Diana Wynne Jones: A vándorló palota
Írta: Uzseka Norbert | 2010. 04. 09.
Kedvenc rendezőm, Miyazaki Hayao 2004-ben készített animét ebből a könyvből (amit DVD-n a könyv mellé is csomagoltak!), így nagyon vártam ezt a könyvet.
Miyazaki mester minden filmjét szeretem, nyilvánvaló volt, hogy az eredeti regény is csak jó lehet, de arra nem számítottam, hogy a könyv felülmúlja az anime verziót. Pedig így van, és nem elsősorban az eltérések miatt. És ennél nagyobb dícséretet nehezen tudnék megfogalmazni.
Diana Wynne Jones neve nem teljesen ismeretlen a magyar olvasók előtt, hiszen a Harry Potter láz idején a Geopen Kiadó három könyvét is kiadta: az Angliában igen sikeres Chrestomanci-krónikák két részét (Varázslatos élet, Christopher Chant kilenc élete), illetve a némileg kapcsolódó Vigyázat, boszi van az osztályban!-t.
Ezek ott figyelnek a polcomon, de még nem olvastam őket, viszont annyit én is tudok, hogy jóval Rowling világsikere előtt íródtak, és éppenséggel fiatalkorú varázslókról, ilyesmikről szólnak…
Ami A vándorló palotát illeti, annak is fontos részét képezi a mágia. Egy elképzelt, ám nagyon is élő, üde világban, Ingary földjén játszódik, ahol a hétmérföldes csizmák, a varázslat és a boszorkányság létező, mindennapos dolgok, abban az értelemben, hogy például a tengerparti népek sűrűn járnak a mágushoz, akinél olyan varázsport kapni, ami megvédi a hajójukat, illetve hogy rettegik a Puszták Boszorkányát, aki kénye-kedve szerint átkoz el embereket.
Ez utóbbi történik a főszereplő Sophie-val. A kalapos üzletben dolgozó lánynak két húga van, valamint egy amúgy kedves mostohaanyja, és ez a mesék földjén nem jogosítja fel túl szép reményekre őt, hiszen három testvér vagy nővér közül mindig a legnagyobb az, akinek semmi sem sikerül…
Sophie azonban együtt tud ezzel élni, és a szorgos, kitartó, kemény munkában hisz – és végképp nem érti, hogy a Puszták Boszorkányának mi baja van vele, és miért varázsolja őt 90 éves öregasszonnyá.
Akárhogy is, addigi életét így nem folytathatja, és elindul a dombok közé, ahol (miután talpra állít egy feldőlt madárijesztőt és megmenekít egy bot alá szorult kutyát) Howl varázsló vándorló palotájával találkozik – és be is lép oda.
Howl-ról az a hír járja, hogy kitépi és megeszi a szép fiatal lányok szívét, de Sophie úgy okoskodik, hogy őt már nem fenyegeti veszély. S valóban, Howl el is fogadja őt amolyan házvezetőnőnek, még ha fel is fordítja némileg a palota lakóinak életét.
A sokszor nevetségességig piperkőc, nőcsábász Howl mellett az árva tanonc, Michael, és a tűzdémon, Kalcifer lakik még a különleges épületben.
Sophie hamarosan egyre többet tud meg mindannyiukról, mi több, egyezséget köt a palotát mozgató Kalciferrel, abban a reményben, hogy kölcsönösen feloldják egymást az őket sújtó átok alól.
Bár a manapság szokásoshoz képest picit lassan indul be a sztori, idővel mindenkiről kiderül, hogy kicsoda és milyen titkokat rejteget, és persze eljön az ideje a nagy mérkőzésnek a Puszták Boszorkányával.
Annyit mondhatok, hogy meglepetésekben, izgalmakban, finom humorban és szárnyaló fantáziában gazdag a regény az utolsó oldalig.
