Főkép

Nyilván Oslóban nem várják annyira az első havat, mint nálunk, a már-már mediterrán Magyarországon. Megkockáztatom, arrafelé nem is akkora esemény... volt eddig...
 
Harry Hole az oslói rendőrség egyre inkább el Bruce Willisiesedő tisztje is inkább kíváncsian, mint félve várja az első havat, főleg mert levelet kapott. Magányosan őrizgeti ezt az élményt, már csak azért is, mert Norvégiában nincsenek sorozatgyilkosok, főleg nem annyira bénák, hogy egy rájuk kiképzett tiszthez forduljanak az elmebajukkal. Már ez elég gyanús, de nem tűnik fel senkinek, még Hole-nak sem. Sőt igazság szerint nekem sem tűnt fel. Pedig a hullák olyanok egy krimiben, hogy előbb-utóbb felbukkannak. Így van ez itt is, az első hóval megérkezik az első haláleset is. Főtisztünk kapcsol is és elkiálltja a farkast hamarost. Persze érkezik segítsége is egy igen dögös rendőrnő személyében. Elvált, de a volt feleségét még szerető főtisztünknek ez a helyzet nem könnyíti meg a dolgát. Sőt.

Hullák, dögös nő. Mi jöhet még? ÖÖ hullák? Igen. Ó bocsánat, Norvégia. A hó is esik. A rendőrörs – gondolom – nem nagyon különbözik bármelyik más kapitányságtól bárhol Európában. Van egy kicsit vidékies hangulata, ami egy főváros esetében kicsit fura, de persze nem láttat velünk mindent az író. Lehet, hogy a szomszéd folyosón megvadult tinédzserek törnek-zúznak. Szinte állóvíznek tűnik a hely, de valahogy mégis halad a nyomozás. Olyan normális mederben folynak az események. De még hogy. És még annál is jobban. A könyv második harmadára már negyven embert gyanusítottunk és mentettünk fel. Mert mit is csinál Nesbo? Miközben folyamatosan ismerteti velünk a tényeket és mutat be új embereket, totál homályban tartja az olvasót. Engem legalábbis biztosan.

Mindezt persze úgy, hogy azt higgyük, tisztában vagyunk mindennel. Krimiíró, hát ez a dolga. Ráadásul egyik szereplő sem tud semmit. A nyomozás meg halad! Meg néha havazik. Hole főtisztről meg kiderül, hogy igazi rock and roll nyomozó. A sorozatgyilkos valahogy viszont nem kerül elő. Mindenki tud mindent, de egyre több a holttest. Meg a hóember. Amibe a könyv végére már bármit képesek vagyunk belelátni, mert egész egyszerűen semmi nem derül ki. Azon kívül, hogy a sorozatgyilkos mindig elhelyez egyett a hullák környékén. Bárhol bizarr lenne – itt a mediterráneumban például –, de Norvégiában valahogy szinte normálisnak tűnik. Ez a regény legfurcsább tulajdonsága, hogy mennyire ésszerű minden. És nem csak a helyi viszonyokhoz képest, hanem akárhogy. Ijesztően jó krimi.

Részlet a regényből