Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

René Goscinny – Morris: A postakocsi

Véleményem szerint az általam ismertek közül ez az egyik legjobb Lucky Luke történet. És ezt nem azért mondom, mert a westernfilmes toplistámon is az élbolyban helyezkedik el a Hatosfogat (Stagecoach), és ennek köszönhetően a képregény is erős hátszelet kapott. A film egyébként fájóan régen ment a tévében, s ahogy elnézem, DVD kiadás sem várható.
 
De térjünk vissza Lucky Luke legújabb sorozatának hatodik (eredetileg harminckettedik) részéhez. A postakocsi egyébként abból a szempontból is csúcstartó, hogy ez már a negyedik magyar kiadása, szóval kis túlzással közismert sztoriról van szó. Éppen ezért nem részletezem, miről szól ez a vadnyugati utazás, amelyen a korabeli népesség jellegzetes képviselői vesznek részt, s ahol a kocsis legalább akkora fazon, mint Lucky Luke – s ez azért nem semmi teljesítmény.
 
A címben említett jármű a Wells, Fargo & Co. tulajdona, de tudni kell, hogy nem ez a társaság volt az első, amelyik személyszállítással foglalkozott az amerikai nyugat hatalmas térségein. A posta és személyszállítás meggyorsítására akkoriban egyre nagyobb volt az igény, mivel a kaliforniai aranyláz miatt mind többen tartottak nyugatra (az arany meg keletre).
 
Elsőként a Butterfield Overland Mail Company indított rendszeres postakocsi járatot a St. Louis és San Francisco közötti majd négyezer-ötszáz kilométeres távolságon (átlagban huszonöt napig tartott az út). Pár év után a vállalkozás csődbe ment, mivel túlságosan sok támadás érte a járatokat.
 
John Butterfield társult a képregényben is említett Henry Wells és William G. Fargo urakkal, és 1866-ra gyakorlatilag ez a társaság szállított minden postát a Missouritól nyugatra (meg utasokat, pénzt, aranyat, értékpapírokat, stb.). Ez a jövedelmező korszak egészen a vasút megépüléséig tartott, és máig élő legendákat, történeteket hagyott hátra.
 
A korabeli utasok többnyire borzasztó állapotokról számolnak be, amikor papírra vetették kalandjaikat.
Mark Twain például így írt a szállásokról: „Hosszú, föld színű pajták voltak, a napon szárított téglákból rakták össze a falaikat. A tető éppen hogy lejtett egy kissé, szalma borította vagy vastag földréteg, amelyben remekül nőtt a gaz. Először láttunk olyat, hogy valaki a háza tetején tartja a kertjét.”
Az állomásokon kínált ennivaló többnyire ehetetlen és egyhangú volt, ráadásul télen, a fűtetlen kocsik alaposan próbára tették az utasok egészségét.
 
Egyszóval amit a körülményekről Morris és Goscinny kitalált, az csupán a könnyített verzió a valósághoz képest.
 
Képregényükben az utasok karaktere ismét jól eltalált, s nem győzöm csodálni a változatos méretű és formájú szaglószerveket. A 31. oldal első képsorán a csapost állítólag Alfred Hitchcockról mintázták – mivel azonban kisméretű a kép, ez szerintem nem egyértelmű, bár tény, hogy hasonlít rá…


Galgóczi Tamás - 2010. január 12.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!