Főkép Aki nem tudná, mi fán terem a Besenyő család, kérdezze meg a botanikusától, röviden ennyit róluk: egy teljesen tipikus és átlagos magyar család ez, már abból a fajtából, amelyiknek egy tagja sem normális. Ugyanakkor életüket nem a mindennapi politika határozza meg, inkább egymás közti civódásaik. Valószínűleg van az egésznek egy súlyos mondanivalóval terhelt, pszichológiai és más tudományos illetve spirituális szempontok szerint is mélyenszántó és velejéig kidolgozott alapja, ám ez olyasmi, amit csak akadémikus képzettséggel lehetséges feltérképezni, de köznyelvre lefordítani épp oly’ lehetetlen, mint azt megállapítani, hogy a családban a nagypapa posztját betöltő Anti bácsi kinek az apja.
 
Volt idő, midőn a L’art pour l’art Társulat számított az ország elsőszámú nevettetőjének. Akkoriban sűrűn láthattuk őket az egyik kereskedelmi tévén, és műsoruk, s azon belül is elsősorban és legfőképpen a Besenyő család életét bemutató epizódok hovatovább brutális hatással voltak a magyar népre. Számtalan poénjukból lett szállóige (nem vitás például, hogy számos Margit elátkozta őket a „Nooormális?!”-ért), hovatovább még a gyerekek is besenyőcsaládosat játszottak az oviban (bár sokuknál ez csupán az otthoni valóság imitálása volt), és sikereik csúcsán valószínűleg még a büdös kriptaszökevény Anti bácsi is megkaphatott szinte bármilyen nőt. Aztán eltűntek a tévék képernyőjéről (kivéve a Comedy Central-t), de az utóbbi időben újra van műsoruk az m1-en, amiben a közkedvelt, ám jó ideje az eredetitől eltérő összetételű Besenyő család is ismét látható.
 
És mindennek a tetejébe most itt ez a képregény. Aminek nagy előnye az élő fellépésekkel és a tévéműsorokkal szemben, hogy a leírt szó nem száll el, és elkapcsolni sem lehet. Az ember bármikor leveheti a polcról, ha épp egy kis abszurd humorra, kitekert, megveszekedett nyelvi poénokra, vagy szimplán csak bődületes idiótaságokra van szüksége.
 
Az alap, hogy a szereplők itt is úgy néznek ki, mint a valóságban, és hogy az ember önkéntelenül is az eredeti hangjukon hallja, amit mondanak (ami azért ijesztő, mert valójában ez sem egy beszélő képregény). Ilauszky Tamás képzőművész rajzai/festményei remekül visszaadják a jól ismert gesztusokat, arckifejezéseket. A panelekkel bátran kísérletezik, ez nagy erénye a kiadványnak, viszont a kissé paszteles színvilágot nekem személy szerint szokni kellett.
 
Ami a tartalmat illeti, azt nem biztos, hogy külön méltatnom kell, aki látott már akár csak egy Besenyő család epizódot is, és nem sérült az elméje, mi több, jól szórakozott rajta (bár előbbi talán előfeltétele az utóbbinak), az sejtheti, mire számítson. Talán annyi a különbség, hogy akad pár olyan húzás a képregényben, amit tévében vagy színpadon csak jelentős pénzösszegek bevonásával lehetne megvalósítani, vagy még úgy sem (gondolok itt például az „Egy senki Artúr király udvarában” című fejezetre, ahol maga Artúr király is megjelenik). Ugyanígy, a kötetben olvasható poénok egy része ismerős régről, másokat az újkori tévéműsorokban láthattunk, de egy részüket csak ebben a kötetben találhatjuk meg.
 
Csak címszavakban néhány példa, hogy miféle kalandok vannak itt: Állatkerti kirándulás, Túszdráma a hentesboltban, Besenyőné Bényei Margit megmenti az emberiséget, Sokadik típusú találkozás, A Besenyő család nyaral, Anti bácsi udvarol, stb. Azt hiszem, már ezek a címek is jelzik, hogy van itt minden, mi szem-szájnak ingere illetve undora.
 
Továbbá olvashatunk egy rövid visszaemlékezést a szerző Szászi Mónitól (az ő csodálatos elméjéből pattant ki a Besenyő család ötlete), aki e kötetben kettős szerepben, mint Besenyő Zigóta illetve Kancácska látható. Móni töredelmesen bevallja, hogy míg írták a különféle Besenyő jeleneteket illetve ezt a könyvet, rengeteget nevettek. Ez igazán tiszteletre méltó dolog, de ha a közönség nem lenne ezzel ugyanígy, akkor most ez a cikk sem születhetett volna meg. Más szóval: köszönjük szépen.