Főkép Celia Rees angol írónőtől eddig csak a Vágyak évadja című regényt olvastam, s hiába tetszett nagyon, a további három, ami megjelent (Bűbájos Mary, Farkasszem, Kalózok!) egész mostanáig porosodott a polcomon. De most, hogy kijött a Sovay is, csak elővettem őket, hogy jobban képben legyek.
 
A Bűbájos Mary volt Rees első igazi bestsellere, de olyannyira, hogy például a Guardian 12 legjobb gyermek/ifjúsági regény listájára is felkerült. Ez persze önmagában mit sem jelent, az angolok amúgy is mindig ilyen listákat írogatnak, meg tele vannak jobbnál-jobb, vagy épp agyonhype-olt könyvekkel.
De ez a kötet szerintem is megérdemelte a felhajtást. Nálunk 2003-ban jelent meg, akkor sokak kedvence lett, és kis utánajárással még ma is megkapható itt-ott.
 
A 1659-ben kezdődő történet egy Mary nevű árva naplója, aminek lapjait egy ágytakaróba varrva találták meg 300 évvel később.
A lány 14 éves, amikor nagyanyját boszorkányság vádjával kivégzik, s neki is menekülnie kell a cromwell-i korszak forrongó, szélsőségesen puritán felfogású Angliájából. Egy titokzatos jóakarója feljuttatja őt egy Amerikába tartó hajóra.

Mary naplójából alapos képet kaphatunk a tengeri útról. Aztán megérkeznek az Újvilágba, Új-Anglia vadregényes tájaira, a későbbi boszorkánypereiről elhíresült Salem-be, amit azonban maguk mögött hagy csaknem a teljes puritán közösség, amely a hajón érkezett.
Ők ugyanis egy próféta lelkületű tiszteletes nyomában járnak, aki már korábban átért nyája egy részével, és túl erdőkön, hegyeken, megalapította saját városát, mintegy isteni sugallatra.

Közben Mary néhány indiánnal is találkozik, és míg a többiek félnek tőlük és vadembernek tartják őket, a lányban élénk kíváncsiság és tisztelet ébred irántuk.
Azonban új lakhelyén sem érzi igazán jól magát. Bár vannak rendes emberek, akik maguk közé fogadják és szeretik, a babonák és félelmek közt őrlődő, fanatikusan vallásosak egyre több kivetnivalót találnak személyében és viselkedésében, és ez végül elvezet ahhoz a kifejlethez, amit az olvasó már az elején megsejt.
 
Hogy Mary tényleg boszorkány-e, vagy csupán szabadabb, élhetőbb életet szeretne élni a puritánok által megkövetelt vasfegyelem és sokszor természetellenes szabályok nélkül, az szinte mellékes.
Szerintem sokszor inkább arról a lényegében „hétköznapi”, mégis olyan csodás dologról van szó, hogy ha valaki valamit szeretettel készít, akkor az érződik, annak hatása van.

Bár Mary jelleméről olyan túl sok mindent nem tudunk meg, alakjával, szellemiségével mégis biztosan sokan tudnak azonosulni, és nyilván nem csak tinédzser lányok. Nyitottsága, természetszeretete, bátorsága mind olyan vonások, amik miatt szerethető hőssé válik az olvasó szemében.
 
Emellett az egész könyvet belengi valami fojtott feszültség, baljós, mégis varázslatos hangulat, aminek köszönhetően végül nem zavart annyira, hogy a cselekmény lassú, sok-sok oldalon keresztül nem történik semmi rendkívüli vagy izgalmas.
Annál is inkább, mert ettől is hitelesebbnek érzem az egészet: annak a sok szempontból egyszerűbb, tisztább kornak a sebességét, atmoszféráját idézi így fel a regény.

Sőt, Rees eltalálta a helyes egyensúlyt a leírásokban is, legalábbis én sehol nem éreztem túl soknak, unalmasnak, ahogy túl egyszerűsítőnek, iskolásnak sem. Többet és érdekesebben ír le ez a regény az akkori és ottani életről, mint sok iskolai tankönyv.
Egyébként a történet kitalált, de valós is lehetne, és rengeteget merít az 1690-es évekbeli, valóban megesett salemi boszorkányperek eseményeiből (illetve Arthur Miller A salemi boszorkányok című drámájából). A vége pedig egyértelművé tette, hogy lesz folytatás, ami valóban meg is jelent egy évvel később.
 
A magyar kiadásról annyit, hogy a fordítás nagyon rendben van, és a könyv egész kivitele is példa értékűen szép és jó. S végül ajánlás: akinek tetszik ez a miliő, az bátran próbálkozzon Orson Scott Card Teremtő Alvin sorozatával (a Hetedik fiú az első rész).