FőképA Galaktika képregénypályázatára készült el Szabó Levente második képregénye, amely a korábban tárgyalt Scraphez képest egy teljesen más világot tár elénk: ezúttal gyönyörű kivitelezésű kézi rajzokon keresztül pillanthatunk bele a steampunk világába.

A jelen képregény némileg hasonlít a korábban már szintén bemutatott Gépjáróműhöz. A steampunk jellegén túl a legnagyobb hasonlóság sajnos a történet rövidsége, amely ebben az esetben sem elegendő ahhoz, hogy belemerüljünk, élvezzük, de legalábbis értsük, hogy mire megy ki a játék. Sajnos - még ha a kezdetek elég ígéretesnek is tűnnek - nem sok minden derül ki ebből a rövid füzetből azon túl, hogy egy, az egész világ sorsát befolyásoló felfedezést kívánnak bemutatni. A Tudományos Akadémián zajló prezentáció során egy idegen anyagról tesz említést az azt felfedező Lord Craighton, előadását pedig egy rövid visszaemlékezés is színesíti a Peremvidéken tett utazásáról.

Mire azonban éppen belemerülnénk a kíváncsiságot felébresztő mű élvezetébe, az hirtelen véget ér még a kulcsfontosságú leleplezés előtt. Sajnos a szerzőt ismerve, aki bevallottan hajlamos ráunni saját munkájára, egyáltalán nem biztos, hogy várhatjuk a folytatást, pedig ahogyan a Scrap esetében, ez a mű is a befejezés, de legalább a lényegi mondandó ismeretének hiányában bizony túl kevés. De ne legyen igazam és legyen folytatása az Irreverzibilisnek, hiszen azért van benne potenciál bőven. Bár véleményem szerint hazánkban a steampunk kultúra még nem eléggé kiterjedt, talán ez a mű hozzájárulhatna a népszerűsítéséhez.

A már emlegetett Gépjáróműhöz hasonlítva ez a füzet megjelenésében színvonalasabb, hála a művészi tanulmányokkal és gyakorlattal rendelkező szerzőnek. Itt is jellemző az aprólékos kidolgozottság, részleteket sem elhanyagoló ábrázolás, a karakterek és a helyszínek realisztikus megjelenítése. A füzet elején olvasható meghatározás teljesen találó és mindent elmond annak tartalmáról: “gazdagon illusztrált lap”. A kiadványt egyébként kézzel rajzolt szenzációs álreklámok (és egy valós önreklám) is színesítik, amelyek szintén sokat elárulnak erről a furcsa világról, emellett pedig kidolgozottságukban is a történet valósághű mivoltát erősítik.