Főkép Akárcsak Janikovszky Éva esetében, úgy Bálint Ágnesnél is úgy érzem, az életmű egyes, közismertebb, népszerűbb darabjai rendszeresen újrakiadásra kerülnek, de vannak olyan mesék, amelyek ilyen-olyan okok miatt hosszú ideje nem elérhetőek, legfeljebb a könyvtárak ritkaságokat rejtő polcain akad belőlük egy-egy példány. Idén ősszel a Móra két, régóta mellőzött címmel lepte meg az olvasókat. A hét bőr később kerül ismertetésre, most Bálint Ágnes könyvéről igyekszem minden fontosat leírni.
 
A történet első ízben 1962-ben látott napvilágot, tehát éppen ideje volt az újrakiadásnak, ami szerencsére nem pusztán az eredeti reprodukálást jelentette, hanem teljesen új illusztrációkat is. Tóth Zoltán rajzai nagyon tetszenek, mert mentesek a túlzásoktól, a felesleges modernségtől, alakjai felismerhetőek, nem hivalkodóak, egyszóval a képek remekül kiegészítik a szöveget. Neki köszönhetően a 2008-ban elhunyt írónő macskaszeretete teljes mértékben érvényesül. Mellékelem a régi borítót, hogy nyilvánvaló legyen a két felfogás közötti különbség.
 
A történet pedig olyan mese, ami egyszerre modern, mivel az emberi tulajdonságokkal rendelkező állatok és persze a címszereplő fahuszár az emberek között él, s ez értelemszerűen befolyásolja viselkedésüket, kis túlzással világnézetüket, ám mivel mégiscsak meséről van szó, pár részlet az egészet áttaszítja a fantázia és a képzelet világába. Elvégre az mégsem jellemző hétköznapjainkra, hogy a Tavaszt egy fa odvából kelljen előszólítani, de említhetem a beszélő cilindereket is.
 
No azt már tudjuk, meséről van szó. De valahogy ez a mese fura, mert hiányzik belőle az úgynevezett mondanivaló (ilyet legfeljebb a befejezés nyújt), inkább amolyan önmagáért való szórakoztatás érzésem volt olvasás közben. Meglehet, épp azért tetszett, hogy a mindenáron nevelés helyett inkább egy érdekes történetet kaptam, ezúttal macskákkal és egy fabábúval a főszerepben. Az egymás után sorjázó jelentek, a megannyi epizodista véleményem szerint garantáltan elbűvölik a kisebbeket. Ráadásul egy-egy bekezdés erejéig az emberek világa is belecsempésződik a mesébe, gondolok itt például a fahuszár átmenetei szállásául szolgáló magtár múltjának ismertetésére, vagy amikor a vadász téli madárvédő tettéről esik szó.
 
Zárásként nincs más dolgom, min kifejezni reményemet, hogy apránként az életmű többi elfeledett darabja is hozzáférhető lesz, hiszen megérdemeljük az ilyen könnyeden elegáns és kerek meséket.