Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Christopher Moore: Csak egy harapás

Christopher Moore vámpíros trilógiájának befejező része ez a könyv. Aki érteni szeretné, mi történik benne, az kénytelen elolvasni az első kettőt, de nem fogja megbánni. Feltéve, hogy szereti az elvetemült humor megannyi alakját. Mert Moore abban nagy.
 
A történet pontosan ott folytatódik, ahol a Totál szívásban abbamaradt, de nem pontosan ugyanúgy. Moore is rájött, hogy Abby Normal személyében olyan szereplőt sikerült alkotnia, aki messze karakteresebb és szórakoztatóbb, mint a titkárnőből vámpírrá tett, dögös vörös Jody, vagy esetlen pasija, a vidékről San Francisco-ba költözött, írónak készülő, ám szintén megvámpírult Tommy.

Így aztán a befejezés jelentős részében mintegy Abby blogját olvashatjuk – és maga Moore is elismerte, hogy Abby úgy alakult ki, hogy ő maga is különféle gót kölykök blogjait olvasgatta. Ez annyiból megnyugtató, hogy akkor Moore alapból mégsem ennyire őrült, Abby agyament, sajátos szlengnyelvét nem maga találta ki, még neki is kutakodnia kellett utána. Íme egy visszafogottabb idézet, hátha abból érthetővé válik, miről beszélek: „A rossz korban születtem. Az Üvöltő szelek idejében kellett volna. Bár ha én lennék Cathy, levadásztam volna azt a Heathcliffet, és úgy ütöttem volna lovaglóostorral, mint egy szado prosti, aki prémiumra hajt. Csak mondom.”
 
Hogy Abby vicces-e, vagy aggasztó, fárasztó, netán akasztófára való, azt ki-ki maga döntse el, én mindenesetre rengeteget nevettem a hülyeségein. De nem csak róla hallunk itt, a többi szereplővel zajló események és Abby krónikái között váltogat a regény, és azért régi ismerőseink, mint például San Francisco Császára, vagy a két zsaru, Rivera és Cavuto is képes mosolyt csalni az olvasó orcájára. Hogy Marvinról, a „dögkutyáról” ne is beszéljünk („Keksz, keksz, keksz!”).
 
A történetről annyit, hogy az előző részben megismert és vámpírrá lett drabális, borotvált macska, Chet nekiáll vámpírrá tenni a többi kóbormacskát, és így kb. az egész város veszélybe kerül. Úgy tűnik, csupán Abby és az ő „mangahajú szerelemmajma”, a feltaláló-egyetemista Foo Dog állhat az útjukba, de aztán többen mások is beszállnak a buliba, többek között ősöreg, zorkó vámpírok, de az Állatok is visszatérnek (bár az ő nagy pillanataik igazából a Totál szívásban voltak). Aztán jön a hovatovább szokásos Moore-i kavarás, és egy olyan végkifejlet, amit egyesek túl gyorsnak, mások viszont kielégítően lezártnak tartanak.
 
És a sok vérengzés meg poén és gótp…ás idétlenkedés közepette megint megcsillan valami Moore érzékenységéből is. Emberünk ezalkalommal egy japán öregurat vonultat fel, akinek személye, élettörténete, és amit tesz, bizony nagyon sokat ad a könyvhöz. Anélkül is szórakoztató olvasmány lenne, de akkor nem mondhatnám, hogy lám, került bele valami mélység, tartalom, szépség is. Meg azért abban is van némi gondolat, hogy Tommy addig nem tud igazi vámpírhoz (vagyis ragadozóhoz) méltón viselkedni, amíg félre nem teszi a szavakat.
 
De az sem mellékes, hogy ez a trilógia ütős paródiája az épp futó vámpír divatnak. Meg szóval pörgős, vicces, sokszor nem hogy szabad-, de mocskosszájú, összességében mégis fifikás és hatásos sztori, és remek kikapcsolódás.
 
Részlet a regényből


Uzseka Norbert - 2010. december 9.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!