Főkép

A sci-fi műfaj egyik legnagyobb mestere eredetileg egy film forgatókönyvének szánta jelen művét, amelyet egy NASA rakétamérnökkel közösen írt. A film végül mégsem készült el, holott láthatólag minden elemet tartalmaz, amit egy ilyen produkciónak kell. Ugyanakkor ez egy teljesen egyedi ötlet is, vagyis némiképp különbözik minden eddigi, az idegenekkel való első kapcsolatfelvétellel foglalkozó műtől, még ha egyes részei ismerősek is lehetnek, vagy netán egy bizonyos alapsablont követnek.
 
A történet szerint a delfinek furcsa viselkedését megfigyelő és abban szaftos sztorit sejtő újságírónő egy eltévedt katonai rakéta nyomába ered, ehelyett azonban idegen tárgyra lel az óceán mélyén. Az értékesnek látszó tárgyra persze másnak is fáj a foga és természetesen a hadsereg érdeklődését is felkelti a szaglászó riporter. A tárgy eredetének vizsgálata során hőseink egy sor kalandon mennek keresztül, majd egy még megdöbbentőbb felfedezést tesznek az óceán mélyén a birtokukban levő eszközről és annak eredetéről.
 
A regény főszereplői hétköznapi emberek, akik jellemét és múltját nagyon alaposan (talán túlságosan is) megismerhetjük a könyv első feléből. A könyv nagy része az egyébként remekül felépített szereplők bemutatásával telik, emellett pedig betekintést nyerhetünk az óceán élővilágának, a búvárkodás és a katonaélet rejtelmeibe is, továbbá egy-egy rövidebb epizód erejéig megjelennek az idegenek is. A hosszúra nyúlt, ám azért élvezetes felvezetés a könyv végére egy akciódús és izgalmas végkifejlethez vezet és ahogy a legjobb fantasztikus írások esetében, itt is több kérdést vet fel, illetve válaszol meg a témával kapcsolatban, amelyek többnyire felmerülnek egy, a földönkívüliek létezésében hívő, és motivációikban kétkedő ember fejében. 
 
A szöveg kiválóan egyensúlyoz a tudományos nyelvezet és a szépirodalmi elbeszélő stílus között, ahogy maga a könyv is képes szimpla kalandtörténet és tudományos fantasztikum lenni egyszerre.
 
A szereplők előéletének ilyen részletes bemutatását én túlzásnak éreztem, főleg, hogy a könyv nagy részét ez tette ki, bár igaz, hogy a későbbiekben szinte mindennek jelentősége volt a dolgok alakulásában és tulajdonképpen az a rész sem volt unalmas, mondhatni élvezetes volt olvasni, csak éppen váratlanul ért ez egy sci-fiben. A könyv ebben is a hollywoodi filmek felépítését és kötelező elemeit követi, így az akció, a szerelmi szál, az autós üldözés, a tolvaj-jelenet, de még a marcona katonák és a humoros fekete karakter sem maradhattak ki. Az idegenek azonban eddig még egyszer sem jelentek meg ilyen módon az általam ismert művekben, így a könyv bőven tartalmaz meglepetéseket is a kiszámítható fordulatok mellett.

Részlet a regényből