Főkép – Én csak a munkám végzem, értik? Ez egy marketingstratégia!– kiáltja oda a rendőröknek pisztollyal a kezében Vikár Ferenc. Odabenn a kis kocsmában túszok és két halott.
 
A Marketing stratégia a Roham Kiadó 2009-es nagy dobása, merthogy ez a 92 oldalas kiadvány vörösösen izzó trade paperback borítójával az amerikai „graphic novel” trendet igyekszik meghonosítani nálunk. Maga a trend az ál-elit „graphic novel” jelző nélkül üdvözölve is van.
 
A kötet grafikailag mindenképpen lépést bír tartani külföldi rokonaival: Dorcsinecz János fekete-fehér rajzai a képregény felütése pillanatában magukkal ragadják az olvasót.
Ecsetkezelése hallatlanul profi, plánozása/panelezése úgyszintén remek. Az oldalakat négy egyenlő részre bontó, egy szélesvásznú képernyőt idéző, téglalap alakú paneljei feszes tempót diktálva pörgetik le a történetet.
 
A kiadvány hátszövege lélektani drámát ígér az olvasónak, és ezt bizonyos szempontból be is tartja.
Vikár Ferenc negyvenes éveiben járó férfi, halálos beteg, már csak pár hónapja van hátra az életből. Nincsenek illúziói – vagy ezért, vagy másért, de életével számot vetve betér egy kocsmába, majd néhány pohár után golyót röpít a legközelebbi asztalnál ülő vendég fejébe. Ahogy a sztori halad, nyilvánvalóvá lesz, hogy ezért is, meg másért is.
 
Noha a Marketing stratégia leginkább a képekre építő, ebből adódóan pedig elképesztően szófukar képregény (a feléig szinte meg sem szólalnak benne), azért a majd’ száz oldalt nem csak a kocsmai túszejtés pillanatai töltik ki.
Járunk kórházi rendelőben, étteremben, peepshow-ban, sőt a főszereplő gyermekkorában is – ám ezek közül csak néhány jelenetről mondható el, hogy a történet kibontását szolgálja.
 
Az imitt-amott beékelt részek általában más irányba térítik a cselekményt, majd jól ott is hagyják, mert legtöbbször semmilyen módon, vagy ha igen, csak nagyon erőltetetten kapcsolódnak a főcsapáshoz.
Az emlékképekben felelevenülő jósnő előtt legalább annyira értetlenül áll az olvasó, mint a másodállásban férfiaknak meztelenkedő pincérlány előtt: nincs helyük a sztoriban.
 
Sajnos a képregény a fenti példákon kívül is tele van megoldatlanságokkal és meggondolatlanságokkal, amelyeket Mikó Csabának nem ártott volna időben kiküszöbölnie.
A kórházi jelenetből például arra következtethetünk, hogy Vikárnak végbélrákja van, egy későbbi párbeszédből pedig kiderül, hogy eddig négy műtéten esett át, a túszejtés helyszínére érkező (aggódó!) feleség azonban semmit nem tud férje betegségéről – mi pedig joggal tesszük fel a kérdést: merre járt a lábadozási időszak alatt?
 
Írói oldaláról a mű nem ér fel elvárásainkhoz – megoldásai közhelymegoldások, a szereplők céljai és motivációi ködösek, érthetetlenek.
 
A rajzok stílusáról viszont érdemes még néhány szót ejteni. Kétfajta érzés keveredik bennünk olvasás közben: hogy ez a képregény egyszerre próbál realista és nem realista (elemelt) lenni. A választott rajztechnika inkább az előbbi törekvést szolgálja, a figurák ábrázolásmódja viszont az utóbbit.
A szereplők arca, mint viaszba öntött báboké: beszéd közben alig mozog a szájuk, érzelmi reakciókat pedig csak a legszélsőségesebb helyzetekben mutatnak.
 
Ha már a mimikát annyira nem használja ki, Dorcsinecz állandóan a levegőben gesztikuláló kezeket rajzol, olyankor is, mikor nem lenne indokolt – akárha dróton rángatnák az összes figurát.
Mindez a bábszerűség, valamint a korábban említett „filmszerű” panelezés egy számítógépes játék hosszúra nyúlt introját juttatja eszünkbe – a realistá(nak szánt) történetnek pedig ez a valóságidegen megjelenítés erősen ellentmond.
 
A honi képregényes szakma a Marketing stratégiát minden hibája (például a címbéli helyesírási hiba) ellenére 2009 legfontosabb képregényei közé sorolja, és joggal. A formátumra nincs panasz, a törekvései dicsérendők.
Dorcsinecz Jánosra pedig a jövőben is érdemes lesz odafigyelni – még pár hasonló munkával egy elég fontos képregényrajzoló válhat belőle, és nem csak idehaza.