Főkép

Ha valaki behatóbban szeretne foglalkozni a horror vagy esetleg a dark fantasy műfajával, minden bizonnyal hamar ráakad Howard Phillips Lovecraft nevére, hiszen az amerikai úriembert sötét és baljós történeteivel a legjobbak között tartják számon. Fantáziájának teremtményeit megtaláljuk a popkultúrában, számtalan más alkotásra volt hatással a filmvilágtól kezdve a képregényekig, de teljes képet csak akkor kaphatunk róla, ha magunk vesszük szemügyre a novelláit és kisregényeit. Magyarul már több válogatás is megjelent, többek között három kötetben összegyűjtötték közel összes művét, de Lovecraft stílusa és hangulatvilága megunhatatlan, minden olvasásra tartogat egy nagy adagnyi borzongást.
 
A legújabb novellagyűjtemény a magyarul már korábban is napvilágot látott történetek közül a legjobbak közreadását tűzte ki célul – nem is kételkedek abban, hogy ez sikerült. Mind a tizenkét alkotás kitűnő, kivétel nélkül visszaadják a szerzőre jellemző egyedi atmoszférát, vagyis az olvasó sem fog vidáman és mosolyogva felállni a művek mellől. A nyitódarab – amely a Cthulhu hívása címet viseli – azonnal megteremti a borongós és erősen nyomasztó légkört, mely utána nem is ereszt a kötet végéig. Talán ez az első elbeszélés mutatja be a legjobban a Lovecraft által teremtett Cthulhu-mítoszt is, ugyanis a szerző legtöbb írása e téma körül csoportosul.
 
A Földet egy ősi, távoli csillagról érkezett faj népesítette be évezredekkel korábban, akik a Nagy Öregek nevet viselték. Ezek a hatalmas és rémséges teremtmények – köztük az egyik leghatalmasabbal, Cthulhu-val – azonban a föld alatt és a tengerek mélységes mélyében álomba merültek, s várják a megfelelő időt a visszatérésükre. Korábban uralmuk alá hajtották a bolygót, illetve harcoltak a hasonlóan erőteljes Dicső Fajjal, akik szintúgy megjelennek egy novellában (Árnyék az időn túlról), valamint a Vénekkel (vagy Öregekkel), akik az Antarktisz embertelen és kies vidékén rabszolgáikkal – a később öntudatra ébredt protoplazma-szerű lényekkel, a shoggoth néppel – uralkodtak (Az őrület hegyei tanulsága szerint).
 
Magukról a borzalmas alakokról nehéz bármit is írni, hiszen az író tudatosan kerüli a tényszerű leírásokat és a részletes bemutatást. Inkább csak sejteti a veszély valódi forrását, homályosan utal a félelmetes eseményekre, de a Nagy Öregek megmaradnak megmagyarázhatatlannak, s a történetek ezáltal is még félelmetesebbek lesznek. Amit ismerünk, azzal – hiába félünk tőle – bátran szembe tudunk nézni, viszont ami ennyire homályos és ismeretlen, az önmagában is az iszonyat forrása, nem szükségesek a brutális vérengzések a félelem létrejöttéhez. Ennek megfelelően hiányoznak a hatásvadász jelenetek, semmi sem egyértelmű és tökéletesen tiszta, s pont a megfoghatatlansága miatt lesz még sötétebb a hangulat.
 
Lovecraft karaktereinek többsége is gyakran bizonytalan, fogalmuk sincs, hogy mivel találkoztak, de a rettegés is elködösíti emlékeiket, sokszor már a téboly kerülgeti őket. A velük történt eseményeket leggyakrabban egyes szám első személyben ismerhetjük meg, s néhány kivételtől eltekintve (főleg a korai elbeszéléseiben fordulnak elő) mindig párbeszéd nélküli leírásokból szembesülhetünk a megnevezhetetlennel. Talán emiatt tűnhet unalmasnak vagy legalábbis nehéznek a stílus, könnyen el lehet veszni a részletekben, de néhány oldal után már hatalmába kerít a borzongás, és a természetes kíváncsiság is előbbre viszi az olvasást – feltéve, ha valóban képesek vagyunk figyelni a cselekményre.
 
A kötet első felében a nagyobb lélegzetvételű (s talán a leghíresebb) művek kaptak helyet, amelyek közül nekem az Eryx falai között című tetszett legjobban, ugyanis a szerző a sci-fi környezetet kiválóan tudja ötvözni a súlyos drámával és egy kevés horrorral. A közel ötszáz oldal utolsó lapjai felé már kisebb terjedelmű, főleg egy erős és hatásos jelenetre épülő novellákat olvashatunk, érdemes kiemelni A kívülállót, mely előadásmódjával és témaválasztásával azonnal letaglóz, valamint a Randolph Carter vallomását, mely a későbbi évek horrorfilmjeinek stílusát idézi, mégis olyan befejezést nyújt, amely miatt emlékezetes marad.
 
H. P. Lovecraft vitathatatlanul a horror-irodalom klasszikusa, már csak ezért is érdemes egy próbát tenni a szerző műveivel. Azoknak ajánlom leginkább a kötetet, akik igazán nyomasztó, félelemmel és feszültséggel teli hangulatra vágynak, de nem riadnak meg a hosszú leírásoktól, hiszen eredeti és érdekes élménnyel gazdagodhatnak. Nem vagyok nagy híve az ijesztgetésnek, engem nehéz ebben a műfajban meggyőzni, ennek ellenére nagyon élveztem Lovecraft novelláit.

Részlet a könyvből