Főkép
Azt hiszem, ahogy öregszik az ember, úgy változik kedvenc Sztrugackij könyvének címe. Sihederként a Nehéz istennek lenni címűre esküdtem, pár évvel később már A hétfő szombaton kezdődik volt a nyerő, hogy aztán mindent lekörözzön a Piknik az árokparton (Stalker). Tavaly pedig újabb csere történt, hiszen a Lakott sziget került az élre.
 
Az idei könyv elolvasása után – illetve újraolvasása után, hisz ez már megjelent a hatos sorszámot viselő, 1983-ban kiadott Metagalaktikában – a rangsor nem változott, mivel a tavalyit továbbra is sokkal jobbnak tartom.
 
De ettől függetlenül a Bogár a hangyabolybant mindenkinek ajánlom, aki csak egy kicsit is szereti az orosz (korábban szovjet) sci-fit, no meg persze a Sztrugackij testvérek stílusát. Ez utóbbi ugyanis annyira jellemző: a szereplők puszta léte, viszonya a társadalomhoz (a közösséghez), mentalitásuk.
 
Persze manapság szerfölött divatos minden írásukban a kommunizmus és a Szovjetunió rejtett bírálatát látni – ezt az értelmezési lehetőséget nem tagadom –, de ennél sokkal fontosabb szerintem a sci-fi megléte a történetekben, ami rendszerbírálatnál rendre sokkal mélyebb problémákat feszeget.
 
Korábban már említettem, hogy a bogár nem ér fel a Lakott szigettel, s ennek egyetlen okát az alapötletben látom. Míg ugyanis a trilógia első kötete zseniális, addig a folytatásban egy ismétlődő motívumot látok, amit mondjuk már John Wyndham is feldolgozott. Szóval az újdonság varázsa ezúttal hiányzott, de egyébként a szerzőpáros ismét hibátlan regényt tett le az asztalra.
 
Egy biztos, a kortárs könyvek között kissé régimódinak tűnik a cselekményvezetés, hiszen a diribdarabok lassan állnak össze teljes képpé, s mivel az akciójelenetek szinte teljesen hiányoznak, a feszültséget egészen más módon éljük meg.
Akinek úgy tartja kedve, az izgulhat a nyomtalanul eltűnt Lev Abalkin utáni nyomozáson, aki pedig ennél többre vágyik, az kedvére filózhat a könyv által felvetett, kapásból nehezen megválaszolható morális kérdésen, s persze azon, vajon mennyire lenne képes jelen társadalmunk megbirkózni egy ilyen helyzettel.
 
Részlet a regényből
 
A kötet itt is megvásárolható