FőképNézz mélyen élőholt szemembe, tedd vértől iszamos kezeid a testembe, hajolj bele az arcomba, hörögd a fülembe, hogy öööööö. Zombik. Élőhalottak. Lelketlen, bomlóban lévő testű, húsra kiéhezett ragadozók. A korábban főként filmművészetileg megjelenített zombik szépen-lassan gyökeret vernek az irodalom területén is. Bár attribútumuk elsősorban a vizualitás terén érvényesül, vannak olyan - egyelőre tömegesen - ki nem aknázott aspektusaik, amelyeket leginkább az írott-olvasott szó tud megjeleníteni. Éppen mostanában írtam John Ajvide Lindqvist Élőhalottak! című regényéről, amelyben lelketlenek tömegei ébrednek életre. Ők nem kimondottan azok a filmes zombik, hiszen sem marcangolni, sem öldökölni nem akarnak, viszont lélek nélküli, halottan is élő lények, akik teljesen más dimenziót képviselnek, mint az emberek. Lindqvist regénye belemélyed a velük való bánásmód erkölcsi, jogi, gyakorlati és egyéb társadalmi kérdéseibe, és mély drámaisággal rajzolja meg ezt a félelmetesen utópisztikus témát.
 
Lengyel Dávid és Kuba Richárd azonban messzebbre merészkednek. Pontosabban éppen, hogy közelebbre. A Holtak világa - A jóslat ugyanis Magyarországon játszódik magyar hősökkel, viszont egyetemes cselekménnyel és dramaturgiával. A koncepció eredendően Lengyel Dávidtól ered, ám Kuba Richárd volt az, aki véletlen (amatőr filmes téma kapcsán történő) internetes megismerkedésük után felvetette, hogy a történetet adják ki regény formájában. Ettől kezdve összedolgoztak, együtt dolgoztak, míg végül elkészült az új címre hallgató Holtak világa (kezdetben Holtak földjeként indult). A huszonéves szerzőpárosnak - akik mindketten az informatika területén tevékenykednek - bőven megvoltak a témabeli „előtanulmányai”, hiszen a klasszikus és újhullámos zombifilmek mellett jártasak a számítógépes játékok világában is (pl. Resident Evil). Innen pedig már csak egy ugrásnak tűnik a halottak életre kel(t)ése.
 
A Holtak világa - A jóslat történeti magva Nostradamus azon létező prognózisa, miszerint „A hetes számok végével egy időben, megjelenik a nagy öldöklés. Közvetlenül a nagy millennium után, mikor a holtak kikelnek sírjaikból”. Ezt aztán mindenki értse, ahogyan akarja, mindenesetre a kiskőrösi szülői házból a Szegedi Egyetemre továbbtanuló huszonéves Kozma András számít rá, hogy előbb-utóbb valami csúnya fog történni a (nagy)világban. Ugyan 2004-ben egyszer már tévesen zombit kiáltott, de a jóslatot nem feledve nyitott szemmel-füllel éli hétköznapjait, biztonsági őrként ténykedve az iskolaidőn túl. Amikor a hírek szerint Amerikában zavargások törnek ki, amelyek megfékezhetetlenül egyre csak terjedni látszanak, András tudja, hogy eljött az idő. Fogja a fegyverét, veszi a cuccát, magyarán meglép, s miközben legjobb barátját hazauszítja a fővárosból, ő is a szülei felé veszi az irányt. Az a terve, hogy szeretteivel elbarikádozza magát egy biztonságos helyen, megvárván, amíg (majd csak) elmúlik a vész, csakhogy a fénysebességgel szaporodó zombik kegyetlenül keresztülhúzzák a számításait.
 
A többi innentől történelem, azaz dehogyis! Vérvörös, csontkemény, szaggató-borzalmas jelenbéli cselekményhullám, ahol tényleg a túlélés a tét. A Lengyel-Kuba duó regénye azonban időben korántsem lineáris. Koncepciója Kozma András maga után hagyott naplója köré épül, amelyre egy csapat katona talál rá egy használaton kívüli laktanyában, ahonnan nem sokkal korábban segélykérő jeleket fogtak. A maroknyi megmaradt túlélő között azonban sem Andrásra, sem pedig a naplóban említett többi társára nem lelnek, így a feljegyzések alapján próbálják meg rekonstruálni a fertőzés terjedése körüli eseményeket. Okos. Nagyon is. A főhős megéled (nem zombiként persze, hanem emberként) a napló múltbéli lapjain, miközben a jelenben is zajlanak az események. A párhuzam remek, a dramaturgia helyesen filmszerű, a befejezés pedig annyira veszélyesen nyitott, mint a zombik előtt bezáratlanul felejtett ajtó. Nem csoda, hogy Dávid és Richárd trilógiában gondolkodik, sőt mi több, már készül is a folytatás.
 
Jöjjön egy kis feketeleves is? Elvégre a zombik sem a kegyelmességükről ismertek. Szóval, a Holtak világa - A jóslat kezdetén nagyon érződik a szerzőpáros járatlansága az írástechnikában, ez főleg Kozma András még „békeidőben” játszódó részeinél zavaró; a felvezetés érzékelhetően gondot okozott Dávidnak és Richárdnak. Aztán amikortól beüt a haddelhadd, ők is egyre jobban belemelegednek, és a „tömegjelenetek” megoldását (pl. fegyverboltrablás, élelmiszerközpontok fosztogatása) már sokkal összeszedettebben oldják meg. Ahogyan a cselekmény lendületet vesz, nincs megállás, a ritmus és a dinamika mindent visz, a sztori önálló életre kel, hogy maga alá gyűrje az olvasót. Lehet, hogy hibásan, de tartom magam ahhoz, hogy a regény leggyengébb oszlopa a Nostradamus-jóslat zombikra húzása, mert a zombiknak egyszerűen nem kell magyarázat. Szerintem az ő létük nem igényel semmiféle okot, kezdetet, racionális vagy irracionális megközelítést, mert az ezzel való próbálkozás több kérdést szül, mint választ ad. Létüket jobb a priorinak tekinteni, a kevés dolog egyike ugyanis pont a zombi-lét, amely önmagában is megáll a lábán.
 
Ha egészben nézzük a zombik marcangolta Holtak világát, nagyon szórakoztató, remek jeleneteket felvonultató regény, amelynek a dramaturgiája teljességgel ott van a szeren. Azonban sajnos a stílusán is érződik, hogy ketten közösen írták. Nem azt mondom, hogy steril, vagy semmilyen a stílus, de a zombik természetével szöges ellentétben túl „jófiús”. Az egyes szavak, mondatok keltette atmoszféra bátortalanul tisztességesre törekvő. Lengyel Dávidnak és Kuba Richárdnak meg kell tanulnia azt a vagányságot, amely nemcsak sztorijában, hanem stílusában is tökössé tesz egy történetet - bár világos, hogy ketten összedolgozva ezt jóval nehezebb elérni, mint egyedül, hiszen egymáshoz kell simítaniuk az egyéni nyelvhasználatot. Én úgy vélem, ezzel a jövőben már nem lesz baj, hiszen Dávid és Richárd ugyanúgy menet közben sajátítják el a szakma fortélyait, mint Kozma András a zombik ellen használatos mesterfogásokat. Remélem, a végére(?) mindannyian életben maradnak. Ellenkező esetben a dolgok nagyon leegyszerűsödhetnek egyetlen magánhangzó használatára, amely szimplán úgy hat majd, hogy öööööööööööööö...