Főkép

Ursula K. Le Guin az egyik legismertebb és legelismertebb sci-fi írónő, bár messze nem csak azt írt, hiszen például a nálunk is sokak által kedvelt Szigetvilág ciklus egy egyéni felfogású, filozófikus tartalma és szépirodalmi igényű szövege miatt is kimagasló fantasy sorozat. Magyar kiadásainak története, ahogy az már a régóta alkotó jelentős SF/F szerzőknél lenni szokott, igen kaotikus, s csak remélni lehet, hogy A rege megjelenése egy olyan új kezdetet jelent, amit számos művének megjelentetése követ majd.
 
Aki még a régi Galaktika idejében, vagy legalább kb. két évtizede kezdett olvasni sci-fit, emlékezhet A sötétség balkeze és A kisemmizettek című Le Guin regényekre, melyek egyébként a maguk idejében (1969-70 illetve 1974-75) Nebula és Hugo díjakban is részesültek. Ezek a regények, több másikkal és számos novellával egyetemben, a Haini-ciklushoz tartoznak, akárcsak A rege, ami 2001-ben kapta meg a Locus díjat. Ezen sorozat egyes részei óriási idő- és térbeli távlatokat fognak át, és közös alapjukat az adja, hogy a Haini bolygóról elszármazott emberiség benépesítette az univerzumot, ám idővel a legkülönfélébb módokon továbbfejlődő vagy épp hanyatló leszármazottak elfelejtették, hogy honnan is jöttek az adott bolygóra. Ez a koncepció óriási szabadságot biztosít az írónőnek, aki így kedvére kiélheti antropológusi és filozófusi hajlamait, és gyakorlatilag bármit elképzelhet a „mi lett volna, ha” mentén. Ezért aztán nincs is szüksége idegen lényekre, sőt jobbára a tudomány mai állása szerint elképzelhetetlen technológiákra sem – nála maximálisan az emberi tényezőn van a hangsúly.
 
A rege egy Aka nevű bolygón játszódik, ahol a történet jelenében egy totalitárius diktatúra uralkodik, amely, a más bolygókról érkezett emberektől kapott információk és technológia által elindított „kulturális forradalom” következtében, és a haladás érdekében, elpusztítani igyekszik azt a kultúrát, ami addig a bolygó zömét uralta. Egy letisztult, gazdag és békés kultúrát, mely leginkább a zen- vagy a tibeti buddhizmushoz hasonlít, bár azoknál talán kevésbé spirituális és misztikus, vagy legalábbis praktikusabbnak tűnik.
 
Az eseményeket egy a Terráról (vagyis a Földről) jött, indiai származású megfigyelőnő, Szatí szemén keresztül láthatjuk. Neki, akit az Ekumen nevű bolygóközi unió-szerűség küldött az Akára, semmi egyébre nincs felhatalmazása, mint a megfigyelésre, ám a helyi vezetés épp ezt lehetetleníti el, hiszen csak azt hajlandók neki megmutatni, amit ők szeretnének láttatni magukból. Végül aztán Szatí mégis engedélyt kap, hogy a hegyek közé utazzon, és tanulmányozza a régi akai civilizáció ott sokkal inkább fennmaradt emlékeit. Szatít megérinti az ősi akai kultúra és életfilozófia, és amikor ráébred, hogy milyen mértékben is van mindez veszélyben, képtelen fenntartani kívülállóságát...
 
Persze nem nehéz Tibet Kína általi megszállására, az ún. kulturális forradalomra asszociálni mindabból, ami Akán történik, de van bőven különbség is – meg aztán Le Guin a mindennapi emberek életén keresztül mesél, nem a nagy hősök és diktátorok tetteit regéli el.
 
De ebben a vékonysága ellenére is döbbenetesen sokrétű regényben nem is annyira a történet a legfontosabb, legalábbis nem ez, amit fentebb felvázoltam. Ez is izgalmas és érdekes, de sokkal több minden van itt, hogy sem akár csak nagy vonalakban leírhassam. Először is ott van a Rege, a regélés, ami az ősi Akán mindennapi tevékenység volt, az életről és a halálról szólt, és mindenről, de nem (vagy nem csak) valami elvont, szentségként kezelt dologként, hanem a mindennapok részeként, mintegy a népi bölcsesség és a buddhizmushoz hasonló tanok hordozójaként és gyakorlati alkalmazásaként. Ennek magának is rendkívüli jelentéstartalma van, melynek csak egy rétege a történetmesélés fontossága (melyről azt sugallja, hogy az tesz minket emberré). Szól a regény politikáról, tömegek befolyásolásáról, arról, mi mindent áldoztunk fel a haladásnak nevezett valami oltárán, de épp így szól az élet legapróbb részleteiről is; mélyen szántó filozófikus kérdésekről és a helyes étkezésről egyaránt.
 
És mindennek a tetejébe a szöveg is szép. Sűrűsége miatt ezt csak ritkán veszi észre az ember, pedig rengeteg költői kép, finomság van benne. Aki szerint a sci-fi is lehet szépirodalom, illetve akit vonzanak a keleti filozófiák, annak különösképpen tudom ajánlani, meg mindenkinek, aki valami másra, különlegesre vágyik.
 
Részlet a regényből