Ormos Mária: Világháború és forradalmak 1914-1919

Oldalszám: 103

Ára: 1590 Ft

Öt év, amely végérvényesen megváltoztatta történelmünket. Amikor a Monarchia nekivágott a háborúnak, még vezető nagyhatalomként tartották számon, mire 1919 őszén a román hadsereg bevonult Budapestre, már se királya, se kormánya, se biztosra vehető országhatára nem volt.

 

Ezt a szomorú fejleményt persze csak kevesen jósolták volna meg a szarajevói merényletkor, de mivel a honi politikusoknak nem volt beleszólása a külpolitikába, gyakorlatilag csak beleegyezésüket fejezhették ki a hadüzenet bejelentésekor.

Ráadásul az első két háborús év során a hadvezetés elkövetett pár súlyos hibát, aminek eredményeként több mint egymillió fő volt a veszteség – ez később pótolhatatlannak bizonyult.

 

Az sem javított a helyzeten, hogy az új király (IV. Károly) békepárti volt, és a háború mielőbbi befejezésére törekedett.
Próbálkozásai azonban sorra meghiúsultak, sőt, általában nagyobb kárt okoztak, mint hasznot. Időközben a Monarchia nemzetiségei már nem elégedtek meg az autonómiával, elszakadásra, vagy önálló államalakításra törekedtek.

 

Amikor a háború véget ért, Magyarország többszörösen vesztes helyzetbe került. Egyrészt korábban a bécsi Külügyminisztérium felelt a külföldi kapcsolatokért, vagyis magyar külképviselet sehol nem volt, illetve még az országot sem ismerték el a győztes felek, ennek hiányában pedig nem lehetett semmiféle tárgyalást, megegyezést kezdeményezni.

 

Kezdetben (az 1918-as évről beszélek) nem volt, aki képes lett volna irányt mutatni ebben a helyzetben.
Amikor Károlyi Mihály színre lépett, az általa vezetett Magyar Nemzeti Tanácsnak szinte a semmiből kellett létrehoznia egy új országot, külpolitikával, belpolitikával, hatalmi szervekkel, megoldani a korábban megoldatlan problémákat (választójog, földkérdés, nemzetiségek, stb.), megteremteni az ország egységét, hogy az így létrejött szilárd bázisra támaszkodva nekilássanak az újjáépítésnek.

 

Nem sikerült. Egyrészt a győztes hatalmaknak más, bár önmaguk számára is homályos terve volt, másrészt Károlyinak nem sikerül tartós egységet teremtenie, s voltak hiányosságok a követendő programot illetően is (kibővítették például a választójogot, de választásra nem került sor).

 

Innen ugyan nem egyenes út vezetett a Tanácsköztársasághoz, de az ország adott helyzetében nem volt más erő, amely vállalkozott volna a területi elcsatolások elleni fellépésre.

A bukás elkerülhetetlen volt, és sajnálatos módon nekünk nem Svájc jutott szomszédnak...