Joan Slonczewski: Elízium lánya

Eredeti cím: Daughter of Elysium

Oldalszám: 526

Ára: 3990 Ft

Kedvezményes vásárlás: www.booker.hu
 

Ez a könyv egyszerűen „mégebb”, mint az előző kettő: még terjedelmesebb, még komplexebb. Olvasás közben egyszer sem éreztem túlírtnak, pedig a terjedelem miatt voltak efféle félelmeim.

 

De le a kalappal az angolul 1993-ban megjelent regény előtt, mivel valódi sci-fi, ami alatt ugye még mindig azt értjük, hogy a tudomány fejlődése milyen hatással lesz a jövő társadalmára, és az miként válaszol a kihívásokra.
 

Nos, ezúttal sem aprózta el az 1956-ban született amerikai írónő: a hallhatatlanságtól kezdve a naprendszerek közötti kereskedelmen át a robotokig minden szóba kerül – méghozzá kellő mélységben bemutatva.

 

Slonczewski bátran felvállalja feminista elődei (akik között Ursula K. Le Guin és Margaret Atwood is megtalálható) hagyatékát, és alapvetően férficentrikus világunkat meglepi egy nőközpontú történettel.

Kezdve azzal, hogy a főszereplő hölgy kultúrájában a nőket „istennőnek” szólítják (és ennek megfelelően is viselkednek velük), akik mellett a férj alárendelt (kis túlzással háztartásbeli) szerepet tölt be.
Folytatva a korábbi regényből (Ajtó az óceánba) ismerős vízborította hold férfinélküli társadalmával, amely ráadásul ezer év után is megőrizte erőszakmentességét.

Ez utóbbi így utólag belegondolva kissé fura, mivel alapvetően olyan közösséget/állapotot vizionál, amely tökéletes és nincs szüksége változásokra.
Gyakorlatilag ugyanúgy élnek, mint korábban, a végtelen óceánon ringatózó tutajaikkal úgymond részévé váltak a helyi ökoszisztémának (bár az egész rendszer létrejötte körül van pár furcsaság).

 

A fentiek ellenére a könyv nem politikai „röpirat”, a hangsúly nem a tömegen, hanem az egyénen, illetve a közösség legkisebb egységén, a családon van.
A lakott világok széléről érkező házaspár (és gyermekeik) egy év alatt átélik, miként „nyeli le” őket a város, ami ez esetben egyszerre jelent települést és idegen kultúrát.
 

Olvasóként tanúi leszünk, miként változtatja meg a jólét, a biztonság, a mindennapi robotot kiváltó technikai fejlettség a falusias közösségből érkezőket.
Az a dekadencia, amit nyíltan ugyan nem vállalnak fel az elíziumiak, de mégis jellemző a majdnem hallhatatlansággal rendelkező társadalom jelentős részére.

Egyszóval több kísértésben lesz részük, mint bármikor korábban, továbbá a meggyőzően érvelő elíziumi szónokok (logenek) szinte bárkit meggyőznek a maguk igazáról.

 

Na és ott van még a biológia. Mivel Slonczewski aktív tudós, egyszerűen beleszőtte kedvenc témáit a történetbe.
Ennek köszönhetően ezeknél a részeknél csak pislogtam, megfelelő felkészültség hiányában nem sokat értettem a mikrobiológiai fejtegetésekből – ennek ellenére mindez nem megy a mesélés rovására.

 

Az Elízium lánya zavarba ejtően „sűrű” olvasmány, amely biztosra veszem, elsőre nem is igazán nyeri majd el az olvasók osztatlan tetszését, ennek ellenére javaslom, mindenki szánjon rá elegendő időt – megéri.

Eddig a szerző alábbi könyveiről írtunk:
Joan Slonczewski: Génszimfónia
Joan Slonczewski: Ajtó az óceánba