David Almond: My Name is Mina

Oldalszám: 302

Ára: GBP 12,99

 

A 2010-es Hans Christian Andersen-díjazott David Almond Skellig című könyve, melyért 1998-ban Carnegie Medal-t és Whitbread-díjat is kapott, nagy kedvencem. Különös hangulatú, sajátos ifjúsági regény. És nem gondoltam volna, hogy Almond valaha folytatni fogja – vagy épp előzményt ír hozzá. Merthogy a Nevem Mina azt meséli el, mi történt a Skellig egyik főszereplőjével, Minával a Skellig eseményei előtt.

 

Mina nagyon érdekes és kedves karakter, akiben nyilvánvalóan sokkal több volt, mint amit a Skellig megmutatott belőle, mégsem gondoltam vagy vártam, hogy Almond visszatér hozzá. Nem rá vall ugyanis. Az viszont igen, hogy néhány oldalon belül meggyőzött.

 

A könyv Mina naplója, és persze olvasható a Skellig-től függetlenül is. Mina különös, különleges lány. Rendkívül nyitott a világra, ugyanakkor igen rosszul viseli az iskola merev szabályait (meg hogy osztálytársai hülyének nézik) – olyannyira, hogy végül édesanyja kiveszi őt onnan, és így Mina magántanuló lesz, tanára pedig az anyukája, illetve a világ maga. Mina imád játszani a szavakkal, megfigyelni a madarakat, az élet nagy kérdésein gondolkozni. Egyszerre művész és filozófus alkat, akit a valamire való tudósokra, s persze a gyerekekre is jellemző kíváncsiság hajt – s aki mindeközben persze egy tinédzser évei elején járó, érzékeny és szeretetre méltó kislány.

 

Ha úgy vesszük, Minával ebben a könyvben nem történnek annyira különleges, izgalmas és megdöbbentő dolgok, mint aztán a Skellig-ben. Másfelől viszont mi lehet annál különlegesebb, izgalmasabb és megdöbbentőbb, mint amikor egy gyermek elkezd nyílni a világra, és felteszi azokat a kérdéseket, amikre sokan egész életükben nem találnak választ?! Miért vagyunk itt, mi az élet értelme, mi vár ránk, ha meghalunk, és hasonlók.

 

A könyv sokat foglalkozik a tanulás és nevelés kérdéseivel is. Mina kijelenti, hogy az iskola számára börtön, és William Blake-ket idézi: „A víg örömökre lett madár / Dalol-e rács megett?” S valóban, amilyen szabad lélek, őt csak visszafogná és megtörné az uniformizált oktatás. De vajon megteheti-e egy még oly’ különleges gyermek is, mint ő, hogy kivonja magát a közoktatásból, egyúttal kortársai társaságát is feladva? Nem csak technikailag, sőt: Almond azt nézi meg, mit nyerhet és veszíthet ezzel Mina lelkileg.

 

Összességében mégis elsősorban az élet ünneplése ez a könyv. És talán épp az a legnagyobb erénye, hogy a nagy kérdések közepette visszaviszi az olvasót abba a korba, amikor maga is nyílt tekintetű naivitással, tudásra, élményre szomjasan állt ezekhez a kérdésekhez, és mindenben csodát látott. Hogy újra fel tudja lelkesíteni, miközben Mina sztorijait és gondolatait olvassa.

 

Közben párszor eszembe jutott, hogy kicsit olyan ez a könyv, mint a Jostein Gaarder-féle Sofie világa, csak jóval könnyedebb formában. Itt Blake-en kívül tán egy tudóst, művészt vagy filozófust sem neveznek meg, akitől adott gondolat származik (mint ahogy nem is tőlük származik, legfeljebb ők fogalmazták meg először, de ez nem zárja ki, hogy számos, gondolkodásra meg érzésre képes emberi lényben is felmerüljenek azok a gondolatok – számukra először), de Almond nem is így akar tanítani. Ő azt szeretné, ha az olvasó is elgondolkodna azokon a dolgokon, amiken Mina, és ezt sikerrel el is éri, s közben, nem is ráadásul, hanem ezzel együtt, kedvet ébreszt benne, hogy táncoljon, csillagokat nézzen, felhőket bámuljon, és hasonlók. (Ez egyébként, ha már szóba hoztam, Gaardernek is megy, és más regényei, mint pl. A narancsos lány vagy A kártya titka határozottan rokonai Mina könyvének.) És emellé megvan az Almond más írásaira is jellemző, néhol kicsit borongós, néhol kicsit misztikus, és persze nagyon angol hangulat, meg hogy a szöveg egyszerűségében is költői. Remélem, megjelenik magyarul is!

Eddig a szerző alábbi műveiről írtunk:
David Almond: Szárnyak titka
David Almond: Skellig – Szárnyak és titkok
David Almond – Dave McKean: A vadóc
David Almond: Csókás nyár