Főkép Az Arany Szív nevű űrhajó valószínűtlenségi hajtóművét még csak be sem tudná indítani az a hír, hogy a már eddig is öt részes Galaxis Útikalauz stopposoknak trilógiát annak ellenére is folytatják, hogy az írója, Douglas Adams meghalt.
Ilyen korban élünk, az irodalom is üzlet, de persze ilyen erővel a millió formában feldolgozott és lenyúlt népmesék megannyi névtelen szerzője is jelentkezhetne a jogdíjaiért, meg hát már hozzászoktunk. Szemünk sem rebben, bár remélem, sosem kell megérnem, hogy A Gyűrűk Urának valaki más folytatást ír…

No mindenesetre Adams özvegye kimondottan Eoin Colfer-nek adott engedélyt, hogy megszentségtelenítse, ja, nem, folytassa férje örökségét, és Colfer, ha úgy vesszük, elég jól teljesített.
 
Aki nem tudná, a Galaxis Útikalauz stopposoknak trilógia a világegyetem egyik legviccesebb könyvsorozata. Adams jellemzően angol humorral parodizálta benne a sci-fi irányzatot, szédületes módon, megannyi szállóigének, hülye szokásnak és vérlázító baromságnak adva ezzel életet.

Életében 5 részt írt meg, de mielőtt előállt legrosszabb poénjával, mikor is hirtelenül, szívinfarktusra hivatkozva távozott az élők világából, egyszer valakinek azt mondta, szeretne egy hatodikat is, merthogy az utolsó, Jobbára ártalmatlan című résszel nem volt elégedett, meg az azért elég csúf véget ért.
És hogy ehhez már voltak is ötletei, egy részük jegyzet formájában, a többit pedig vogon technológiákkal nyerték ki földi maradványaiból, bár ezutóbbit persze sehol nem tüntették fel a könyvben.
 
Ami Colfer-t illeti, eddig nem abból vett házat, hogy Adams dolgait másolja. A szerző író, ja, nem, az ír szerző Artemis Fowl-sorozata nagy siker volt sok helyütt. Magam csak az első részt olvastam, és bár nem nyűgözött le a tündéres-modern mese, azóta is megvan a könyv, szóval annyira rossz sem volt.
Mindenesetre nem őt neveztem volna meg elsőként, ha felmerült volna bennem a kérdés, hogy ugyan ki folytathatná az útikalauz sztorikat.

De fel sem merült, mert konzervatív vagyok és naív. Mindenesetre Adams özvegye áldását adta rá, és röviden azt mondhatnám, hogy akinek tetszett a 4. (Viszlát, és kösz a halakat!) és a már említett 5. rész, annak ez is fog.
A gond csak az, hogy azok jobbára csak az elvakult fanatikusoknak tetszettek, akiknek a szemében az, hogy másvalaki folytatja a trilógiát, és nem Adams a túlvilágról (amiben, hírhedt és harcos ateistaként nem hitt), szentségtörés. Aki nem annyira elvakult fan, az elismeri, hogy csak az első három rész volt az igazi, de annak meg ez az új sem fog annyira tetszeni.
 
Hogy akkor teljesen fölösleges volt-e megírni? Nem. És nem csak Colfer bankszámlája szempontjából.
Nem értek egyet azzal, hogy akármilyen elhunyt szerzők sikereit mégoly’ rátermett más szerzők folytassák, de ha már csinálják, akkor csinálják legalább ilyen szinten. Colfer ugyanis teljesen jól levette Adams stílusát, csavaros (mások szerint elmebeteg) észjárását, illetve történetvezetését, ami üdítően mentes az unalmas logikai korlátoktól és rideg észérvektől, de mellé beletett eleget a magáéból is.

Pl. a Galaxis útikalauz világában soha korábban nem látott mennyiségben szerepelnek írek, ami nyilvánvalóan Colfernek köszönhető. Márpedig az írek elég viccesek tudnak lenni, ha ugyan nem nevetségesek, és Adams is előszeretettel figurázta ki saját angol népét (értsd: tartott tükröt elé).
Szinte sajnálom, hogy sehol egy magyar szereplő, de hát nem is igen lehet, tekintve, hogy a vogonok újra elpusztítják a Földet, minden dimenzióban és véglegesen, és a világegyetem egy távoli szegletében lévő emberkolóniát sem akarják életben hagyni.
 
A szokás szerint meglepetésekkel (avagy idétlen fordulatokkal) teli történetben újra találkozhatunk Arthur Denttel, Ford Prefecttel, Trilliannal, Vaktával, Zaphod Beeblebrox-szal (aki a galaxis kétfejű, háromkarú elnöke), de felbukkan a regény lapjain több halhatatlan is, például a világegyetem minden lényét vérig sérteni szándékozó Wowbagger, valamint Thor, a viking isten – sőt, Asgard-ban egy egész hosszú jelenet játszódik, ami olyan izgalmas, hogy nem eléggé viking lelkületűek könnyen becsurranthatnak rajta.
 
Mindeközben egész szép mennyiségben érkeznek jó poénok, amiken mosolyogni, sőt nevetni is lehet (idézek egyet: „Rohadt pillangók. Amint rájöttek arra a dologra, hogy egy szárnycsapás mi mindent okozhat egy másik földrészen, milliónyi gonosz lepke állt össze bandába, hogy randalírozzon.”), akadnak kikacsintások, utalások aktuális dolgokra illetve a trilógia megannyi korábbi eseményére és szereplőjére, meg egy érző szívű vogon, ami ugye nyilvánvalóan lehetetlen, de biztos valaki egyszer kimondta, hogy ez lehetetlen, erre persze az univerzum csak csinált ilyet (erről van némi filozófiai fejtegetés a könyvben, és nem ez az egyetlen ilyen). A vége meg olyan, hogy sokkal könnyebb lesz folytatni, mint az Adams által írt utolsót, bár végül is Colfer egész jól megoldotta, még ha kb. 70 oldalba telt is neki.
 
Szóval igen, végül is szórakoztató egy folytatás ez, tényleg inkább erre használják a sok kivágott fát, mint hogy bevásárló központok szórólapjait nyomtassák rájuk, de azért röviden így is összefoglalhatnám, amit fentebb hosszan leírtam, és ezzel nagyon stílszerű lennék:
Jó, és?!
 
Kapcsolódó írások:Galaxis útikalauz stopposoknak (DVD)
Galaxis útikalauz stopposoknak – a tévésorozat (2 DVD)
Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak
Douglas Adams: Vendéglő a világ végén
Douglas Adams: Az élet, a Világmindenség meg minden
Douglas Adams: Viszlát, és kösz a halakat!
Douglas Adams: Jobbára ártalmatlan
Douglas Adams: Dirk Gently holisztikus nyomozóirodája
Douglas Adams: A lélek hosszú, sötét teadélutánja