Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Arthur C. Clarke – Stephen Baxter: Régmúlt napok fénye

Az időutazás legalább H. G. Wells izgalmas, az osztályellentéteket a jövőbe kivetítő, sarkító regénye, Az időgép megjelenése óta izgatja a sci-fi rajongók képzeletét, ám Stephen Hawking meglehetősen hatásos érveket hozott fel az idő egyirányúsága mellett, így a múltba való visszatérés nem kizárólag az asimovi időparadoxon miatt tűnik képtelenségnek, hanem a tudomány mai állása szerint is megvalósíthatatlan. Ezzel szemben a „visszatekintés”, a múlt mintegy felülről való vizsgálata nem tűnik ugyanennyire elképzelhetetlennek, csupán olyan nézőpontot kellene találni hozzá, ahonnan egy relatív jövő messzeségéből szemlélhetnénk a korábbi eseményeket. Márpedig ha létezhetnek féregjáratok, melyek révén közvetlenül, időigényes utazás nélkül elérhetők a tér távoli pontjai, pontosan ilyen nézőpontokhoz férhetnénk hozzá.
 
A mindig is tudományosan megalapozott ötletekből és elméletekből kiinduló Arthur C. Clarke a matematikusi és mérnöki végzettséggel egyaránt rendelkező Stephen Baxterrel társulva pontosan ezt a motívumot dolgozza ki a Régmúlt napok fénye című regényükben. És ahogyan az a kemény tudományos fantasztikumtól mindenképp elvárható, a történet eme egyetlen nóvumnak a társadalomra gyakorolt hatását mutatja be és elemzi, ám ezzel együtt felbukkan nem egy régi, korábbi művekben már körüljárt idea is, mégsem érezzük avíttnak vagy unalmasnak a történetet. Sőt, kifejezetten olvastatja magát a regény, mivel ahol nem a természettudományos érdeklődés hajt előre, ott a tipikusan a második ezredfordulóra jellemző alakok interakciói pörgetik tovább az izgalmas cselekményt.
 
A ma társadalomkritikus fikcióinak már-már tipikus eleme, hogy a tudományos áttörések törekvő, ámde nem természettudományos képzettségű személyiségeknek köszönhetők, a két kiváló szerző azonban meglepő – igaz, felettébb logikus – csavarral teszi a megszokottnál sokkal realisztikusabbá a történéseket: a szálak mozgatója ugyanis nem katona, hanem az információ mihamarabbi megszerzéséért harcoló médiamogul. A „féregszem”, ahogy az eszközt nevezik, eredetileg azonnali és bárhonnani híradást hivatott biztosítani, ám a tudós elmék hamar rájönnek, hogy a szerkezet nem kizárólag térben, hanem az időben is működik, igaz, csupán „hátrafelé”, a múltat a szemlélő elé tárva.
 
A regényben nyomon követhetjük, hogy a hatóságok által hamar megszerzett és birtokba vett technológia miként forgatja fel a társadalmi rendet, miként törli el fokozatosan nemcsak a tabukat és hamisságokat, hanem a régi hiteket is. A legendák és mítoszok sorra megdőlnek, de legalábbis lehámlik róluk az egyetemes vágybeteljesítő mesék megtévesztő máza. Ugyanakkor azonban megtisztul az emberiség, a politikusoknak fel kell hagynia a hazudozással, értelmetlenné, hiszen utólag kifürkészhetővé és bizonyíthatóvá válik a bűnözés, de ezzel együtt megszűnik a magánélet szentsége is. És szinte kínálja magát az újfajta, sokkal szorosabb kapcsolatokon alapuló közösségek kialakulása is.
 
A történelemelőtti idők tanulmányozásának aktualitását pedig a Földi élet egészét fenyegető Fekete Üröm, azaz egy űrbéli kőtömb adja, melynek létéről eredetileg a történet egyik főszereplője, a Kate Manzoni nevű tehetséges tényfeltáró újságíró tájékoztatja az emberiséget, és amely látszólag eltéríthetetlenül közeleg bolygónk felé, hogy fél évezred múltán, a 26. században várhatóan becsapódjon, és tűzbe borítsa a már amúgy is a sorra kihaló fajok és a globális felmelegedés problémájával küszködő emberiség otthonát – hacsak időközben rá nem jönnek, miként lehet kimozdítani pályájáról e nemezist.
 
Általában nem szerencsés, ha sci-fi írók a közeljövővel kapcsolatos jóslatokkal állnak elő bármely könyvükben, ebben az angolul 2000-ben kiadott regényben azonban baljósan elképzelhetőenk tűnik a Nagy-Britanniának az Európai Unióból való kilépését, Skócia elszakadását és az euró elbukását vizionáló néhány megjegyzés, és ettől még ijesztően valószerűbbnek tűnik ez a bevallottan kitalált világ. Igaz, Clarke jellemzően optimistán tekint a jövőre, és voltaképp a regény végéhez érve nem az elkeseredés lesz úrrá rajtunk, hanem a remény. A remény, hogy az ember képes felülkerekedni bármiféle gondon és képes legyűrni bármiféle akadályt, hogy boldogulhasson és – amennyire ez egyáltalán lehetséges – boldog is lehessen.

Részlet a regényből


Galamb Zoltán - 2012. január 17.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!