Nagyon tetszik Ingary világa, mely hol a XVIII., hol inkább a XIX. századot idézi, és meggyőződésem, hogy épp úgy hatott rá a vidéki Wales és Anglia, mint a britek világbirodalma.
A mágia ábrázolása is csodálatos és kifinomult, de legalább ekkora erénye a könyvnek a stílus, a női érzékenység és bölcsesség, mely nem nagy életigazságok kinyilatkoztatásában, hanem a mély, szeretettel és megértéssel teli, de minden nyálasságot mellőző jellemábrázolásokban teljesedik ki.
A népmesei és fantasy elemeket is üdítő frissességgel és egyéni módon alkalmazza Jones – ezek miatt is tudom leginkább Peter S. Beagle egyes műveihez hasonlítani A vándorló palotát.
A magyar kiadásról annyit, hogy a borító nem tetszik, de ez merőben szubjektív, lehet, hogy a gyermek/tizenéves korosztálynak semmi baja nem lesz vele. Meg amúgy megnéztem a külföldi kiadásokat, ott sem találtam olyat, ami szerintem igazán illene ehhez a csodás regényhez.
Némileg öngólnak érzem, hogy a könyv borítóján csak névtelen idézetek szerepelnek a regény olvasóitól, és a szokásos rövid ismertetés még csak nem is a belső flepnin, hanem belül, az utolsó oldalak egyikén helyezkedik el – ugyanis a DVD-melléklet miatt lefóliázták a könyvet, így aki nem tudja, miről van szó, alkalmasint nem tud belelapozni, és nem biztos, hogy megveszi, csak azért, mert valaki akárki a kedvenc könyvének nevezi.
A tördelés azonban ízléses, bár nagyobb betűket el tudtam volna viselni, és a fordítás is elég jó, csak pár helyen éreztem úgy, hogy lehetett volna szebben, finomabban is magyarítani.
Messze nem csak lányoknak és nőknek tudom ajánlani ezt a könyvet, de mindenkinek, aki értékeli a szépen megírt, tartalmas, és igazán képzeletgazdag történeteket.
Kapcsolódó írás:A vándorló palota (DVD)
Miyazaki mester minden filmjét szeretem, nyilvánvaló volt, hogy az eredeti regény is csak jó lehet, de arra nem számítottam, hogy a könyv felülmúlja az anime verziót. Pedig így van, és nem elsősorban az eltérések miatt. És ennél nagyobb dícséretet nehezen tudnék megfogalmazni.
Diana Wynne Jones neve nem teljesen ismeretlen a magyar olvasók előtt, hiszen a Harry Potter láz idején a Geopen Kiadó három könyvét is kiadta: az Angliában igen sikeres Chrestomanci-krónikák két részét (Varázslatos élet, Christopher Chant kilenc élete), illetve a némileg kapcsolódó Vigyázat, boszi van az osztályban!-t.
Ezek ott figyelnek a polcomon, de még nem olvastam őket, viszont annyit én is tudok, hogy jóval Rowling világsikere előtt íródtak, és éppenséggel fiatalkorú varázslókról, ilyesmikről szólnak…
Ami A vándorló palotát illeti, annak is fontos részét képezi a mágia. Egy elképzelt, ám nagyon is élő, üde világban, Ingary földjén játszódik, ahol a hétmérföldes csizmák, a varázslat és a boszorkányság létező, mindennapos dolgok, abban az értelemben, hogy például a tengerparti népek sűrűn járnak a mágushoz, akinél olyan varázsport kapni, ami megvédi a hajójukat, illetve hogy rettegik a Puszták Boszorkányát, aki kénye-kedve szerint átkoz el embereket.
