Főkép Beethoven élettörténetét olvasva mindig elcsodálkozom, vajon ez a sorstól oly sok pofont kapott ember hogyan lehetett képes minden idők egyik legjelentősebb zenei hagyatékát megalkotni. A 19. század beköszöntével életét egyre jobban megkeserítő nagyothallásról, majd teljes süketségről mindenki hallott már, azt azonban vélhetően kevesebben tudják, hogy Beethoven édesapja alkoholizmusával keserítette meg a fiatal tehetség mindenapjait. És jóllehet a „halhatatlan kedvesnek” írt levéllel kapcsolatos találgatások filmet is ihlettek, a zeneszerzőnek nem volt különösebb sikere a gyengéd nem körében sem. Ezek után szinte csoda, hogy elég lelki ereje volt megalkotni nagyszerű, valóban nem mindennapi műveit.
 
Márpedig, ahogy a kötet szerzője teljes joggal megállapítja, Beethoven azon kevés komponisták egyike volt, akiknek életműve egyszerre összegző-betetőző és forradalmian újító. Ez persze nem csoda, ha tekintetbe vesszük, hogy az ifjú muzsikus – közvetve, kottából vagy személyesen – kiktől tanulta meg mestersége alapjait. Mozarttal ellentétben ugyanis, akivel rövid ismeretséget követően kénytelen volt megszakítani a valószínűleg tanár-diák kapcsolatot, Beethoven már egészen korán megismerkedett Bach műveivel és kontrapunktikus technikájával. Emellett órákat vett többek között Salieritől, de sokat tanult Joseph Haydntól és Johann Georg Albrechtsbergertől is.
 
A CD-mellékleten is hallható 9. szimfónia tipikus megnyilvánulása a beethoveni felfogásnak. A tempóját és jellegét tekintve felcserélt második és harmadik tétellel bíró szimfónia különös módon ötvözi a nagyzenekar, valamint a szólisták és a kórus kínálta lehetőségeket, és a szeretet hirdetésével félig-meddig programzenének is tekinthető. Másrészt viszont megtalálhatni benne a sokszor bonyolult ellenpontot alkalmazó szólamszerkesztést, a klasszicizáló szimmetriákat és – például az „Örömóda”-ként emlegetett, kantátaszerű IV. tétel bevezető témájának arabos skálájának köszönhetően – a hagyományos dúr-moll tonalitás kereteit szétfeszítő hangsorokat, harmóniákat és disszonanciákat.
 
Ám Beethoven nem kizárólag a szimfónia megújításában alkotott nagyot (a 6. „Pastorale” szimfóniát például öttételessé bővítette, az utóbb „Sors” melléknevet kapott 5. szimfónia pedig vitathatatlanul a valaha komponált legismertebb szimfónia), hanem zongoradarabjaival, zongoraversenyeivel, s különösen egészen úttörő jellegű vonósnégyeseivel úgyszintén maradandót alkotott, egyetlen operája, a Fidelio pedig már csak a hosszú vajúdás tökélyre törekvése és az így keletkezett nyitány-változatok miatt is értékes.
 
Mivel e lángelme az Osztrák-Magyar Monarchia fővárosában, Bécsben alkotott, és ennek köszönhetően többször Budapestre is eljutott, ráadásul gyengéd szálak fűzték egy magyar nemes hölgyhöz is, feltétlenül meg kell becsülnünk Beethoven örökségét. Jelentőségénél fogva művei mindennapjaink részévé váltak, nap mint nap hallhatjuk azokat különböző médiumokban, ám ha életútját jobban megismerjük, példája akár ösztönzőként hathat a sorscsapások méltóságteljesebb elviseléséhez is.
 
A CD-mellékleten elhangzó művek:
1-5. 9.(d-moll) szimfónia op. 125
 
Előadók:
Gilian Webster – szoprán
Catherine Wyn-Rogers – alt
Martin Hill – tenor
Robert Hayward – basszus
 
The Ambrosian Singers
The Royal Philharmonic Orchestra
Raymond Leppard – karmester