Főkép William Gibson neve nem sokat mondott, amikor ráakadtam erre a könyvre. Kicsit lenyomoztam az interneten és számomra az egyetlen ismerős név, ami vele kapcsolatban felmerült, az a Neurománc című könyve.
Gibson az 1940-es évek végén született, így életének lázadó korszaka pont beleesett a vietnámi háború elhúzódó éveibe. Félbehagyta tanulmányait és átszökött Kanadába, hogy elkerülje a besorozást, később ott telepedett le és kezdett bele az írásba. Műveit a kiberpunk, steampunk, neokiberpunk kategóriákkal címkézik tele.
 
A Trendvadász egy trilógia első kötete, amihez a maradék kettő nem tartozik szervesen hozzá, csak annyiban kötődnek egymáshoz, hogy ugyanabban a kitalált világtérben játszódnak. Cayce Pollard egy hatodik érzékkel és igen érzékeny fóbiával megáldott marketinges, aki a harmincon már túllépett, de az apja eltűnésén még nem tette túl magát.
Win Pollardnak a 9/11-es New York-i támadáskor veszett nyoma, azonban holttestét sohasem találták meg, így azóta is folyik a procedúra a halottnak nyilvánításáról, és a nyomozás arról, hogy valójában mi is történt azon a bizonyos napon.
 
Cayce-t a Blue Ant „csupafog” főnöke bízza meg azzal, hogy derítsen fényt arra, ki az alkotója az interneten fel-felbukkanó mpeg szegmenseknek, melyeket az egész világ nyomon követ, vár, csodál és közben észrevétlenül a kult kategóriából a tömegfogyasztásba lökdösi át.
Cayce ide-oda rohangál glóbuszunk északi félgömbjén, New Yorkból éppen hogy megérkezett Londonba a regény elején, aztán hamar együtt süppedünk bele az első osztályú ülésekbe Tokió felé, hogy igen rövid időt töltve a felkelő nap országában, visszatérjünk a köd birodalmába, ahonnan máris indulunk Moszkvába.
 
A szerző mindeközben világunk márkáinak neveivel szórja tele a könyv lapjait, ezzel teremt ismerős érzést az idegen világban, azt az érzést, hogy akár itt velünk is megtörténhet mindez. Sőt. Történik is, nap, mint nap.
A globalizáció és a fogyasztás, annak gerjesztői, a nagyhatalmú és pénzű emberek jelen vannak. Az internet mindennapos közösségi tér, ahol senki sem az, akinek vagy aminek látszik, mégis szerelmek szövődnek és mennek tönkre, játékterek alakulnak, közösségi oldalak jönnek létre a saját szabályaikat felállítva. Valóságos élményt nyújtanak egy valótlan, 1 és 0 sorozataiból álló kódrendszerben. Mert az ember marad ősi szerzet, nem baj a technika, nem érdekes a fejlődés, a hit, a kapcsolatteremtés és a kíváncsiság a hajtóerő.
 
Cayce-t és társait ugyanez a motiváció hajtja. Van néhány fura alak, de végig úgy éreztem, hogy találkoztam már mindegyikkel a valóságban is. Senki sem őrült és mindenkinek elment az esze. Hangyásak. Van karrierista nő, álmodozó művész, kreatív nyugtalan elme, okos gazdasági szakember, vicces geek, mogorva, magának való titokzatos alak, és lehetne sorolni a saját életünkből tovább a szereplőket. Mindenki itt van. Mindenki keres valamit. Amit találnak, az sosem az, aminek a keresésére elindultak. Úgy tűnik, ez is egy ősi minta az emberi létezésben. Azt gondoljuk, tudjuk, mi kell nekünk, de ha megleljük, valami egész másra találunk rá.
 
Gibson nem fogalmaz bonyolultan, minden érthető és világos. Összetett és tőmondatok váltják egymást. A divat elsivatagosodása miatt ismerünk minden márkát, akárhova megyünk, ugyanazt árulják nekünk, így nem nehéz megérteni a trademarkos szövegeket sem.
Személyes indíttatásból a londoni kóborlások leírásait élveztem nagyon, mintha együtt mentem volna Cayce-vel és fedeztem volna fel újra magamnak azt a várost, ami már rég meghódított. Tokió is közeli élményt nyújtott, bár sosem jártam ott, de annyi olvastam már róla, hogy ismerősnek tűntek a helyek, ahová elmentem Cayce-vel. Moszkva meg az előző rendszer mindennapjaihoz tartozott a híradó tudósításai által, bár ez már egy másik város, de arra a csontvázra épül, ami nekem oly ismerős maradt.
 
A borító véleményem szerint inkább az eredeti címre asszociál jobban, mintázatokat látunk, amik kiadják a könyv címét, de első pillantásra nem tűnik többnek, mint össze-vissza vonalaknak. Matt és fényes felületek váltják egymást, a grafikus pedig fehér alapon kék és sárgászöld színekkel variál. Sajnos nem keménytáblás a kötés, az alakja pedig kicsit nagy, így az elején és a végén nehéz volt tartani.
Most jó trendvadász módjára igyekszem levadászni a sorozat maradék két részét is, hiszen kíváncsi vagyok arra, hogy Gibson mi mindent zsúfolt még bele ebbe a teremtett, mégis létező világba.