Főkép Emelje fel a kezét, aki imádta a Hatosfogatot, vagy azt a jelenetet, amikor az indiánok lerohanják Custert az utolsó hadállásában. Ez a tábor jól szórakozik majd, ha a most megjelent, új magyar sorrendben 15. Lucky Luke képregényt a kezébe veszi, hiszen az nem kevesebbről szól, mint az apacsok és a lovasság csetepatéiról.
 
Lévén ez egy vadnyugati sorozat, elkerülhetetlen volt, hogy hősünk több ízben összefusson a rézbőrűekkel, s a maga módján részt vegyen a pofozkodásban. Ebben a részben az egyik legharciasabb törzs, az apacs szerepel, amelynek tagjai történetünk kezdetekor már évek óta küzdenek a terület meghódítását biztosítani hivatott lovassággal. Ugyan Custer ezúttal nincs jelen, azért így is megismerjük azt az elszántságot, ami szembenálló feleket jellemezte. Ez a beállítás a történelmi hűségnek ugyan nem felel meg, mivel az esetek nagyobbik részében az őslakosoknak a kipusztulásra váró vesztes szerepe jutott, és a Luke által képviselt Indián Ügyek Hivatala sem tett sokat a békéért, vagy az indiánok sorsának jobbításáért (a fehérek gyakorlatilag egyetlen szerződést sem tartottak be).
 
Mivel azonban ez nem realista, hanem humoros sorozat, nem a lemészárolt apacs asszonyok kerülnek a középpontba, hanem a szembenálló felek, és természetesen a viszálykodás. Az itt még bőszen cigarettázó hősünkre nem kisebb feladat vár, mint a vérontás nélküli békekötés megvalósítása. Azonban hosszú az út odáig, és így bőven jut idő a nevetgélésre, no meg a helyi nevezetességek megtekintésére.
 
A szerzőpáros szokás szerint bőségesen merít a vadnyugat mítoszaiból és pár filmből. Én legalábbis egyértelműen John Ford mozijaiból kölcsönzött betétnek tartom az amerikai katonák nótázását. Ekkoriban még az írek voltak a tömeges bevándorlók (akik többnyire a nagy éhínség miatt hagyták el hazájukat), de ennek ellenére mai szemmel kimondottan vicces, hogy a csillagos lobogó alatt vonuló közlegények ír kesergőkkel múlatják az időt.
Azt persze nem tudom, ez mennyire valósághű elem, de tény, egy időben a westernfilmeknek kötelező eleme volt a danászás, és ez képregényben is jól mutat. Aztán ugye az apacs törzsfőnök neve (Patronimo) diszkrét utalás a valóban létező Geronimora. De az sem nagy merészség, ha az apacsok varázslójának alapötletét A Ló nevű ember című film közelében keresgéljük.
 
Egyszóval számos utalással találkozik az olvasó, de természetesen a történet úgy is élvezhető, ha nem rendelkezünk komolyabb háttérismeretekkel. Elvégre a mézzel elkövetett kivégzés, a katonai ellátmányozás kérdése, vagy a „csak a halott indián a jó indián” szembesítése a „csak a skalpolt sápadtarcú a jó sápadtarcú” állítással szintén mókás. Aztán van egy rakat képi és nyelvi humor, például a vérnagybátyád kifejezés a mai, vámpíroktól és vérfarkasoktól hemzsegő világban kifejezetten üdítően hatott.
 
A sztori évekkel korábban már megjelent magyarul, de mindenkinek javaslom az új kiadás beszerzését. Egyrészt a felhasznált papír minőségének köszönhetően a mostani kiadásnak sokkal élénkebbek a színei, s úgy általában nem mások a tónusok. A szövegfordítás is új, de itt és most ez jobban tetszik, mint a Kopeczky-féle régi. Ja és ezúttal az eredeti borító szerepel a címlapon.