Főkép A Vámpírakadémia után újabb ifjúsági vámpíros sorozattal támad az Agave, úgy tűnik, soha nem ér már véget ez a divathullám, ráadásul most aztán beletenyereltek a jóba, Rachel Caine A Morganville-i vámpírok sorozata ugyanis jelenleg a kilencedik köteténél tart és egyes források szerint a hölgynek összesen tizenkét kötetre van szerződése.

Nem kell hát attól tartani, hogy vámpírok nélkül maradunk az elkövetkező években, és a kiadónak sem kell félnie attól, hogy nem fogy a sorozat, mert akinek tetszett, az úgyis megveszi, akinek meg nem, az szerintem szintén, mert kíváncsi lesz, vajon kisül-e belőle valami a későbbi kötetekben.

Rövid időn belül ez a második olyan sorozat – nem meglepő módon a Vámpírakadémia volt az első –, amelyiknek az első kötete épp csak annyi infót csepegtet, mint egy tévésorozat pilotja.
Nagy vonalakban felvázol egy alternatív világot, odakeni a szereplőket, a konfliktusokat, elhullajt néhány infót, közben itt-ott egy kis csihipuhi, néhány áldozat, de a könyv utolsó oldalán még mindig fogalmunk sincs, mire is megy ki ez az egész, miért is olyan érdekes ez a világ, ez a történet, miért is kéne tovább olvasnunk.

Nálam a fantasy műfaj legalapvetőbb követelménye az, hogy legyen egy jól kidolgozott, részleteiben is alapos, hihető – már persze a fantázia keretein belül –, élő alternatív világ. Nem szeretem az olyan könyveket, sorozatokat, amik csak úgy félig-meddig kidolgozott világokban játszódnak, amikben ennyi kérdőjel van.

Persze van példa arra, hogy a folytatásokkal kerekebb lesz a dolog, hogy megismerjük a hátteret, hogy egyre több információt kapunk, és reménykedünk, hogy a végére összeáll a nagy egész, na de nehogy már azért kelljen végigolvasnom egy sokrészes sorozatot, hogy megkapjam a legalapvetőbb háttérinformációkat, amiket tisztességes sorozat az első részben azért legalább felvázol.

A legnagyobb baj A Morganville-i vámpírokkal ez az odakentség. Adva van egy kisváros Texas közepén, ahol a vámpírok irányítanak mindent, de erről persze senkinek nincs tudomása.
Van egy egyeteme, ahova az ország számos részéből érkeznek diákok, a koleszban folyik a szokásos iskolai terror, a diákok néha eltűnnek, de ez senkinek sem szúr szemet, az emberek lehajtott fejjel járnak, de nem mennek el, és senki sem lázad fel a vámpírok ellen, békésen éldegélnek, mint egy birkanyáj, ami csak bambán béget miközben a gazda néha elvisz egyet-egyet levágni. És nem, ez nem egy utópia, ez egy ifjúsági fantasy.

Hogy hogyan és miért alakult ki ez a város, miért éppen ott, hogy az emberek miért nem költöznek el, miért nem lázadtak fel soha, hogy is működhet ilyen körülmények közt egy egyetem, egyáltalán, miért mennek oda a diákok, ha a világ végén van, a híre sem jó és még el is tűnnek néha emberek, az rejtély.

Az olvasókkal együtt a szereplők is feltesznek néha ezekhez hasonló kérdéseket, és elárulom, ők sem kapnak választ. Ha meg kapunk választ, jelesül arra, hogy aki elmegy, miért nem mondja el, mi folyik Morganville-ben, akkor a végén persze csavar rajta egyet az írónő, és vakarhatjuk a fejünket, hogy akkor most mi van…

De nem csak a háttér, a történet is sántít. Főszereplőnk, a tizenhat éves Claire – akiről néhány elpöttyintett információból feltételezhető, hogy előbb-utóbb kiderül, mennyire különleges lányka – korengedménnyel felvételt nyer az ország kábé összes híres egyetemére, mert hát olyan kis okostojás, azonban féltő szülei nem akarják, hogy túl messzire kerüljön hazulról, ezért csak a poros kis Morganville-i egyetemre engedik.

Ekkora egy hülyeséget. Ha van egy extraokos gyerekem, nyilván nem dugom be egy no name suliba, ha már mehetne a Yale-re is. Ráadásul így is messze kerül otthonról, nem a szomszéd városba megy, az meg hogy 500 vagy 1000 mérföldre van, már nem mindegy? Korlátolt szülők és szuperokos gyerek tehát kipipálva.

A kis Claire, aki nem elég, hogy fiatalka, de még idegesítően okos is, bekerül a csúnya kolesz körforgásába, ahol persze mindig a kicsit és az okosat szívatják a menő – egyenlő kőbuta – nagylányok, és mivel elköveti azt a hibát, hogy beégeti az ügyeletes gonosz bálkirálynőt, még jól el is páholják, lelökik lépcsőn, leöntik savval, csak épp sós kútba nem vetik és élve el nem temetik.

Azt nagyjából mindenki tudja, hogy a koleszban vannak diákszívatások, az okos szürke egerek meg mindig megszívják, de azért kicsit túlzás az, amit a Morganville-i egyetem pszichopatái művelnek. A kevesebb több lett volna, ha valami ennyire túlzó és hihetetlen, akkor sajna egyáltalán nem lehet komolyan venni.
 
Claire menekülni kényszerül a koleszből, ez is pipa, és hát hova máshova vetné a balsors, mint a város legfurább, legijesztőbb, legöregebb házába. Aminek persze a lakói sem hétköznapiak, van itt jócskán terhelt múltú szépfiú, dark csaj és egy rejtélyes srác, aki csak éjjel mutatkozik.
Bár mindenki, akinek van egy kis esze, hanyatt-homlok rohanna haza a mamához, azért Claire beköltözik. Fura ház, fura haverok, pipa.

Előbb-utóbb persze mindenki a kis Claire-t akarja, különben nem ő lenne a főszereplő, de tényleg, most hol lehet azt komolyan venni, hogy egy városban mindenki, aki gonosz ezt a kis tizenhat éves lánykát akarja megtámadni és az ősöreg fővámpír is őrá kíváncsi, és persze hogy ő lesz az, aki megtalálja azt, amit évek óta mindenki hiába keres.
Közben meg egy tök jelentéktelen kiscsaj, akiről nem tudunk meg semmit azon kívül, hogy okos és folyton sír.

A cselekmény szép komótosan csordogál, nyoma sincs annak a lehengerlő tempónak, ami például a Vámíparakadémiát jellemezte, támadások sorozata, kis kutatás, néhány rejtély, aztán egy fura befejezés, ami után csak pislogunk, hogy most akkor miről is szólt ez a könyv.
Oké, hogy sorozat első kötete, felvázolja a világot, a szereplőket, a jövőbeli konfliktusokat, és megágyaz a folytatásnak, ám ahhoz, hogy önállóan is működjön, jó lett volna egy izgalmasabb, értékelhetőbb történet.

Így ez tényleg nem több, mint egy bevezető egy egyelőre még ki tudja milyen sorozathoz. Nem temetném el előre, mert épp a már sokszor idecitált Vámpírakadémia mutatta meg, hogy a gyenge kezdés után is nagyon beindulhat egy sorozat, ennek is adok még esélyt, de Caine-nek nagyon oda kell tennie magát a folytatásokban, hogy az első rész gyengeségeit feledtesse.

Részlet a regényből