Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Georges Simenon: Maigret és a varázslatos sziget

„Néhány perccel később Maigret és kollégája már az utcát rótta, és lábuk ösztönösen a kikötő felé vitte őket. Ez már szokásukká vált. A nap időközben eltűnt, és béke honolt a tájon. A zajok is megváltoztak. Már hallani lehetett a víz halk csobogását a móló köveinél, és maguk a kövek is szigorúbb szürkére változtak, mint az igazi sziklák. A növényzet sötétzöld volt, már-már fekete és titokzatos. Egy torpedónaszád siklott csendesen a nyílt tenger felé, szédítőnek tűnő sebességgel, törzsén egy hatalmas festett számmal.”
 
Ilyen Simenon prózája, amikor egy kicsit elengedi magát, és a cselekmény helyett a hátérrel foglalkozik. Kellőképpen tömör, mégis átsejlik belőle valami irodalmiság, másként látás, ami alapban fel sem tűnik az olvasónak (elvégre sokan láttunk már vízparti naplementét), csak ott motoszkál agyunk hátsó fertályában a gondolat, miszerint ez valahogy más, mint amit megszoktunk.
 
De éppen ezért a lényegre törő, minden felesleges díszítést mellőző stílusáért szeretem a szerzőt. Úgy ismertet meg Maigret életével, hogy szó sincs összefüggő történetekről, mindegyik regény megáll önmagában, de húsz-harminc kötet ismeretében jóval átfogóbb képet kapunk a mackós megjelenésű rendőrfelügyelő személyiségéről.
 
Aki ezúttal morcos, mivel főnökének köszönhetően megfigyelőt kapott a nyakába. Az Angliából érkezett kolléga árnyékként követi mindenhová, miközben Maigret módszerét tanulmányozza - otthoni honosítás céljából. Ami ugyan jól hangzik, de Maigret szerint neki nincs módszere, zavarja a kísérő, és egyébként sincs olyan ügy, ami különösebben érdekes lenne. Ráadásul napok óta esik az eső. Ebben a helyzetben megváltásként fogadja a messzi délről érkező telefonhívást. Egy hajléktalant lelőnek valahol a Földközi-tengernél, aki előző este Maigret-hez fűződő barátságával hencegett.

A név első hallásra nem ismerős, de a lehetőség, hogy maga mögött hagyja a teljesen elázott fővárost, és a napsütötte tengerpartra meneküljön kísérőjével, túlságosan vonzó. Így kerülünk a címben említett varázslatos szigetre, ahol újabb próbát teszünk a Maigret-módszer mibenlétének tisztázására.
 
Szokás szerint formabontó történetet kapunk, amelyben nem is olyan fontos a gyilkosság, sokkal érdekesebbek Maigret érzései, kétségei, megérzései, no meg a helybéliek életstílusa - háttérben a csodálatos Porquerolles-szigettel.
 
A szerző életrajza


Galgóczi Tamás - 2009. március 19.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!