FőképA nagy közkedveltségnek örvendő mangasorozat a hetedik könyvben váratlan fordulóponthoz ér. A Halállista segítségével a bűnözőket megtizedelő Kira utáni macska-egér harc a füzet ideiglenes birtokosának halálával ér véget. A roppant hatalommal bíró füzetet megkaparintva Light visszanyeri emlékeit, aminek nyomán újra visszaszáll a ringbe a szuperdetektív L ellen. A trükköket ügyesen kijátszva végül sikerül is leszámolnia egy halálistennel és ellenlábasával is, majd átveszi a nyomozás vezetését.
 
Amíg azonban titokban a rejtélyes halállistás gyilkos népszerűsítésén, egy Kira által irányított világ megteremtésén és egyben kilétének felderítésén dolgozik, új ellenfelek tűnnek fel: amerikai nyomozók és L örökösei tovább folytatják a nyomozást. Igazi veszéllyel a két ifjú fenyeget, s míg egyikőjük az amerikaiak segítségével, egy kifejezetten erre a célra alapított szervezet keretein belül, másikuk az alvilággal karöltve ered a rejtélyes Kira és a gyilkos erejű füzet nyomába. A helyzet tovább bonyolódik és Light személyesen is érintetté válik, amikor a rendőrfőnök elrablását követően immár családtagjai is belekeverednek az ügybe.
 
A Death Note hetedik könyve akár lezárása is lehetett volna a népszerű sorozatnak, hiszen az összekuszálódott fonalak véget érnek, a korábban kitervelt cselek lelepleződnek. Ám a nagy elmék párbaja még nem a megfelelő oldal győzelmével ér véget és talán épp ezért volt szükség arra, hogy folytatódjon. A hurok pedig egyre inkább szorulni látszik az öntörvényű igazságosztó nyaka körül, amint L örökösei megjelennek és várhatóan még elődjüknél is több borsot törnek az orra alá. Ráadásul Lightnak korábbi ellenlábasa helyett a látszat kedvéért saját maga után is nyomoznia kell, ami csak tovább bonyolítja az amúgy sem egyszerű történetet.
 
Az ötletes és fordulatokkal teli mangasorozat így kap új lendületet és válik még izgalmasabbá az új szereplők megjelenésével. Ötletekben, cselszövésekben, agyafúrt csapdákban ezúttal sincs hiány és a történet szokás szerint megint egy izgalmas ponton szakad félbe.