, de még a város felszabadítására induló inkvizítor sem az elvárt úton halad, valami megszokottól eltérő mindig rejlik a kalandokban. A feszültség és az izgalom ezúttal sem hiányozhat, ráadásul a cselekmény van annyira meghatározó, hogy a szerzőnek nem csupán a szereplőkre kellett fókuszálnia. Egyedi hangulatú jeleneteket (Abercrombie esetében még a szex sem mindennapi) és kiváló párbeszédeket olvashatunk, mindent áthat az enyhén komikus és gunyoros légkör.
 
Ettől függetlenül a középpontban most is a karakterek állnak, akiket tovább árnyal a több mint hatszáz oldal során. Ha az első rész folyamán nem lett volna egyértelmű, mindenki tud gyarlóan cselekedni, a jellemhibák senkinek a személyiségéből sem hiányozhatnak, még ha elsőre makulátlan embernek tűnik is. Glokta önironikus és cinikus gondolatai mögött megkeseredett és magányos, Jezal fokozatosan ébred rá, hogy nem minden a fényűző főváros dicsősége, még Ferro is egyre inkább úgy érzi, hogy érdemes levetnie a kemény álarcát és bízni az emberekben. Logen személyiségének sötét oldalától szenved, régi cimborája, a Kutyaember szembesül a társadalomtól elszakadt élet nehézségeivel, de West őrnagy is megtapasztalja a vadon törvényeit és kénytelen komolyan megváltozni, ha életben akar maradni.
 
Az eseményeket az ő szemszögükből ismerjük meg, a többi mellékszereplő már nem kap komolyabban felépített jellemet, sőt sokszor közelebb állnak a karikatúrához (a felfuvalkodott nemesség, az egymással vetélkedő hadvezérek), mint hús-vér figurához. Viszont a második kötetnek további előnye az elsőhöz képest, hogy végre közelebb kerülünk a háttértörténethez, a mágus elbeszélései alapján jobban megismerjük a mágia működését, illetve a világ történelmét – még ha utóbbi kevés karakteres és egyedi elemmel is rendelkezik, hiszen sok újdonságot nem találunk benne. Ám a realista, földhözragadt és életszagú környezet kitűnően illik a szereplőkhöz, akiknek jellemében kevés magasztos érzelem lakozik, viszont természetellenes és zavarba ejtően heroikus tetteket sem visznek véghez.
 
A magyar kiadásra ezúttal sem lehet komolyabb panasz, a tartalomjegyzék hiánya mellett talán csak a lapok vastagsága és a nem túl sűrű tördelés miatt nem tűnik igazán olvasóbarátnak. Zavaróan és kényelmetlenül vastagra sikerült a kötet – ezúttal is inkább a keményfedeles kiadást érdemes beszerezni, már ha bírja a pénztárcánk. Habár az első könyvhöz képest kicsit alábbhagyott a finom humor, cserébe egyre grandiózusabb cselekményt kaptunk, miközben megmaradtak a toposzokat átértelmező érdekes szereplők. Remélem, a trilógia befejező részében sem kell majd csalódnom, hiszen az első két regény alapján minden lehetőség adott egy emlékezetes és rendkívül szórakoztató zárásra.


Szabó Dominik - 2012. augusztus 1.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!