Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

José Rodrigues dos Santos: A 632-es kódex

Én őszintén, rajongva szeretem azokat a könyveket, amelyek felkavarják az (álló)vizet. Persze csakis a 100%-ig indokolt, igényes külső és belső kivitelezésű regényeket, legyenek bár fiktív támasztékokat használó, vagy éppen ellenőrizhető dokumentumokra alapozó művek. Mert ha egy ilyen könyv a nívós szórakoztatáson túllépve tanít, sőt kétkedésre ösztönöz, ab ovo igazolja a mögötte megbújó szándékot. Az elmúlt években az amerikai Dan Brown volt az, aki akkora vihart kavart A Da Vinci-kóddal, hogy a Római Katolikus Egyház szabályosan keresztes hadjáratot indított ellene. Brown regénye azért volt zseniális, mert olyan tényekre alapozott, amelyeket akár úgy is lehetett értelmezni, ahogy (ő). De persze fikció volt az egész, amelynek ellenkezőjét a szerző sosem hangoztatta, az arra érzékenyek mégis tényként kezelték - csak ők tudják, miért. Sok hűhó semmiért.
 
José Rodrigues dos Santos viszont akár véres viszályt is szíthatna Olaszország és Portugália között. Az 1964-ben Mozambikban született portugál író, újságíró és egyetemi tanár ugyanis A 632-es kódex című regényében olyan tényeket feszeget, amelyeket nem illik. Már persze csak akkor, ha az ember fia szemellenzős, a hagyományokat irracionálisan szem előtt tartó, újfajta megközelítések felé mutató tényekre süket füllel, szemmel, értelemmel reagáló kényelmes lélek. Szerencsére dos Santos fiktív, ámde létező dokumentumokra épülő regénye olyannyira bátor próbálkozás, hogy vélhető igazságtartalma akár totálisan átírhatná a nagy földrajzi felfedezések koráról és tartalmáról alkotott meggyőződésünket. De kezdjük az elején.
 
Tomás Noronha, a Lisszaboni Új Egyetem tanára, a régi nyelvek és a kriptoanalitika szakértője megbízást kap az American History Foundation alapítványától, hogy vegye fel az eddig nekik dolgozó, de Rio De Janeiro-ban váratlanul elhunyt Toscano történész professzor kutatásainak fonalát, amelyet Brazília felfedezésének 500-adik évfordulójára a témában végzett. Noronha elsőre nem érti a személyét illető megbízást, ám az indok prózai: az immár halott professzor olyannyira titkolózó volt a munkájával kapcsolatban, hogy kutatása minden lényeges elemét titkosított üzenetek formájában hagyta hátra. Mivel Toscano az alapítvány felé jelezte, hogy olyan információkra bukkant, amelyek gyökeresen megváltoztatják majd a világ - és különösen Amerika - felfedezésével kapcsolatos eddigi ismereteinket, a kutatás megfejtése minden pénzt megér az amerikaiaknak. Tomás Noronha így hát nekiáll rekonstruálni a professzor munkáját, amelyet az valóban komoly kódolással titkosított, és nem is véletlenül.
 
Toscano professzor ugyanis megoldotta Kolumbusz Kristóf származásának rejtélyét, illetve félig-meddig szándékos, árnyalt, közvetett kifejezések formájában rámutatott az 1492-es Amerika-felfedezés dátumának hazugságára. Innentől azonban nem folytathatom anélkül, hogy a történelmi, művészettörténeti és filozófiai cselekmény-száguldással operáló regény tűzijátéksűrű durranásait le ne lőném, ezért be is fejezem. Mármint A 632-es kódex történetmesélését, és áttérek J. R. dos Santos méltatására. Nos, a BBC egykori riportere nemcsak velejéig beleásta magát a nagy földrajzi felfedezések korának fő- és mellékszálaiba, de mondanivalóját olyan következetes és közérthető folyamat-egységbe öntötte, hogy a regényt olvasva gyakorlatilag egy logikusan felépített egyetemi kurzuson vesz részt az olvasó. A cselekmény annyira érdekfeszítő önmagában is, hogy olcsó vásári elemeket még véletlenül sem igényel ahhoz, hogy egy thrillerszerű nyomozás atmoszféráját öltse.
 
Tomás Noronha figurája is telitalálat, ha az olvasói azonosulás (mindig kardinális) kérdését nézzük. A harmincközepi egyetemi tanár alakjában egyszerre van benne maga az író perfekcionizmusa és az olvasó jót-rosszat feltételező természetessége. Tomás tudós, de fiatalosan jóképű; erkölcsös, de megingásokra képes; logikus elmével megáldott, de nem tévedhetetlen. Szereti a feleségét, de nem tagadja le maga előtt a válságokat sem; rajong beteg lányáért, ám legbelül csalódásként éli meg Margarida fogyatékosságát; morális tartása megkérdőjelezhetetlen, viszont hízelgéssel támadható. Tomás így hát nem fehér és nem fekete, hanem az a jóérzésű szürke, amely minden értelemben egészségesnek tekinthető.

Nem csoda, hogy dos Santos következő regényeiben is Noronha tanár úr a főhős, a kronológia tekintetében azonban muszáj elmondani, hogy a portugál író nálunk elsőként megjelent regénye, Az isteni formula - Einstein utolsó üzenete később íródott, mint a Magyarországon következőként kiadott A 632-es kódex, amely időrendben megelőzi azt. J. R. dos Santos írói munkássága immár a nyolcadik regénynél jár, úgyhogy Tomás barátunk nem nagyon pihenhet, mi pedig csak abban reménykedhetünk, hogy előbb-utóbb magunk is részesei lehetünk további, rejtélyesebbnél titokzatosabb művészettörténeti és történelmi kalandjainak.

 


Szilvási Krisztián - 2011. december 9.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!