Ez utóbbi történik a főszereplő Sophie-val. A kalapos üzletben dolgozó lánynak két húga van, valamint egy amúgy kedves mostohaanyja, és ez a mesék földjén nem jogosítja fel túl szép reményekre őt, hiszen három testvér vagy nővér közül mindig a legnagyobb az, akinek semmi sem sikerül…
Sophie azonban együtt tud ezzel élni, és a szorgos, kitartó, kemény munkában hisz – és végképp nem érti, hogy a Puszták Boszorkányának mi baja van vele, és miért varázsolja őt 90 éves öregasszonnyá.
Akárhogy is, addigi életét így nem folytathatja, és elindul a dombok közé, ahol (miután talpra állít egy feldőlt madárijesztőt és megmenekít egy bot alá szorult kutyát) Howl varázsló vándorló palotájával találkozik – és be is lép oda.
Howl-ról az a hír járja, hogy kitépi és megeszi a szép fiatal lányok szívét, de Sophie úgy okoskodik, hogy őt már nem fenyegeti veszély. S valóban, Howl el is fogadja őt amolyan házvezetőnőnek, még ha fel is fordítja némileg a palota lakóinak életét.
A sokszor nevetségességig piperkőc, nőcsábász Howl mellett az árva tanonc, Michael, és a tűzdémon, Kalcifer lakik még a különleges épületben.
Sophie hamarosan egyre többet tud meg mindannyiukról, mi több, egyezséget köt a palotát mozgató Kalciferrel, abban a reményben, hogy kölcsönösen feloldják egymást az őket sújtó átok alól.
Bár a manapság szokásoshoz képest picit lassan indul be a sztori, idővel mindenkiről kiderül, hogy kicsoda és milyen titkokat rejteget, és persze eljön az ideje a nagy mérkőzésnek a Puszták Boszorkányával.
Annyit mondhatok, hogy meglepetésekben, izgalmakban, finom humorban és szárnyaló fantáziában gazdag a regény az utolsó oldalig.
Nagyon tetszik Ingary világa, mely hol a XVIII., hol inkább a XIX. századot idézi, és meggyőződésem, hogy épp úgy hatott rá a vidéki Wales és Anglia, mint a britek világbirodalma.
A mágia ábrázolása is csodálatos és kifinomult, de legalább ekkora erénye a könyvnek a stílus, a női érzékenység és bölcsesség, mely nem nagy életigazságok kinyilatkoztatásában, hanem a mély, szeretettel és megértéssel teli, de minden nyálasságot mellőző jellemábrázolásokban teljesedik ki.
A népmesei és fantasy elemeket is üdítő frissességgel és egyéni módon alkalmazza Jones – ezek miatt is tudom leginkább Peter S. Beagle egyes műveihez hasonlítani A vándorló palotát.
A magyar kiadásról annyit, hogy a borító nem tetszik, de ez merőben szubjektív, lehet, hogy a gyermek/tizenéves korosztálynak semmi baja nem lesz vele. Meg amúgy megnéztem a külföldi kiadásokat, ott sem találtam olyat, ami szerintem igazán illene ehhez a csodás regényhez.
Némileg öngólnak érzem, hogy a könyv borítóján csak névtelen idézetek szerepelnek a regény olvasóitól, és a szokásos rövid ismertetés még csak nem is a belső flepnin, hanem belül, az utolsó oldalak egyikén helyezkedik el – ugyanis a DVD-melléklet miatt lefóliázták a könyvet, így aki nem tudja, miről van szó, alkalmasint nem tud belelapozni, és nem biztos, hogy megveszi, csak azért, mert valaki akárki a kedvenc könyvének nevezi.
A tördelés azonban ízléses, bár nagyobb betűket el tudtam volna viselni, és a fordítás is elég jó, csak pár helyen éreztem úgy, hogy lehetett volna szebben, finomabban is magyarítani.
Messze nem csak lányoknak és nőknek tudom ajánlani ezt a könyvet, de mindenkinek, aki értékeli a szépen megírt, tartalmas, és igazán képzeletgazdag történeteket.
Kapcsolódó írás:A vándorló palota (DVD)