Főkép Meglehet, ez az eddigi legbecsapósabb könyv az Agave által kiadott Dick művek közül. Már a címe (ami eredetileg We Can Build You, és sokkal trükkösebb) meg a fülszövege miatt.
 
Igaz, a sztori hátterét, környezetét egy elképzelt jövő adja, amiben egy elektromos orgonákat gyártó kis vállalkozás, hogy ne menjen csődbe, megépít egy szimulákrumot, az emberre megtévesztésig hasonlító robotot, amit Edwin M. Stantonról, Lincoln amerikai elnök volt hadügyminiszteréről mintáznak. S mivel több, mint jól sikerül, készítenek még egyet, a címbéli elektromos Lincoln-t. Hogy ezeknek a gépembereknek vannak-e jogai, az szinte fel sem merül, és az is csak akkor esik le az olvasónak, hogy épp ők viselkednek a „legnormálisabban”, ha képes egy pillanatra kivonni magát a könyv hatása alól. Azt meg elég nehéz, mert nem csak, hogy a szokásos dick-i makkanás van benne, hanem egy (vagy több) hirtelen, goromba váltás is, amikkel kirántja a talajt a lábunk alól az író.
 
Igazából a könyv egy Louis Rosen nevű fickó, az említett cég egyik vezetője mániákus szerelméről szól, amit a másik társtulajdonos lánya, Pris iránt érez. A csaj is kattant, a manus is. Aki egy kicsit is utánaolvasott már Dick életének, az már ennyiből sejtheti, hogy Dick a saját életének élményeit írta bele a regénybe. Márpedig Dick életének megkeserítői a nők voltak, ő legalábbis így élte meg, és ennek megfelelően Rosen rengeteget szív Pris miatt. Még pszichiátriai kezelésre is kénytelen elmenni, bizony. Az olvasó meg… hát, ugye, ki-ki saját vérmérséklete és hangulata szerint. Engem történetesen jobbára idegesített.
 
S miközben Rosen szenvedéseiről olvasunk, meg hogy Pris élet és halál egy személyben, és hasonlók, az mind elsikkad, hogy a Holdat egy számító üzletember parcelláztatja éppen, és ő akarja felhasználni a szimulákrumokat a saját céljaira, meg hogy a tévé, a média uralja az emberek agyát, és így tovább. Különben is, mi szükség robotokra, amikor az emberek is programozhatóak?!
 
De nem vethetjük Dick szemére, hogy mindezek mellékesek ebben a regényben, hiszen annyi más írása van, amiben mélyrehatóan tárgyalja ezeket a dolgokat. Sőt, még így, ilyen töredékesen előadva is van súlya az egésznek, pl. a hovatovább szeretetre méltó Lincoln szimulákrum karaktere miatt. A gond inkább az, hogy a regény szétesik. Vagy lehet, hogy nem a regény esik szét, hanem Rosen, illetve Dick, és valójában ez az egész így hiteles, így igazi, hiszen egy beteg emberről szól, aki nem tud mit kezdeni magával meg az életével, és pótszerekhez nyúl. Lehet, hogy így van.
 
És azt sem róhatjuk fel Dick-nek, hogy ez így a legkevésbé sem kellemes vagy szórakoztató olvasmány. A többi írása sem az, nem is azért szeretjük. De attól még ez a könyv nem tartozik az igazán jó, kiemelkedő, fontos művei közé.

Kapcsolódó írás:Lawrence Sutin: Isteni inváziók - Philip K. Dick élete
A szerző életrajza

Részlet a regényből