Főkép Nem tudhatom, másokban miféle kép él Robert Schumannról, számomra mindig is egy kissé németesen kimért, másokat kihasználni képes, ugyanakkor tagadhatatlanul és szerfelett tehetséges alkotóként jelent meg, valahányszor szembekerültem zenei hagyatékával. Ez részben annak is köszönhető, hogy művészetét nem híres zongoradarabjai, hanem szimfóniái és versenyművei révén ismertem meg, dalairól pedig legelőbb azt a komolyan sosem cáfolt legendát hallottam, hogy megalkotásukba Schumann komponistaként sem lebecsülendő, ám főképp zongoravirtuózként elismert neje, Clara Wieck is besegített.
 
Pedig Robert Schumann ennél sokkal összetettebb egyéniség volt, akit súlyos csapásoktól sem kímélt a sors – igaz a hányattatottság kétségkívül illik egy olyan romantikushoz, aki Schiller, Jean Paul (Richter) és Byron művészetének csodálója volt. A Kossuth Kiadó kismonográfiájából kiderül, hogy a német zenei romantikát szinte egy személyben megtestesíteni képes komponista nem csupán lebénult ujja – és ekképp derékba tört előadói pályafutása – miatt, hanem egyre elhatalmasodó lelki betegségétől megtörve szintén sokat szenvedett.
 
Amit viszont egyértelműen hiányoltam, az a szerető hitves zeneszerzői kvalitásainak említése. A kötetben voltaképp egyetlen szó sem esik arról, hogy Clara Schumann maga is komponált; igaz, saját korában még nem foglalkoztak komolyan műveivel, mára azonban bebizonyosodott, hogy szerepe több volt férje darabjainak előadójáénál. Ha másképp nem, kritikus hallgatóként bizonyosan besegített a művek létrehozásába. Az ellenben itt is szóba került, hogy Brahms barátsága talán több lehetett a szerencsétlen sorsú pályatárs magára maradt feleségének lelki istápolásánál – noha biztosat nem tudhatunk kapcsolatuk mibenlétéről és mélységeiről.
 
A Bevezetőben kifejtett tételt, miszerint a barokk kor legfőbb kifejezési eszközének, a magasztos és ünnepélyes hangzású orgonának helyébe a romantika időszakára végleg az akár egy egész zenekart is helyettesíteni képes zongora lépett, tökéletesen igazolja Schumann művészete. A CD-mellékleten hallható zongoradarabokban valóban színek és hangulatok kavalkádjával találkozhatunk. Ugyanakkor a schumanni játékosság és a fantázia zabolátlan szárnyalása is éppily egyértelműen jellemzi e csokorba szedett, rövid szerzeményeket.
 
Nekem persze továbbra is ugyanilyen kedvesek maradnak a szimfóniák, különösen a névvel illetettek, valamint a sokak emlékezetében Jacqueline du Pré nevével összeforrt gordonkaverseny és a többi zenekari vagy énekes kompozíció. És úgy érzem, ez a kis kötet kellő kedvet csinál a további ismerkedéshez.
 
A CD-mellékleten elhangzó művek:
1-8. Phantasiestücke op. 12 (Fantáziadarabok)
9. C-dúr arabeske
10-22. Kinderszenen op. 15 (Gyermekjelenetek)
23-26. Waldszenen op. 82 (Erdei jelenetek) – részletek
 
Előadó:
Ronan O’Hora – zongora