Főkép Sallai Péter borítója ismét a „valahol már láttam ezt” élménnyel ajándékozott meg, s még különösebben sok törpölésre sem volt szükség, hogy az a bizonyos 2001-es monolit megjelenjen lelki szemeim előtt. Ez mindenesetre sokkal inkább sci-fi, mint az előző kötetet díszítő busz (bár az legalább kapcsolódott a cselekményhez, ezt ellenben nem tudom hova tenni). De nem is ez a lényeg, hanem ami a borító mögött található. Bár számomra nem volt egyértelmű, hogy lesz még folytatás, szerencsére ebben a kérdésben más döntött, így ismét (ezúttal viszont utoljára) élvezhetjük Pjotr Hrumov és galaktikus összeesküvőtársainak kalandjait.
 
A könyv egészen egyszerűen letehetetlen. Komolyan, ez nem túlzás. Megvan benne minden, amiért egy elkötelezett sci-fi rajongó lelkesedni tud: idegen világok, fajok, kultúrák, manapság elképzelhetetlen technikai csodák, és az orosz sci-fire jellemző moralizálás, amikor az egyénnek kell dönteni olyan ügyekben, melyek messze túlmutatnak személyes létén, s mégis…
 
Érdekes módon Lukjanyenko ezúttal módosított az előző kötetre jellemző, a Csillagok háborúját idéző, az értelmes lények változatos külső megjelenésében megnyilvánuló felfogását, mivel ezúttal a humanoid alakot részesíti előnyben. Természetesen nem WASP hősök rohangálnak a csillagok között, hanem egy módfelett elegáns és hihető ötlet révén kerül minden a helyére. Ötlet terén a szerző egyszerűen brillíroz, ami alatt nem csupán a módfelett szövevényes történetre gondolok, amelyben tovább viszi az előző részben megismert szereplőket, miközben új figurák is felbukkannak, hanem például arra, hogy bizonyos, menet közben felmerülő problémákat mennyire rafinált módon old fel (például Pjotr nagyapjának kálváriája ebben a részben).
 
Miközben naiv hőse végigbotorkálja az ismert és az ismeretlen világegyetemet, időnként még humorra is marad ideje.
„– Mása, el sem tudod képzelni, mennyire örülök ennek a bolygónak. Mesterséges fűtésével, a nem tudni, honnan származó atmoszférájával, teljes ürességével…
– Miért?
– Hát azért, mert ez teljesen emberi hozzáállás.
Danyilov halkan elnevette megát, és megkérdezte:
– Akkor talán inkább orosz hozzáállás?
– Ha kiderül, hogy ez a bolygó egyáltalán senkinek nem kell, és csak úgy vaktában hozták létre, akkor orosz.”


A fordítás jó, a történet remek, Lukjanyenko pedig eredeti – ennél több nem is kell egy jó sci-fihez.
 
Részlet a regényből
 
A kötet itt is megvásárolható