Főkép

Szerepjátékos körökben nem számít ismeretlennek a Dragonlance világa, de népszerűsége a regények olvasói között is egyre nő, köszönhetően annak, hogy egy rendkívül kellemes hangulatú, szerethető, és mindenekelőtt érdekes univerzumba nyerhetünk betekintést. Ugyan akadnak kevésbé szórakoztató könyvek is, amelyek ebben a környezetben játszódnak, de az általános vélekedés szerint a Margaret Weis és Tracy Hickman által jegyzett kötetek számítanak az igazi minőségnek. Erre a legújabb megjelent alkotásuk, A törpetárnák sárkányai sem cáfol rá.
 
Az alsorozat a Krónikák-trilógia (korábban Sárkánydárda-krónikák címen szerepelt) történései között szép számmal jelen lévő réseket tapasztja be, hiszen a három regényben leírt események nem mutatják be a történet minden mozzanatát, és kimaradnak hónapok, melyek alatt tudjuk, hogy mi történik, de nem ismerjük meg részleteiben. Ellenben az Elveszett krónikák lapjain betekintést nyerhetünk ezekbe az időkbe, és ugyanolyan jól (ha nem jobban) szórakozhatunk, mint a trilógia olvasása közben.
 
A regény oldalain visszatérnek a korábban már megismert szereplők: a hazáját vesztett, ám mégis kódexe szerint élő lovag, Sturm; az öregedő és megfáradt Kova, akiben még mindig él a régi tűz; az örökké vidám és gondtalan Tasslehoff; a szüntelenül ármánykodó varázsló, Raistlin és testvére, Caramon, aki az öccséért bármit megtenne; a barbár, ám tisztességes és becsületes házaspár, Zúgószél és Aranyhold; valamint a félelf származása miatt otthonát kereső Tanis, a csapat vezetője. Hőseink útjai ezúttal különválnak: Thorbardin törpekirályságába, a Koponyatetőre és Krynn egyéb pontjaira indulnak, miközben közelebbről megismerjük a sárkányfattyak népét is.
 
Azonban a Krónikák szinte könnyed stílusával ellentétben A törpetárnák sárkányai komorabbra sikerült, még ha közre is játszik, hogy jóval később íródott. Emellett mélyebben megismerjük az egyes jellemeket – külön öröm volt olvasni, hogy Kova és Zúgószél komolyabb szerepet kapott. A cselekmény ezúttal is izgalmas és végig leköti a figyelmet, még ha nem is mentes a szokásos sablonoktól, habár a szerzőpárosnak mindig is nagy tehetsége volt abban, hogy a kitalálható fordulatokat és történetirányt úgy adja elő, hogy élvezetes és szórakoztató legyen.
 
Humorból most sincs hiány, de a megírás időpontjából következően lehetőség adódott jelentős mennyiségű „belsős” poénra és előreutalásra is, melyeket ki is használtak. Annak, aki már ismeri a főbb könyvek eseményeit, mindez csak tovább árnyalja a dolgokat, ezáltal növeli az élvezetet, bár lehet, hogy a témában kevésbé jártasak számára csak felesleges adaléknak tűnhet.
 
A magyar kiadás már egyre kevésbé küszködik a fantasztikus irodalom hazai gyermekbetegségével, a helyesírási, elgépelési hibákkal, amik ugyan még mindig előfordulnak, de kisebb számban, mint azt a korábbi művek esetében észrevehettük.
 
A regény beilleszkedik a teljes Dragonlance univerzumba, bár emiatt előfordulnak kisebb-nagyobb logikai problémák is, amelyek ugyan nem válnak zavaróvá olvasás közben, de a rajongó szemében mindenképpen hibának számítanak. Összességében A törpetárnák sárkányai egy kiválóan sikerült mű, ami kiegészíti és tovább árnyalja a Krónikák-trilógiát.