Wayne Chapman: Garmacor vére

Oldalszám: 480

Ára: 2990 Ft

Kedvezményes vásárlás: www.booker.hu

 

A magyar szerepjátékosoknak minden bizonnyal ismerősen cseng Gáspár András neve, aki – másokkal együtt – Wayne Chapman álnéven megalkotta a M.A.G.U.S. avagy a kalandorok krónikájának világát, illetve – többek között – elindította a Garmacor-ciklust is, ami az első kötet, a Garmacor címere után évekig nem folytatódott, most azonban elérkezett a pillanat, és megjelent a sorozat második kötete, a Garmacor vére.

 

Rudrig ves Garmacor, a Dúlás és más háborúk veteránja két pórjával él koronavárosi villájában, gazdagabb megbízóktól kisebb-nagyobb megoldandó ügyleteket vállal, miközben szabadidejét a közeli kocsmában tölti. Helyi haramiákat ver el és esténként a pohár fenekére néz, azonban anyja látogatása és bátyjainak halálhíre után úgy dönt, hogy hazalátogat születési helyére, ahol megpróbálja kideríteni, mi történt a testvéreivel, de a szálak tovább vezetnek és a Vadkanra nagyobb feladat vár, mint bosszút állni a gyilkosságokért.

 

A regény legfőbb erőssége – csakúgy, mint a sorozatnyitó kötet, a Garmacor címere esetében – a karakterekben rejlik. A mellékalakok jól felépítettek és kidolgozottak, reálisnak hatnak, de mégis a főszereplő lesz a történet legérdekesebb figurája. Rudrig igazi antihős, aki messze áll a tökéletességtől, a fantasyben gyakori legendás kiválasztottól, éppen ezért sokkalta emberibb, valóságosabb, ezáltal hamar szimpatikussá válik az olvasók szemében, még ha sokat komolyodott is előző kalandjai óta. Könnyen meg lehet érteni és át lehet érezni motivációit és gondolatait, habár ebben nagy segítség az egyes szám első személyű történetmesélés.

 

Két (illetve kettő és egy negyed) elbeszélés kapott helyet a kötetben: a címadó „Garmacor vére”, melyben részletesen megismerjük mind Shadon vidékét, mind a Vadkan családjának környezetét; a „Viharvizek”, ami előre vetíti az Ynev világát megrázó változásokat; valamint a „Karok és rendek”, ami nem több egy rövid kedvcsinálónál, csupán kezdete a következő könyvnek. Az előbbi adja vissza inkább az első könyv hangulatát: kalandos és olvasmányos, végig leköti az olvasót, pont annyira dolgozza ki a hátteret, amennyire a cselekmény megköveteli. Stílusos párbeszédek és izgalmas események váltják egymást, ahogy azt már korábban megszokhattuk. Ezzel szemben a második novella szakít a korábbi stílussal és más irányban halad tovább. A történetvezetés ezúttal nem lineáris, de ennél komolyabb problémák is előbukkannak. Az események láncolata feleslegesen bonyolított, már-már érthetetlen módon zajlanak a történések, vagy legalábbis nem minden egyértelmű elsőre – főleg a szerepjáték világát nem ismerők számára.

 

A kötetben ezúttal is van Függelék, amiből Shadon és Gorvik történelmét, tartományait, címereit, illetve más adalékokat ismerhetünk meg. Szerepjátékosoknak ezek biztosan fontos kiegészítések, de azok számára, akik csupán a regényeket olvassák, csak felesleges információáradatként jelentkezik, ami ugyan tovább színesíti a világot, de tudásuk nem szükséges a cselekmény élvezetéhez, habár a fogalomtár fontos eleme lehet az olvasásnak, hiszen gyakran találkozhatunk ismeretlen szóval, vagy kifejezéssel, amelyeknek jelentését csak ebből tudhatjuk meg. Én egyedül egy tartalomjegyzéket hiányoltam a kiadásból, némileg zavaró volt állandóan keresgélni egy-egy részt.

 

Összességében a Garmacor vére egy méltó folytatás, mely nem hiszem, hogy nyomába érhet a ciklus előző darabjának, de szórakoztató és élvezetes, így érdemes elolvasni. Az író tervei szerint a folytatásra nem kell újabb éveket várni, még akár 2011 folyamán meg is jelenhet a Garmacor csatája.

Eddig a szerző alábbi műveiről írtunk:
Wayne Chapman: A halál havában
Wayne Chapman: Észak lángjai