Főkép Nagyjából Robert Jordan sorozata óta filózom azon, hogyan lehet megoldani mágikus segédlet nélkül egy középkorra emlékeztető világban az árulók, az ellenséggel szimpatizálók leleplezését. Az emberlakta városokban ez biztosan nem könnyű mutatvány, lévén a kritikus tömeg felett (2-3000 fő) már nem olyan egyszerű a tömeges megfigyelés. Az eddig megjelent részekben Jordan szereplőinek nem sikerült ezt a feladatot megoldaniuk, és hasonlóképpen tanácstalan a Warhammer káoszverte világán vándorló páros (Gotrek és Felix) is.
 
Akik miután megtették kötelességüket délen (bővebben lásd az Orkvadász eseményeit), észak felé menetelnek, s útközben betérnek Felix szülővárosába, Nulnba. Immáron húsz éve annak, hogy a skaven affér után sietősen távoztak innen, de a régi történet elevenen él a polgárok emlékezetében. Természetesen nem a város hálás lakói tarják számon évtizedekre visszamenőleg az értük küzdő bajnokokat, hanem a nemrégiben megjelent kalandos regénynek köszönhetően forog közszájon az eset. Igen, a régóta tervezgetett, Gotrek kalandjairól szóló memoár első kötetei végre megjelentek nyomtatásban. Sajnálatos módon mindez a szerző tudta nélkül történt, akinek így nem volt lehetősége az utólagos szerkesztésre, s ami talán ennél is fontosabb, a főszereplő tájékoztatására.
 
Mindezen előzmény után érthető, hogy amikor egy bemutatkozás után a városőrök víg kacagásba kezdenek, és alpári módon cukkolják a kettőst, Felixben egy kisebb világ omlik össze. Még jó, hogy nincs sok ideje sorsa ilyetén alakulásán keseregni, ugyanis miközben északon dúl a háború, Nuln ágyúgyártó műhelyének közelében ismét felüti fejét a gonosz, akarom mondani a káoszhívők már megint a sötétben osonnak. Ez a fejlemény sajnálatos módon akadályozza a kettős továbbutazását, így az indulási dátum előrehozásának érdekében hőseink elhatározzák, utánajárnak pár dolognak - és kezdetét veszi az újabb kaland.
 
Váratlan fordulatokban ezúttal sincs hiány, jómagam alaposan meglepődtem, amikor felbukkant egy korábbi szereplő, s mondhatni ritmustévesztés nélkül bekapcsolódik a történetbe. A második Nathan Long regény alapján úgy gondolom jó kezekbe került a sorozat, mert ahelyett, hogy egyre nagyobb tápolás felé menne el a történet, megmarad a hihető, de azért mégis kihívást jelentő szinten. Ráadásul a két főszereplő is fejlődik, legalábbis erre utal, hogy például Gotrek időnként már elgondolkodik, mielőtt előkapja fejszéjét.
 
Részlet a regényből