FőképAz első Dilbert képregény 1989-ben jelent meg Amerikában. Nem volt azonnali siker, az áttörést az hozta meg, amikor Dilbert, az addig jobbára otthoni feltalálóként molyoló mérnök átkerült egy multicéghez, ahol már mint rendkívül tehetséges, és még annál is jobban semmibevett számítógép-programozó bukkant fel.
Az egyszerű vonalakkal rajzolt figura és munkatársai hamarosan elképesztő népszerűségre tettek szert, különösen azok körében, akik maguk is valami nagycég kalickáiban töltik munkaóráikat.
 
Dilbert honi pályafutása korai szakaszában a Garfield és más képregénymagazinokban, illetve talán, ha jól emlékszem, pár újság szokásos comic strip-jein tűnt fel, de aztán a Nyitott Könyvműhely nekilátott a gyűjteményes könyvek kiadásának is.
Elsőként a Ha már a testbeszéd sem működik cíművel, amit jelen cikkünk két tárgya követett. De nem az elején kezdték, például a Hogyan vágjunk… a 22. kötet volt a sorban.
 
A Hogyan vágjunk… központi témája a főnök éves teljesítményértékelése, amikor a góré megfejti, hogy hogy dolgozott a beosztottja meg minden, de ugyanilyen fontos momentuma a parazita „tanácsaló”, amely a főnökbe költözik, és mindenféle rosszra veszi rá az egyébként sem jóakaratú vezért, és így tovább.
A képkockákon egyre-másra bukkannak fel a különféle bizarr alakok, kezdve Dilbert elfajzott lelkivilágú kutyájával, Dogberttel (régi olvasók Kutybertként is ismerhetik). De valljuk be, a valóságtól nem is áll olyan nagyon messze a patkány, akit azért vesznek fel, hogy kirúgja az embereket…
Amúgy meg Dilbert kollégái és a csúcshajú főnök sem komplettek, és akkor még nem szóltunk a marketingesekről, a beszállítókról, az alvállalkozókról, és a többiről, akiknek egytől-egyig lövésük sincs arról, hogy mit és miért csinálnak.

A Dilbert munkahelyi túlélőkönyve – Küldemények a kalickák világából nem rendes képregénykötet, hanem a többi könyvből összeollózott bölcsességek és jótanácsok gyűjteménye.
Ezt különösen frissen diplomázott ifjú titánoknak, azaz a leendő kalickalakóknak ajánlja a kiadó és a szerző, de szerintem kedves ajándék azoknak is, akik szívesen bújják a különféle csili-vili, idézetekkel teli, szívet-lelket melengető könyvecskéket, különösen ha egy torz, gonosz mosollyal elhörgött „welcome to the real world” kíséretében nyújtjuk át, he-he…

Mondhatjuk, hogy a Dilbert képregények görbe tükröt tartanak a multicéges világ elé, és tény, hogy aki egy kicsit is képben van az efféle vállalatokkal kapcsolatosan, az bucira kacaghatja a fejét, annyi súlyos illetve kifinomultabb, de mindenképp 100%-os pontossággal betaláló poén sorakozik a lapokon.
Mindazonáltal elsősorban mégiscsak tükörképet kapunk, ha még oly` görbítettet is, és az üzleti könyveket, társadalmi szatírákat és filozófikus műveket is jegyző Scott Adams valójában nagyon is valóságos elemekből építkezik.
Tényleg ilyen kaotikus, elmezsibbasztó, értelmetlen, embertelen és természetellenes dolgok és események vannak egy rakás multicégnél, és ez legalább annyi okot ad a sírásra és szörnyülködésre, mint a nevetésre.
Humor nélkül nyilván nem is lehet kibírni egy ilyen helyen, de Adams, minden szatírikus, szarkasztikus, cinikus poénja mellett is, végeredményben látleletet ad a vezető nyugati társadalmakról, s egyben megmutat nem keveset abból, aminek köszönhető a világgazdasági válság.
De talán épp ez a legjobb érv amellett, hogy még többen forgassák a Dilbert „kalandjait” tartalmazó könyveket.