Főkép Azt hiszem, rég jártak ilyen jó idők az ifjúsági és gyermek-irodalomban, mint manapság. Több kiadó is „rákapott” arra, hogy művészi illusztrációkkal ellátott, sajátos, se nem tisztán modern és hétköznapi, se nem tisztán a régi mese-sablonokból építkező történeteket, könyveket adjon ki, magyar szerzőktől.

A képek vonalán talán Szegedi Katalin volt az, aki elindította ezt az örvendetes „mozgalmat”, de az is lehet, hogy nem. Csak mostanában kezdtem el újra alaposan figyelni a kisebb, nem tinédzser gyerekeknek való könyveket, mégis úgy érzem, ilyen csuda dolgokat a magyar írók és művészek rég alkottak.
 
Meglehet, nem én vagyok a legalkalmasabb a gyerekkönyvek megítélésére. A fiam 2 és fél éves, még épp azon kor előtt, amikor már értékelné a kicsit is hosszabb történeteket. Még nem óvodás, még csak a Verdák meg Thomas a gőzmozdony, netán Elmo világa jön be neki.
Még nem tudom rajta tesztelni a gyerekkönyveket, bár amikor felolvastam neki ebből a könyvből a Volt egyszer egy autó címűt, náthától károgós-dörmögős hangon, bizony csak odafigyelt rá. De mintha furcsállotta volna, hogy ilyen autós mese is van...
 
De ha nem bízol/bízik az én ítélőképességemben, talán a kiadóéban fog: a Pozsonyi Pagony boltja olyan csuda egy hely, hogy már akkor benéztem oda néha, amikor még az sem volt a láthatáron, aki a gyermekem anyja lett, és ha ők kiadásra érdemesnek találnak egy könyvet, akkor aligha tévednek.
De különben a Volt egyszer egy című könyv az Aranyvackor pályázaton indult, ott talált egymásra szerző és kiadó, s utóbbi segítségével még a rajzoló is.
 
A könyvben 19 Volt egyszer egy van, és a legkülönfélébbek, például nyár, almafa, sün, köd, város, sósperec, sötétség, csend, láz, stb. Mindegyikre két oldal jut, és az a legkevesebb, hogy egyik sem olyan, amilyenre az ember számít. Jó, talán a sünis alapötlete ismerős Mihail Pljackovszkij: A sün, akit meg lehetett simogatni című könyvéből, de itt ez is más.

Máté Angi lenyűgöző, költői képzelőerővel mesél, látszólag úgy, mintha épp akkor jutna eszébe, amit leír, hirtelenül, de közben lehet a meséket úgy is olvasni, mint kis rejtvényeket, amiket meg lehet fejteni.
De ez mind semmi ahhoz képest, hogy mit meg hogyan mesél! Olyanokat mesél, hogy például egy kő arról álmodozik, bárcsak valaki párnának használná, de hát ugye ahhoz ő túl kemény.

És hogy hogyan?! Úgy, hogy abban vénöreg mesélők hangját hallom, meg Lázár Ervin játékosságát, Weöres Sándor verseinek dallamosságát, csak épp prózában. Vagy ahogy a nyelvet már elsajátított, ám azzal még kísérletező gyermekek beszélnek néha. Prózaversek ezek alighanem, gyönyörű szépek.
Meséi sorait mintha neszekből szőné, hangokból, zajokból, ízekből, hőmérsékletekből, érintésekből, minden érzékszervet használva, emlékeket ébresztve teljességükben.

Emlékszem, kiskoromban nem mertem leszólni semmi tárgyat, mert nem akartam őket megbántani, és most látom ebben a könyvben, hogy valóban, mindeneknek lelke van. Angi megszemélyesíti az élettelen dolgokat is, meséi akár az álmok, melyekben a valóság tükröződik, de úgy, ahogy több Volt egyszer egy-ben is a szereplők (felhő és pocsolya, virág és Nap).
 
Szulyovszky Sarolta varázslatos képei pedig tökéletesen illeszkednek a szöveghez. Megvan a maguk stílusa, ami néhol még akár ijesztő is lehet, de csak annyira, amennyire megijedhet egy felnőtt attól, ahogy egy gyermek látja a világot. Lendületük, ritmusuk van e képeknek is, mozognak, történnek, ahogy az adott mese szól, és bár sosem tolakodóak, többüket is apró, felfedezni való részletek gazdagítják.
 
Elvarázsolt engem ez a könyv. És tanít. Arra, hogy mi minden jó van az életben, még a hidegben, az esős csúf napokban is akár. Annyi költőiség és szépség és egyszerűség van benne, amennyi tényleg csak a gyerekkori napokban fér el, és lám, ezekre tár ajtót-ablakot, szinte átesik, átlebeg rajta az ember.

Még egyszer mondom, nem tudom, egy gyereknek milyen élményt adhat, hiszen lehet, hogy épp a gyerekek titkos, mágikus nyelvén szól, de engem felnőttet úgy elbűvölt, úgy magával ragadott, hogy a szívem régi, boldog ütemet kalapált s a lábam zsibogott, mintha egyszer volt réteken futottam volna.