Főkép Ez a történet eredetileg színdarab volt, és már 5 éve látható az Örkény Színházban. Nekem még nem volt szerencsém hozzá, de az a legkevesebb, hogy a könyv után meg fogom nézni, amint tehetem.
 
A mesélő, egyben a „külső” mese hőse, a címbéli Sötétben Látó Tündér. Ő meséli el, hogy születnek a tündérek, mint kapnak nevet, s miért lett belőle, a legkisebb, legügyetlenebb tündérből, akinél 299 testvére mindent jobban csinál, az, ami.
A „belső” mesét pedig neki kezdi el mesélni az anyukája, sötétben, ahol még a tündérek sem látnak, ám ahol a lelkünkkel, szívünkkel, szellemünkkel mégis láthatunk – amit aztán már a Sötétben Látó Tündér fejez be.

Ez a történet nagyon sokat merít magyar népmesékből, elsősorban a Világszép Nádszálkisasszony címűből, és nyelvezete, ritmusa is népmesei, szemben a keretét adó történettel.
Ezért meg is értem, ha valakinek, első olvasásra, kuszának, furának, érthetetlennek tűnik. Netán ijesztőnek itt-ott. De nem kell mindenáron a szimbólumai mélyére ásni, hogy értsd, és megérintsen. S nem csak a sokszor költői szöveg, hanem Takács Mari egyszerre játékos és művészi illusztrációi is nagyon sokat segítenek ebben.

Képei Kun Fruzsina festményeire emlékeztetnek, amik Nádori Lídia nagyon is mai mesét rejtő Sárkány a lépcsőházban című kötetét díszítik, és ezekben is megjelenik a gyermekek félelme a sötétségtől (ami egyben az emberiség ősi félelmeinek egyike is).
A legkisebb királyfiról és Málnácska királykisasszonyról szóló „belső” mesénél pedig előszeretettel használ Mari különös, szokatlan perspektívákat – amik viszont inkább hasonlítanak mai zenei videoklipek meg filmek merész látószögeire, semmint klasszikus meseillusztrációkra.

Pörög, lüktet, változik, történik a mese s vele a képei, sokszor szinte szédítően – de hát a királyfi is csuda magasra és gyorsan repül a táltos paripáján. Ezzel szemben a tündéres képek meghittek, kedvesek, még az is, amin címszereplőnk egyedül szomorkodik a sötétkék sötétben.
Ó, és micsoda színeket használ ez a Mari! Minden képe csupa élet, zsongás, ízük van, szinte megkóstolhatók!
 
Láttam képeket a színi előadásról, és el tudom képzelni, hogy akik azután veszik kézbe ezt a kötetet, furcsállják majd, hiszen a színházban, ha nem csalódom, a lényeget a sötét adja, a kevés fénnyel való játék, az igézi meg a nézőket.
De a sötétség, mint írtam, itt is megvan, és ez a Tündér valóban segít látni benne. Vagy, ahogy Tündéranyja mondja, három dologra van hozzá szükség: „képzeletre, szeretetre és bátorságra”.

Ezért, bár még odébb van, hogy ezt a mesét felolvashassam a fiaimnak, biztos vagyok benne, hogy páratlan, gyönyörű élmény lehet szülőnek és gyereknek is, ha előbbi felolvassa ezt a könyvet utóbbinak. Ha pedig valaki valamit nem ért, furcsáll, vagy nem tetszik neki benne, annál jobb: legalább meg lehet beszélni!