Főkép Kinga az ablaknál ácsorog egyedül, és a téli utcát figyeli – a szüleinek épp nincs rá idejük. Mindenkinek fontos dolga van. Apa a focimeccset és az újságot figyeli felváltva, nagytesó a haverokhoz siet, anya fél, hogy leégeti a süteményt. Ez a felütés elég is ahhoz, hogy a könyv olvasói (legyenek felnőttek vagy gyerekek) máris egy nem túl örömteli „Ahá!” élménnyel lapozzanak tovább.

De a gyerekszobában nem csak a mézesmázos vidámságnak és derűs hahotának van létjogosultsága. Néha itt az IDŐ leülni, és kicsit komorkodni, szomorkodni, merengeni, hogy miért nincs IDŐ szórakozásra, befejezni a dolgokat, egymásra, semmire.
Különösen IDŐszerűek erre az őszi-téli hónapok, ekkor lehet igazán jóízűen filozofálgatni, gondolkodni. Ilyenkor jön el a hasonló gyerekkönyvek IDEJE.
 
Kinga, a könyv főhőse, lévén gyermek, viszont akcióba lép. Kalap-kabát, és máris nekivág a cseh kisváros utcáinak, hogy megkeresse IDŐT, és elbeszélgessen vele. Mivel idő=óra, bizonyára csakis a toronyórában lehet őt megtalálni, irány oda.
Az idő egy szörnyeteg, aki esténként minden percet visszavesz az emberektől, amit reggel nekik adott” - mondta anyukája, és Kinga szorongva közeledik az ódon vaskapuhoz, már-már horrorfilmbe illő szorongás képeit idézve a felolvasó szülő elé.

Kinga azonban mesebeli bátor hősként vág neki a felsőbb régiókba vezető csigalépcsőknek. „A mesékben nem történnek rossz dolgok azzal, aki bátor, és én bizony nem félek” - biztatja magát.Közben furcsa zajok kísérik útján, csörgés, zörgés, és gigantikus tik-takkolás.

Hamarosan szembetalálkozik valakivel, aki az óra szelleme is lehetne, de ő bátran megszólítja, így hamar kiderül, csak jóságos (ám mindentudó és bölcs) toronyőr.
Tőle megtudjuk végül, hogy az IDŐ bizony nem itt lakik, és egyik órában sem, amiket Kinga eddig darabokra szedett. Ehelyett IDŐ kívülről hajtja a fogaskerekeket. És végül azt is megtudjuk tőle, hogyan lehet megszelídíteni, sőt, megállítani az időt. Legalábbis addig, amíg Kinga hazaszalad, hogy ne kapjon ki megint....
 
Otthon aztán anyuék kedvesek, mint a mesében, és talán most arra is lesz idejük, hogy meghallgassák Kinga meséjét arról, hol lakik az idő.
 
A könyvön érezhető, hogy nem ebben az évezredben íródott, és ez kellemes nosztalgiával vonja be az olvasás perceit (azok számára legalábbis, akik a 90-es évek előtt voltak gyerekek). A dupla oldalas illusztráció nagyon szép és igényes. A színvilág kissé komor, sötét, de így csak még inkább illik az őszhöz és a télhez.