Főkép Tudom, elsőre szentségtörésnek hat, de szerintem Az ellopott futár Rejtő azon regénye, amit lehetőleg tizenéves korban kell kezébe adni az arra érdemeseknek, mivel a Zabhegyezőhöz hasonlóan ennél a műnél is előny az életben eltöltött évek viszonylag csekély száma. Természetesen már mondom is, miért gondolom így. Nincs ebben semmi titok, teljesen kézenfekvő módon a főszereplő, Prücsök 16 éves mivolta az, ami meghatároz mindent a történetben.
 
Jó, persze Shakespeare Júliája is kiskorúnak számít a manapság érvényes törvények szerint, de ez a nő/tinilány kimondottan gyermeteg módon viselkedik, és tényleg felfoghatatlan, miféle mágiának köszönhetően babonázza meg környezetét, akik ahelyett, hogy jó alaposan elnáspángolnák (egyes határozott jellemek szóban ezt több alkalommal is kilátásba helyezik), mégis rendre úgy cselekednek, ahogyan az ifjú démon kéri.
 
Ennek eredménye nagyjából olyan, mintha egy jobb sorsra érdemes Disney tinisorozatot néznénk. Méghozzá elkevert korhatárral! Ugyanis míg kiskorú sztárjelöltünk minden további nélkül megállná helyét Hanah Montana oldalán, addig a társaságát alkotó félig vagy teljesen alvilági elemek, kiegészítve néhány öntudatos halaskofával, illetve bizonytalan jogállású életművésszel, bizony inkább a krimisorozatokban statisztálhatnának, mint a törvény őrei által zaklatott polgárok.
 
Rejtő azonban ezekből a látszólag egymáshoz nem illő darabokból egy roppant erős, humorban és emlékezetes beszólásokban gazdag történetet hozott össze, amiben bőven van móka és kacagás, a szereplők saját szabályaik szerint gyömöszölik meglepő alakzatokba a mondatokat, miközben azért a detektíveskedés és a pofonok osztása sem marad el.
 
Akinek mindez nem elég, az bizonyára meglepődve fedezi fel a rejtett „üzenetet”, miszerint a szegényebb csoportok nem restek a segítségnyújtásra, míg a tehetősebbek a fülük botját sem mozdítják Prücsök kérlelésére. Amikor aztán némi rábeszélés eredményeként a befolyásos emberek is megmozdulnak, abból egy kimondottan mulatságos Rejtő könyv kerekedik.
 
„Ezt az undok külteleki szót úgy mondta, mint kétes kikötői egyének, vének és cinikusak; könnyedén és magától értetődően.
És tizenhat éves volt, olyan ártatlan, romlatlan, tiszte szemű és tiszta szívű, hogy a külváros elbukott népe is jobb lett általa, amiért a szívébe fogadta. És tűzbe mentek érte, hiszen egyfoltnyi hófehér, örök megbocsátást, örök újjászülető égi fényt képviselt itt közöttük, mert a legutolsó betyár gyereke is büntetlenül, makulátlan előélettel születik, még ha rablótanyán látja meg a világot, akkor is.
A kikötő frazeológiája felmentésben részesült, amikor Prücsök használta e szavakat, derűs arccal, tiszta szemekkel, ahogy rátapadtak a környezetből, más értelmezést nyerve, mintegy személytelenül. Mert hiszen gyermek volt még félig, akit dialektikájára formál az életkörülménye, ha éppen rosszaságra, bűnre nem is formálhatja, mert ebben a kislányszívben akkor sincs bűn, akkor sincs rosszaság, ha utánzásból, majmolásból vagy nagyképűségből a kikötő nyelvezetét használja is.”