FőképEgyszerűen nem tudok betelni a Kingpin Kiadó által megjelentetett füzetekkel. Az csak egy dolog, hogy a Marvel Univerzum karaktereit szeretem legjobban, de szerintem az utóbbi kiadványok amellett, hogy hűek a karakterek és az alaptörténetek szellemiségéhez, ebben a modern felfogásban jóval izgalmasabbak és egyre grandiózusabbak, ami a remekül megírt történetek mellett az igényes képi megjelenésnek is köszönhető.

Ami pedig még ennél is szívderítőbb, hogy amíg a tengerentúlon ezek a sztorik szétdarabolva jelennek meg (jelen esetben pedig különböző sorozatokban, más-más írók tollából és különböző illusztrátoroktól), addig nálunk ezek egy több fejezetet tartalmazó és szemet gyönyörködtető, igazán minőségi csomagolást kapnak, amitől ezek a könyvek már valóban relikviának tekinthetők.

Igaz ez az új Pókember-füzetre is, amit azt hiszem, nyugodt szívvel nevezhetek a legutóbbi Képregényfesztivál leginkább várt megjelenésének. A brutális és rendkívül látványos borítókép ezúttal hűen tükrözi a következő oldalakon fellelhető tartalmat.

A merőben szokatlan történet amellett, hogy nagyon sűrű és feszültséggel teli, a főhőssel szemben együttérzést, a befejezéssel kapcsolatban pedig kételyeket ébresztett bennem, aminek kifejezetten örülök, hiszen a kiszámítható történetekkel mostanában tele lett a padlás.

A sztori ott folytatódik, ahol legutóbb félbe maradt. Korábban is történt már utalás Pókember megromlott egészségi állapotára vonatkozóan, s gondolom, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy ez az alapja a mostani történéseknek.
A hálószövőnek így az új és visszatérő ellenfelein kívül ezúttal saját halandóságával is szembe kell néznie.

Az alcímben is szereplő Morlunról én még nem hallottam korábban, így nekem ő is teljesen új karakter volt – örültem volna egy szokásos bemutató oldalnak.

A füzet egyébként megint tele van meglepetés szereplőkkel és a főszereplő előéletével kapcsolatos visszautalásokkal, ezek a Pókember fárasztó poénjai mellett elégedett mosolyt csaltak az arcomra.
Összességében azonban mégsem a humor dominál, hiszen a történet háttere igenis komoly, mi több, drámai.

Ahogy azt már korábban is kifejtettem, a legemberibb és legőszintébb szuperhős ideális példakép-típus, amit ebben a sztoriban is csak alátámasztanak. A kilátástalan helyzet ellenére is pozitív hozzáállást tanúsító és humorérzékét el nem hagyó Pókember sokak számára lehetne követendő példa.