Főkép Mikor először, még a kiadó honlapján belelapoztam ebbe a könyvbe, a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című regény jutott róla eszembe, az utóbbi idők egyik sikerkönyve, amit annyira jó volt kézbe venni, mégis csalódást okozott. Így némileg fenntartásokkal közeledtem Selznick könyvéhez, még akkor is, ha itt nem fekete-fehér fotók vannak, hanem grafit rajzok, s azok teszik ki a könyv nagyobbik részét. De ez alkalommal nem kellett csalódnom.
 
A leleményes Hugo Cabret nem csak különleges szépsége miatt szerethető, a történet és szereplői is emlékezetesek. Megvan benne az a varázs, ami sok gyermekkel illetve fiatal olvasóval kedveltetheti meg a könyveket, az olvasást magát.
 
A címszereplő egy árva fiú, aki egy párizsi pályaudvaron él. Édesapja meghalt, nagybátyja, a pályaudvar óráinak felügyelője eltűnt, de az ügyes kezű Hugo átveszi munkáját, hogy folytatni tudja titkos életét – hiszen nem akar árvaházba kerülni. 1931-et írunk, a mozdonyokat még gőz hajtja, az órákat a maguk felhúzható szerkezetei, a filmszínházakban még fekete-fehér némafilmeket vetítenek. Hugo pedig szabadidejében, amikor nem az órákat ellenőrzi, és nem a lebukást kockáztatja (valamit neki is ennie kell, és jobbára kénytelen lopni…), akkor a gigászi épület egy rejtett szobácskájában húzza meg magát, és egy régi gépembert bütykölget, amit még édesapja talált egy múzeum padlásán, és haláláig próbálta megjavítani. A fiú azt reméli, ha egyszer sikerül életre keltenie a masinát, az apjától hoz majd neki valamiféle üzenetet…
 
Mindeközben Hugo összeismerkedik a pályaudvari játékbolt tulajdonosával, valamint annak unokahúgával, akinél mindig van valami könyv. Ahogy a történet kibontakozik, úgy fonódik össze hármójuk sorsa, és derül fény megannyi titokra.
 
A történet maga, minden nyomozós-titokzatos szálával együtt sem bonyolult. Sokszor a képek viszik előre, a képek, amik szintén Selznick művei, ceruzarajzok, hol több, hol kevesebb részlettel. Eleve a helyszín és a háttér is izgalmas és sajátos atmoszférával bír, és Selznick sokszor forgatókönyvnek is beillő, filmszerű bevágásokat ábrázoló képei ezt csak felerősítik. Így nem túlzás a szlogen, amivel a kiadó reklámozza: az év legszebb könyve.
 
És nem csak a képek, a mese is szép. Valójában Selznick nem csinál semmi újat, sem a sztori, sem az, ahogy elmeséli, nem újdonság – képes regény ez, melynek számos elődje van (az előbb említett Vándorsólyom kisasszony… nem tartozik ezek közé, hiszen az később jelent meg!). Viszont sokaknak lehet ez meghatározó korai olvasmányélmény – azoknak pedig, akik már sok mást is olvastak életük során, azért lehet emlékezetes, mert olyan szép, és mert felidézi a mozi hőskorát, amikor az emberek még csodákat, avagy az álmaikat látták viszont a vásznon. Azt az időt, amikor mindez még új volt.
 
Az sem mellékes, hogy van a történetnek mondanivalója is, nem több, ám nem is kevesebb, mint hogy miként a gépeknek nincs fölös alkatrésze, úgy mindenkinek, aki itt él, célja van. Jószerével 2-3 mondat, de már önmagában ezért is érdemes elolvasni a könyvet. Nem vesz sok időt igénybe, hiszen relatíve kevés benne a szöveg.
 
Mivel a képek kiváltják, leírások nincsenek a szövegben, így talán hiba volna a részemről azt a költőiséget elvárnom tőle, ami mondjuk Michael Ende Momo-ját vagy Philip Pullman-tól A tökéletes óramű című kisregényt jellemzi – pedig ez a kettő jutott azonnal eszembe, amint elolvastam, hogy miről szól Selznick könyve. Viszont azt talán joggal reméltem, hogy egy ilyen különleges műben a szavak is olyan letisztultak és jól működőek, mint a rajzok – vagy mint egy-egy korabeli óramű egyes fogaskerekei. De ez nincs teljesen így. Egy ilyen szövegben nem lenne szabad hibát hagyni, mégis van néhány nem tetsző szó sorrend, ilyesmi. Nem sok, de ez az a könyv, amiben nincs helye egy hibának sem. Tudom, hogy ez szőrszálhasogatásnak tűnik, de… De szerencsére az összhatást nem rontja el.
 
Láttam a regényből készült film előzetesét, és elsőre nagyon nem tetszett. Fölöslegesen pörgősnek éreztem, és nem hiszem el, hogy a könyv eredeti, hol finom, hol felfokozott tempója, hangulata nem működne a vásznon. Mindazonáltal a könyv olvasása után már jobban tetszett, és hát Scorsese rendezte, csak nem lehet olyan rossz… Nálunk március 1-én kerül a mozikba. Valahol azt olvastam, mesésebb, gyermekibb, mint a könyv, de talán ez sem baj. Meg kell nézni, a könyvet pedig el kell olvasni.