Főkép Egy valamirevaló magyar sci-fi rajongónak bizonyára nem kell bemutatnom a Mysterious Universe, vagy a York Ketchikan neveket, és ezzel egyetemben az Anthony Sheenard - Szélesi Sándor nevet sem. Így aztán nem is teszem!

Bemutatom viszont az író legújabb könyvét, ami A beavatás szertartása címmel látott napvilágot, és úgy érzem, ebben írta ki a szerző magából apaságának örömeit, álmait, és azt a rajongást, amit a fia iránt érez, és amire mindannyian vágyunk, vagy vágyni fogunk, és mindannyiunknak jól jön, ha tudunk az ideális megvalósuláshoz tartani.
 
Idővel a legtöbb ember eljut oda, hogy nem él örökké, és szeretné, ha az életében szerzett bölcsességet (ugye a bölcsebbje jut el ide) felhasználhassa, továbbadhassa valakinek.
Biztosan vannak, akik nem ezen az úton jutnak el oda, hogy gyereket vállaljanak, de úgy gondolom minden szülő nagy tervekkel képzeli el a gyermeke nevelését.

Persze sokan túl korán teszik ezt, bölcsesség hiányában, még a saját gyermekkori traumáikat, sokkjaikat sem tudván kezelni, kivetítik azokat a gyermekre, fel sem fogván, hogy valószínűleg ugyanazt művelik vele (csak pepitában), amit velük is tettek a szüleik.
 
De térjünk vissza az első verzióhoz: gondoljunk bele, hogy egy bölcs ember hogyan nevelné a gyerekét.
Minden bizonnyal próbálna minél több időt tölteni vele, és nem nevelné, hanem elérné, hogy felnézzen és hallgasson rá, hogy bízzon benne, és szót értsenek egymással.

Azon igyekezne, hogy megtalálja mire született, miben tehetséges az ifjú ember, és segítené a próbálkozásait, amelyek során kibontakoztatni próbálja azt, sikerélményt, önbizalmat, utat adna neki az életre, mert már tudná, hogy miben tehetséges, merre induljon a tanulmányai során.
Értékrendet mutatna neki, ami szerint élhet, ami alapján megoldhatja az elé kerülő problémákat, és nem csak tanácstalanul lóg a világban.
 
A fenti egy ideális eset, sajnos a világunk rendje nem támogatja ezt. Nincsen sok időnk, mert a megélhetésünkön dolgozunk.
Közben pedig a gyermeket olyan benyomások érik a fogyasztói társadalomban (és elhanyagolt társaitól), hogy minél előbb kialakuljon bennük a bírvágy, ezzel párhuzamosan az irigység és a düh, többek között a szüleikre, hogy azok nem tudják megadni nekik a sok hülyeséget, amit manapság a gyerekekre ömlesztenek, mint nélkülözhetetlen izék.

Aztán ott vannak a világra nem fogható defektek, amire csak egy sokszor emlegetett mondatomat tudnám idézni: „Az autóvezetéshez vizsgázni kell az embereknek, de gyermeke bárkinek lehet...”.
És már el is készült napjaink céltalan, labilis lelkületű, magányos, irigy, és dühös kisembere, akinek a pénz, a hatalom az istene és az értékrendje.
 
Gondoljunk bele abba is, hogy milyen lenne egy bölcsen nevelt kisember, és hogyan reagálna, ha egyszer csak szembekerülne az előbb említett társadalmi megszokásból született, és figyelemhiányban felnőtt tömeggel, és azt látná, hogy a szülei felelősséget éreznek a „rossz” emberek iránt? Vagy hogyan reagálna egy egész nép erre?
 
Képzeljük el, hogy mindez egy új világban, egy édenkert-szerűen tökéletes bolygón történik, amire éppen a civilizáció árnya borul.
 
Ha belegondoltunk, és kellően érdekel bennünket Szélesi Sándor megoldása a fenti konfliktusra, akkor itt az ideje elolvasni az új könyvét. Remélhetőleg páran inkább játszani fognak a gyerekkel otthon, ahelyett, hogy a televízióra vagy egyéb műszaki berendezésekre, mint „villanypásztorokra” bíznák.

A kötet itt is megvásárolható