Főkép Kevés olyan korszaka van hazánk történetének, ami annyira közismert lenne, mint az 1848-49-es forradalom és szabadságharc. Elvégre az iskolában minden évben ünnepeltük az évfordulót, citáltuk a 12 pontot, a Nemzeti dalt, az aradi vértanúk neveit.
Később a helyi megemlékezéseken gyűltünk össze, hogy aztán ez a közösségi hangulat is áldozatául essen a napi politikának. De ezért nem a márciusi ifjak felelősek.
 
Mielőtt kézbe vettem volna a sorozat 14. kötetét, úgy sejtettem, látok majd egy nagy halom jól ismert tényt, s bíztam benne, ezúttal is megtudok számos, általam korábban nem ismert részletet. És valóban…
 
Hermann Róbert már-már olvasmányosan foglalkozik a nagyjából másfél év eseményeivel, fontosabb szereplőivel, a külpolitikai helyzettel. Már ezért is dicséretet érdemel, de igazából a korábban kevésbé ismertetett részletek, illetve az összefüggések kifejtése miatt tartom fontosnak könyvét.
 
Például a délvidéki harcok eseményeiről ennyire átfogó módon még nem olvastam, igazából csak most világosodott meg pár, korábban a levegőben lógó csata fontossága. Vagy az erdélyi helyzet, a nemzetiségi kérdés alakulása.
Most szembesültem vele, hogy a magyar csapatok nem csak a 1848 őszén lépték át az országhatárt, hanem 1849-ben is, igaz ekkor keleti irányba mentek.
 
Vagy ott van a trónfosztás, ami sosem történik meg, ha a törvényes magyar király nem mond le trónjáról Ferenc József javára. Amely lépés ugyan teljesen logikus volt a Habsburgok részéről, mégis felháborította az alattvalókat.
 
„Magyarország királyi széke, a nemzet előleges megegyezése nélkül csak az emberiség közös törvénye következtében, a koronás király halála által ürülhet meg” – mondja a Kossuth által megfogalmazott országgyűlési nyilatkozat. S ettől a pillanattól kezdve nem sok mozgástere maradt az országnak.
 
Kimondottan élveztem a korábban kevésbé publikált mellékhadszínterek eseményeinek leírását, vagy a szabadságharc 1849-es nyári hadjáratának ismertetését.
 
A sorozat indulása óta első ízben éreztem úgy, kevés a rendelkezésre álló oldalszám, legalább harminc-negyvenre lenne még szükség, ugyanis miközben a fegyveres megmozdulások kellőképpen részletes bemutatást kapnak, sajnálatos módon a hátország szinte alig említődik meg.
 
Pedig módfelett kíváncsi vagyok a semmiből létrehozott hadiiparra, a hétköznapi életre, a semmiből felbukkanó számtalan sajtóorgánum közvélemény-formáló tevékenységére, az arisztokrácia viselkedésére.
Ezek sajnos legfeljebb említésszerűen szerepelnek a kötetben. Talán majd legközelebb.
 
Ettől függetlenül Hermann Róbert korrekt munkát végzett, remélem művét a következő években gyakran idézik majd az iskolákban.